Június

jeles napok junius 2021Ősi magyar néven, Napisten hava, az év hatodik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Nevét Júnóról kapta (római istennő), aki Jupiter felesége volt. A 18. századi nyelvújítók szerint a június: Termenes. A népi kalendárium Szent Iván havának nevezi. A júniusi Jeles napokban ismét a hónap nevezetes eseményeiről, a Hónap ajánlatában Kner Erzsébetről olvashatsz.

 

jeles napok 2022 szitakoto

 Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.

1941

Öveket bekapcsolni -Történetek a boxutcából Szujó Zoltán könyvének bemutatója

szujo zoltan tortenetek a box utcabol smSzujó Zoltán most megjelent, friss könyvének bemutatójával ismét egy jóhangulatú estével gazdagodhattunk. Sokan vártuk ezt a beszélgetést, és bevezetőjében Zoli is elmondta - ő legalább ennyire izgatottan készült az itthoni bemutatóra. Könyvében több mint két évtizedes sportriporteri pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait gyűjtötte össze.
Az est során nemcsak mint médiaszemélyiség, Forma-1-es szakértő beszélt a hallgatóságnak, kalandos, sokszor vicces, olykor viszont izzasztó helyzeteket bemutató élményeiről, visszaemlékezéseiről, hanem úgy is, mint magánember. Történeteiben többször utalt arra, hogy az irigylésre méltó szakkommentátori élet - a sportágra jellemző siker, pénz, csillogás mellett - többször mentálisan, fizikálisan vagy épp érzelmileg jelentett számára kihívást.

A beszélgetés végén a közönség vált Zoli beszélgetőpartnerévé. Több olyan kérdést is kapott, melyekből újabb beszélgetőestek is kerekedhettek volna – köszönhetően a Zoli számára is izgalmas témáknak, és rendkívül élvezetes előadói stílusának. Az est dedikálással zárult.

Képek a Galériában

Gyomaendrődi Hírmondó

gyomaendrodi hirmondo 2022 majusMegjelent a Gyomaendrődi Hírmondó májusi száma

   A Kner nyomdamúzeum története

   Polgármesteri tájékoztató

   Meghívók programokra

   Óvodai, iskolai és sporthírek

A lapot itt olvashatja

Ha az aranyat érő májusi eső eleredne… - új könyveink esős időre és ragyogó napsütésre

Tovább

Legújabb szakkönyveink különböző történelmi korokat járnak körbe. Olvashatnak John Fitzgerald Kennedyről - a háborús hősről, a szabadság és demokrácia ifjú bajnokáról, Amerika mitikus államférfijáról -, Anna Politkovszkajától – az egyik legbátrabb orosz újságírótól, akit 2006 őszén bárgyilkos lőtt le Moszkvában -, Mengeléről – aki a náci rezsim gonoszságának szimbóluma lett a II. világháború után -, valamint II. Erzsébet és húga, Margit kapcsolatáról.

Szépirodalmi könyveink körét is több kötettel gyarapítottuk – Fábián Janka legújabb kisregénye az 1838-as pesti árvíz történetét járja körbe, mely sokak életét romba döntötte. Lackfi János újabb jóéjtpuszijai ismét arra bíztatnak bennünket, hogy ne ússzuk meg olcsón, éljünk teljes szívvel, mohón Isten jelenlétében. A költészet szerelmesei Petőfi Sándor verseiben merülhetnek el két legfrissebb kötetünk olvasásakor.

Bővebben ...

Kner Piroska Torta- és Süteménysütő verseny

kner piroska torta es sutemenysuto verseny smA Kner emlékév 2022 – 40 éve együtt Gyoma és Endrőd programsorozat részeként került megrendezésre a IV. Torta- és Süteménysütő verseny a Határ Győző Városi Könyvtárban. A versenyt 5 kategóriában hirdettük meg, melyre összesen 25 vállalkozó szellemű felnőtt és 2 gyermek nevezett. A Kner Piroska emlékére szervezett verseny nevezői között 8 vidéki (Békéscsaba, Dévaványa, Szarvas, Tótkomlós, Túrkeve) személy is volt. Összesen 47 torta és sütemény érkezett az alkotóktól a könyvtárba. A zsűri neves szaktekintélyekből állt: Dégenhardt-Duma Annamária cukrászmester, Dr. Farkasinszki Ildikó cukrász és Tímár Attila mesterszakács kóstolta és bírálta a tortákat és süteményeket.

A verseny nevezői:
   › Barják Imréné
   › Budai Vivien Kinga
   › Deli Csenge
   › Deliné Dobó Tünde
   › Dinya Béláné
   › Farkas Lajosné
   › Forgács Zoltán
   › Fülöp Imréné
   › Hornok Edit
   › Kiss Imréné
   › Knyihár Éva
   › Kovács Lászlóné
   › Kovács Laura
   › Kovácsné Szabó Edit
   › Marosvölgyi Zsuzsanna
   › Martikán Andrea
   › Nagy Lívia
   › Nagyné Gulyás Judit
   › Nyúzó Ildikó
   › Oláhné Timár Margit
   › Pabar Tünde
   › Szabó Zsanett
   › Szatmári Józsefné
   › Takács Anna
   › Toldi Lajosné
   › Dr. Török Noémi
   › Varjúné Farkas Enikő Vanda

Az egyes kategóriák díjazottjai:
    Sós sütemény
        I.   helyezett:  Dinya Béláné – Napraforgómagos holdacska
        II.  helyezett:  Kovácsné Szabó Edit – Sajtos rudacska
        III. helyezett:  Fülöp Imréné – Virslis rolád

    Édes sütemény
       I.   helyezett:  Takács Anna (gyermek) – Citromos-zsendicés kuglóf
                            Nagy Lívia (gyermek) - Linzer
       II.  helyezett:  Kiss Imréné – Töltött sütőtök
                            Kiss Imréné – Szilva süti
                            Barják Imréné – Mézes piskótatekercs
       III. helyezett:  Nyúzó Ildikó – Néróválogatás

    Hagyományőrző sós sütemény
       I.   helyezett:  Fülöp Imréné – Káposztás lepény

    Hagyományőrző édes sütemény
       I.   helyezett:  Dr. Török Noémi - Babka
                            Oláhné Timár Margit – Tepertős szilvaszem
       II.  helyezett:  Marosvölgyi Zsuzsanna – Őszibarack
       III. helyezett:  Barják Imréné – Vízen kőtt

    Kner Piroska receptje alapján
       I.   helyezett:  Deli Csenge – Túrótorta
       II.  helyezett:  Dinya Béláné – Diós pite
       III. helyezett:  Deliné Dobó Tünde – Angol keksz

    Hagyományos torta
       I.   helyezett:  Budai Vivien Kinga – Citromos torta
       II.  helyezett:  Farkas Lajosné – Cukorkosár
       III. helyezett:  Kovács Laura – Lúdlábtorta

    Design torta
       I.   helyezett:  Knyihár Éva – Séta a jövőbe
       II.  helyezett:  Martikán Andrea – Meseerdő alján
       III. helyezett:  Budai Vivien Kinga – Óceán torta

Valamennyi nevező oklevelet, a Kner Piroska Szakácskönyv és Parti Nagy Lajos Árnyékporocska című regényének könyvegyüttesét, valamint kerámiatányért kapott ajándékba. Azok a versenyzők, akik három vagy több kategóriában is megmérettették magukat: Fülöp Imréné, Kiss Imréné, Nyúzó Ildikó, Pabar Tünde és Dr. Török Noémi a könyvtár különdíját is megkapták. Minden résztvevőnek – alkotónak és a kiállítás megtekintőinek – köszönjük a részvételt és a támogatást!

Képek a Galériában

#piroskaelégtétele Parti Nagy Lajossal.

arnyekporocska konyv bemutato smAz Árnyékporocska című könyv bemutatójával újabb nagyszerű élményhez jutottunk. Szelíd irónia, könnyedség és finom humor jellemezte a bemutatót. Parti Nagy Lajos nagyon szerethető könyvében, apró kis történetekkel mutatta be Kner Piroska - a nagy hírű Kner Izidor legfiatalabb húga- nehéz életét. A dokumentumokon alapuló emlékfoszlányok féltényprózába összeállva, szinte megjelenítették Piroskát. Az est végén, a Piroska recept könyve alapján sütött a buktát és a diós pitét (Tímár Albin) kóstolhattunk.

 

 Képek a Galériában

A könyv kapható a könyvtárban.

 

GYOMAENDRŐDI HÍRMONDÓ

gyomaendrodi hirmondo 2022 aprilisMegjelent a Gyomaendrődi Hírmondó áprilisi száma

A tartalomból:

     Köszöntések, díjak, kitüntetések
     Települési értékek
     Polgármesteri tájékoztató
     Lakossági pályázatok
     A Kner Nyomdamúzeum története
     Meghívók programokra
     Hírek: óvodai, iskolai, sport


A lapot itt olvashatja

Ha már fárasztóak a tavaszi munkálatok, pihenjenek új könyveink társaságában

Tovább

Ki ne ismerné Gyomaendrődön Szujó Zoltánt, akinek neve mára egybeforrott a Forma-1 világával. Zoli az évek alatt szerzett élményeit, történeteit foglalta össze most megjelenő könyvében.

Tovább

Új könyveink között akad csemege a vadászat hódolói, valamint a történelem szerelmesei számára. Olvashatnak különböző főnemesi családok történetéről, fellapozhatják két jelentős uralkodónk – Hunyadi Mátyás és Szent László – emlékkönyveit.

Tovább

Szépirodalmi könyveink körét novellás- és verseskötetekkel is gyarapítottuk – Grecsó Krisztián történeteiben mindig ott kísért a kíméletlen együttérzés, Borbély Szilárd kötete pedig egy jelentős költői életmű súlyos záróköve. Mindemellett remek regények is kerültek polcainkra – Péterfy Gergely rendhagyó szerelmi története és Marliynne Robinson két remekműve is.

Bővebben ...

MEGHÍVÓ - Árnyékporocska könyvbemutató

arnyekporocsa smTalálkozó Parti Nagy Lajos íróval az Árnyékporocska – Emlékmondatok Kner Piroska életéből című könyv szerzőjével. A szerzővel Szegő János szerkesztő beszélget.

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár, Gyomaendrőd Fő út 230.
Időpont: 2022. április 20. (szerda) 17 óra.

Meghívjuk Kner Piroska süteményének kóstolójára.

A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz és belépőjegy vásárláshoz kötött.

INTERNET FIESTA JÁTÉKOK NYERTESEI

if lohereInternet Fiesta programsorozatunk keretében játékra invitáltuk a felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Sok vállalkozó szellemű olvasó töltötte ki online totókat.
A gyerekeknek szóló totójáték nyertesei itt láthatók.
A felnőtt totót eredményesen kitöltők nevei itt olvashatók.

A kvíz kitöltői között sorsolást tartottunk.
A szerencsések neve itt olvasható.

 

A nyereményeket a könyvtárban vehetik át 2022. április 22-ig, nyitvatartási időben.
A gyermek totó helyes megfejtését itt találja.
A felnőtt totó helyes megfejtését itt találja.
A kvíz játék helyes megfejtését itt találja.

Köszönjük, hogy velünk játszottak! Önökkel együtt sikeresen működtünk, jó hetet zártunk!

INTERNET FIESTA - 2022

internet fiesta smAz elmúlt két év kizárólag a virtuális térben szerveződő programjai után felüdülés volt, hogy idén személyesen is találkozhattunk az Internet Fiesta programokon résztvevőkkel. A március 17 - 24. között zajlott országos akcióhoz, könyvtárunk is számos programmal és játékkal csatlakozott.

Az IF rendezvények célja - a digitális írástudás terjesztése és az internet felhasználási lehetőségeinek minél szélesebb körű bemutatásán túl – a mesterséges intelligencia, a robotika, az okos megoldások megismertetése, népszerűsítése volt.

Eseménydús napok állnak mögöttünk. Kicsik, nagyok és még nagyobbak látogattak el hozzánk, és rendhagyó órák keretében, játékos formában ismerkedtek meg, játszottak, játszva tanultak a Kner családról, Kner Nyomdáról és Gyomaendrőd értékeiről.

Hagyományos kiállításaink – melyek számos kincset rejtettek - is sok érdeklődőt vonzottak. Látogatóink megtekinthették könyvtárunk Kner dokumentumokból összeállított kiállítását, a 80 éves Kunkovács László könyveit, képkiállításunk által betekintést nyerhettek a nyomda egykori hétköznapjaiba. Bőröndkiállításunk esetében nem alkalmaztuk az örökérvényű „mindent a szemnek, semmit a kéznek” szólást, ugyanis a bőrönben kiállított pecséteket bátran kipróbálhatták az érdeklődők.

Digitális kiállításaink fókuszában a 80 éves Kunkovács László, a Kner család (Kner Piroska hagyatéka, Kner dokumentumok és Kner képeslapok), a Települési Értéktár, valamint Balog Lajos madárfotói álltak.

Mindemellett – ahogyan azt már megszokhatták - honlapunkon totó- és kvízjátékkal készültünk gyerekek és felnőttek számára egyaránt. 

Játékos programjaink, amelyek közül több is saját készítésű volt, ugyan csak sikert arattak. A Kner családot, a nyomdát, a Települési Értéktárat bemutató és népszerűsítő kirakók, memóriajátékok és óriástársasjátékkal azt szerettük volna elérni, hogy pozitív, személyes élményt nyújtsunk használóinknak. Ezek mellett több érdekes és szórakoztató rendezvénnyel is színesítettük a hetet:

  • Gajdács-Leszkó Gerorgina és Gajdács Krisztián interaktív, rendhagyó robotika órái rendkívül népszerűek voltak a résztvevő osztályok számára. A Robokaland különlegessége, hogy használt, elromlott háztartási, elektronikai, számítástechnikai berendezésekből építenek új eszközöket.
  • Muzsikus Gábi és barátai Weöres Sándor megzenésített verseivel varázsolták el a közönséget. Vidám, interaktív gyermekműsoruk közben azt is bemutatták, hogy hogyan lehet zenélni különböző használati tárgyakkal.
  • Különösen vártuk és különösen szerettük a Válótársas című könnyed estet, melynek főszereplői – Pokorny Lia, Schmied Zoltán színészek, valamint Gönczi Dorka és Varga Zsolt mediátorok voltak. A sok nevetést olykor komoly helyzetek, szituációk váltották, de biztosak vagyunk benne, hogy mindenki jól szórakozott, aki ezen az estén ezt a programot választotta.
  • a programsorozatot a Kacagó Bábszínház előadása zárta, melynek aktív nézői és hallgatói voltak a gyerekek, akik ismert gyermekdalokkal hangolódtak a Piroska és a motoros farkas című interaktív, vidám mesefeldolgozás megtekintésére

Jóleső fáradtsággal tekintünk vissza az idei Internet Fiesta programokra és őszintén örülünk, hogy az előző két év után újra személyesen találkozhattunk és ennyi mosolygós, elégedett arcot láthattunk.

Köszönjük, hogy elfogadták meghívásainkat! Szeretettel várunk mindenkit további programjainkra, rendezvényeinkre is!

Képek a Galériában