Rózsahegyi Kálmán dokumentumok

rozsahegyi_kalman_150   Rózsahegyi Kálmán (Endréd, 1873. okt. 6. – Bp., 1961. aug. 27.): színész, olvasható a Magyar Filmlexikon rövid, tárgyilagos életút leírásának elején. Aki igazán ismerte és könyv formájában is megörökítette a színész életét és pályáját az Márton Gábor (1924-2010) tanár, helytörténész volt. Rózsahegyi Kálmán naplója és családjának visszaemlékezése alapján írta meg a nagy színész életrajzát. Unokájának - Rózsahegyi Marica - elbeszéléséből készítettük a rövid életrajzot azzal a szándékkal, hogy bemutassuk a könyvtárunkban található eredeti Rózsahegyi Kálmán fotókat és dokumentumokat. Több fotóról nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hol készült ezért a beérkező adatokkal folyamatosan kiegészítjük a képleírásokat, szivesen fogadjuk az Önök segítségét.

Honlapunkon olvashatják Rózsahegyi két írását is: Zörög a haraszt, Amerika és én címmel.


Magyarország Alaptörvénye

alaptorveny
„Isten áldd meg a magyart"


Kölcsey Ferenc: Himnuszának első sorával kezdődik Magyarország Alaptörvénye,
a legfelsőbb jogszabály, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba.


Magyarország Alaptörvényét itt olvashatja,
vagy k ö l c s ö n ö z h e t i könyvtárunkból.

 

Bővebben ...

Meghívó

fenyember   gyemantfiu   smink_nelkul

M E G H Í V Ó

A Határ Győző Városi Könyvtár tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit a

2012. február 17-én, pénteken 15 órakor

kezdődő író-olvasó találkozóra.

Vendég SZUROVECZ KITTI író, újságíró.


 

Gyomaendrőd legtöbbször kölcsönzött könyvei

palutcai_150   Év elején legfontosabb feladatunk az elmúlt esztendő statisztikai adatinak elkészítése.

A kölcsönzési adatokat vizsgálva összeállítottuk a legtöbbször kölcsönzött címek listáját. A statisztika persze csak a számokról szól, hiszen az, hogy egy címet hányszor kölcsönöztek, az nem biztos, hogy a népszerűségét jelenti. Mintahogyan az is befolyásolja a listát, hogy az adott címből hány példánnyal rendelkezik a könyvtár.

A lista a cikk folytatásában tekinthető meg.

 

Bővebben ...

Januári ajánlatok

izek_eletre_halara  

A kellemes, könnyű olvasmányok közül figyelmükbe ajánljuk az Ízek életre-halálra című könyvet, melynek története szerint egy elismert séf a főzés szeretetét adja át tanfolyamain. A népszerű angol írónő Katie Fforde két új könyvét is olvashatják: Száz boldog esküvőm és Hív Amszterdam címmel.

szaz_boldog_eskuvom   hiv_amszterdam

Szurovecz Kitti három könyvére hívjuk fel a figyelmüket. A smink nélkül és a Gyémántfiú az ismertség csillogó és árnyékos oldalát mutatja meg. A Fényemberek pedig egy misztikus történet.

Szurovecz Kitti írón? elfogadta meghívásunkat, februárban író-olvasó találkozón személyesen is megismerhetik. Figyeljék híradásunkat!

 

smink_nelkul     fenyember     gyemantfiu

 

Bővebben ...

A Hármas- Körös folyóirat adatbázisunkban

harmas_koros_teljes_oldal_170  


Újabb érdekes folyóiratot böngészhetnek olvasóink, ha a honlapunkon található Adatbázis menüpont alatt felkeresi a digitalizált dokumentumokat.

Honlapunkon a Hármas Körös folyóirat - könyvtárunkban, fénymásolatban megtalálható -1934. júniustól 1941. szeptemberig megjelenő számait tettük közzé.




Idézet a lap első számában, a címoldalon megjelent vezércikkből:

„ Komoly törekvésű, a közélet javítását önzetlenül szolgálni akaró, községünk fejlődését elősegítő, vallás- erkölcsi és hazafias felfogást terjesztő – újsággal léptünk a nagy nyilvánosság elé. „Hármas Körös" nevet adtuk az újszülöttnek azért, mert nemcsak helybeli vonatkozású közleményeket akarunk hozni, de katolikus szóvivője óhajtunk lenni az egész endrődi esperesi kerületnek, tehát a Hármas-körös vidékének is. ...

Önzetlen vállalkozásunk és a nemes ügy érdekében – szeretettel kérjük Endrőd és vidékének, a vármegye4 északi része józan, becsületes katolikus népének érdeklődő figyelmét és hűséges mellénk állását. Isten nevében előre!

Csernus Mihály apátplebános"

 

A Gyomaendrődi Szó - Beszéd c. havilap a honlapunkon

szobeszed_tejes_oldal_170  

Honlapunk gazdagabb lett egy teljes terjedelmében olvasható helyi lappal.
A Gyomaendrődi Szó-Beszéd című havi lap felkerülésével újabb helyi folyóirat olvasható a Helyi lapok menüpont alatti adatbázisban.

Könyvtárunk sajnos nem rendelkezik minden - hosszabb-rövidebb időre- megjelent helyi lappal.

Archívumunkat a teljesség igényével, folyamatosan fejleszteni szeretnénk, ezért kérjük kedves olvasóinkat, hogy ha az adatbázisban nem található helyi újsággal, helytörténeti jelentőségű kiadvánnyal rendelkeznek, a digitalizált megjelenést segítsék azzal, hogy a könyvtárnak átadják azokat.

 

Bővebben ...

Ünnepek után – derűs hétköznapok

hidegtel  

Az ünnepek után derűs hétköznapokat kívánunk mindenkinek! Teremtsenek maguknak és családjuknak alkalmat olvasásra, szórakozásra, pihenésre. Térjenek be könyvtárunkba, és böngésszenek honlapunkon . Látogassanak el a gyermek honlapra is.

Itt a Jeles napok rovatban olvashatnak a Braille – írásról, a Hortobágyi Nemzeti park megalapításáról, Hunyadi Mátyás királlyá koronázásakor megmutatkozó csodálatos jelekről. A Hónap ajánlata most a téli olimpiákról szól.

Tímár Máté versei honlapunkon és kereshető adatbázisban

timar_mate_tn Az endrődi fiókkönyvtár 2009. május 9-én vette föl az endrődi születésű jeles író, költő Tímár Máté nevét. A könyvtár névadója 1922. november 22-én született Endrődön.
Születésnapjára emlékezve, az eddigi, legteljesebb Tímár Máté versgyűjteményt tesszük közzé, jelentetjük meg honlapunkon.
A költő verses köteteiben, a Városunk című havilapban, illetve más folyóiratokban megjelent versek - korántsem teljes- gyűjteményét tudjuk az érdeklődök elé tárni. Mégis, így hiányosan is, ez az egyetlen olyan gyűjtemény, amely Tímár Máté legtöbb versét tartalmazza. A versek a címek betűrendi sorrendjében találhatók. Az adatbázisban kereshető formában is megtalálható a versgyűjtemény. Szándékaink szerint mind a versgyűjteményt, mind az adatbázist bővíteni fogjuk, a teljesség igényével.

Határ Győző emlékműsor – szavalóverseny

hatar_gyozo_tn hatar_gyozo_emlekmusor

 

Könyvtárunk névadójának születésnapja, illetve halálának 5. évfordulója alkalmából emlékeztünk meg Határ Győzőről.

Rendhagyó módját választottuk az ünneplésnek: Határ Győző versekkel ízelítőt adni a szómágus, betűvarázsló, sziporkázó elméjű költő, író, műfordító, filozófus munkásságából. Megyei szavalóversenyt hirdettünk, amelynek feltétele volt, hogy csak Határ Győző versekkel szerepelhettek a résztvevők.

A szavalóverseny résztvevői után, néhány igen kedves barátunk is mondott verseket: Cserenyecz Éva, Polányi Éva, Turnár Mariann és Mészáros Mihály színművész. A versek elhangzása után - amíg a zsűrizés zajlott- került sor a Határ Győző hagyatékból rendezett állandó kiállítás megnyitására. Az eredményhirdetés után, közkívánatra újra meghallgattuk a két győztes: Szabó Kinga és Sipos Fanni versét. Mészáros Mihály a Visszakapaszkodás című verssel zárta a megemlékezést.  A szavalóverseny résztvevői könyv és oklevél jutalomban részesültek.

Az elhangzott versek

A szavalóverseny eredménye

Képek a Galériában

 

Bővebben ...