Tóth Tamás, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őre tartott előadást január 16-án a városunkat is övező Körös folyó vidékéről. Az előadó természeti megközelítésből mutatta be a folyó és környezetének kapcsolatát, a táj történetét. Képet adott arról, hogy az ember hogyan alakította át a tájat, milyen változások következtek be a folyószabályozás után. Ahogy az elmúlt századokban, évtizedekben, napjainkban is sok a változás, ezért különösen fontos lenne, hogy az ember környezettudatosan, szimbiózisban éljen a természettel. Programunk a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00564 azonosító számúKözösségi kompetenciafejlesztés a Határ Győző Városi Könyvtárban című projekt keretében valósult meg.
Helytörténeti adatbázisunkat bővítettük a 2019-es esztendőben megjelent helyi lapokkal. Városunk lakosságát három helyi lap tájékoztatta az aktuális hírekről, eseményekről. A Gyomaendrődi Hírmondó című lapnak 9, a Szó-Beszédnek 2, a Városunk című lapnak 12 száma jelent meg. Az újságokat itt olvashatja:
Gyomaendrődi Hírmondó
Szó-Beszéd
Városunk
December 3-án Udvarhelyi Boglárka, Ujvári Gergely énekművészek és Pánti Anna előadóművész volt könyvtárunk vendége. A Pesti Zenés Színház Társulat művészei valóban elvarázsolták a közönséget a szívet-lelket megérintő karácsonyi dalok és irodalmi művek tolmácsolásával. A közelgő ünnepet megidéző csodaszép, ünnepélyes műsor zárta a 2019-es esztendő könyvtári rendezvényeit.
A műsor zárószámáról készült videót itt tekintheti meg.
November 30-án a könyvtárba látogató gyermekek és kísérőik igazi jégvarázsos hangulatban tölthették a délelőttöt. A gyermekek közül sokan Elza és Anna jelmezébe öltözve várták Kristoffot és Svent, akik vidám műsorral szórakoztatták a közönséget. A játékos feladatok mellett volt közös éneklés, lufi hajtogatás és az előadás végén zsákbamacskának, apró ajándékoknak, finomságoknak örülhettek a gyerekek.
A Határ Győző Városi Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit a Varázslatos karácsony című műsorra. A műsorban fellép: Pánti Anna előadóművész, Udvarhelyi Boglárka és Ujvári Gergely énekművész. A Pesti Zenés Színpad Társulat művészeinek színvonalas előadásában, hagyományos karácsonyi és a musical műfajából válogatott dalok is felcsendülnek, prózai betétekkel.
Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd, Fő út 230.
Időpont: 2019. december 3. (kedd) 17.00 óra.
A programon a részvétel ingyenes.
Adventi előkészületek, vásárlási lehetőségek, kézműveskedés, jó hangulat, gyümölcstea várta 2019. november 26-án délután látogatóinkat. Mézest díszíthettek, levendulás süteményt gyúrhattak Barna Zsuzsával, a Szent Antal Népház munkatársával. Hóember figurát készíthettek Löveiné Gizivel. Minden adott volt ahhoz, hogy jól érezhessék magukat látogatóink. 16 órakor összeültek a Sütiangyalok, hogy megbeszéljék jótékony akcióik fontos kérdéseit. A Kis Bálint Általános Iskola cuki kis 3. a.-sai is jól érezték magukat, karácsonyi dalokat is énekeltek nekünk. A hasonlóan cuki "kiskézisek" is jól szórakoztak. Köszönjük a kiállítóknak, látogatóinknak a kellemes délutánt!
Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó 2019. novemberi száma.
A tartalomból:
November 20-án a Munka és nyugdíj – kedvezmények, aktualitások című előadás keretében sok hasznos információt tudhattak meg az érdeklődők a Határ Győző Városi Könyvtárban. Fontos, hogy mind a munkaadók, mind a munkavállalók tisztában legyenek a munkavállalás és a nyugdíjazás törvényi előírásaival, feltételeivel és az igénybe vehető kedvezményekkel. Ebben, a sokakat érintő témában tartott előadást Dávid Ferenc, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztályának vezetője. Az állam és a kormányablakok szerepéről, az ügyintézésben igénybe vehető segítségről beszélt Dr. Pacsika György, a Békés Megyei Kormányhivatal Gyomaendrődi Járási Hivatalának vezetője. Az est folyamán nemcsak az hangzott el, hogy mire figyeljenek a nyugdíjba készülők, milyen teendőik vannak és hová forduljanak az ügyintézés elindításakor, hanem szóba került a munkavállalók szemléletváltásának szükségessége és az öngondoskodás fontossága is. Az előadás konkrét, személyes kérdések megválaszolásával zárult.
Újabb fotóval gazdagodott helytörténeti gyűjteményünk. A fotó alkotója és témája miatt is fontos számunkra, hiszen a fotót Kunkovács László készítette és a gyomai hidat ábrázolja. Városunk díszpolgára egykor az MTI munkatársa volt, ebből az időszakból származik a felvétel. További régi gyomai fotók – köztük Kunkovács fotói – honlapunkon itt tekinthetőek meg.
Könyvtárunk névadója, Határ Győző 1914 november 13-án született. A 105. évforduló alkalmából megújítottuk a honlapunkon található, hozzá kapcsolódó tartalmat. Újságcikkek, valamint a börtönből írt levelei is olvashatók a Főlap/Adatbázis/Digitalizált dokumentumok/Személyek menüben. A Főlap/Könyvtárunk/Névadók pontban is olvasható Határ Győző életrajza és itt is elérhető az összes, hozzá kapcsolódó tartalom.
2019. november 4-én Csuja Imre, az Örkény Színház művésze látogatott el Gyomaendrődre. A színházi és filmszerepekből ismert Csuja Imrének most egy másik arcát ismerhette meg könyvtárunk közönsége, aki a magyar irodalom csodálatos verseit tolmácsolta az este folyamán. Elmesélte, hogy a versek gyermekkorától jelen vannak az életében. A nagymamája ismertette meg a költészettel, tőle tanulta a verseket. Gyakran mondták neki, hogy Imi, mondj egy verset! Ő pedig mondott, és azóta is mondja őket. Önálló estjének is ezt a címet választotta. S valóban, egyik vers követte a másikat, Vörösmarty, Arany, Petőfi, Ady, Radnóti és mások versei után ráadásként Babits Mihály Jónás könyve című műve is elhangzott. Élmény volt hallgatni Csuja Imrét, az ismert és kevésbé ismert költeményeket.
Október 29-én Ablonczy Balázs, az MTA Trianon 100 Kutatócsoport vezetője volt könyvtárunk vendége. Az előadó röviden ismertette a kutatócsoport létrejöttét, munkáját, eddig publikált eredményeit, honlapjukat, s az ott elérhető adatbázisukat. Trianon másként: erőszak, gazdaság, társadalom 1918-1924 között Magyarországon című előadásában a legújabb kutatási eredmények alapján beszélt hazánk történetének tragikus időszakáról. Társadalomtörténeti szempontú megközelítésben, ok-okozati összefüggésekben mutatta be az anyaországban és az elcsatolt területeken végbement folyamatokat. Térképek, diagramok segítségével igen szemléletesen ábrázolta a változásokat. Beszélt a közel félmillió menekült érkezéséről, az ellátásukkal kapcsolatos nehézségekről és a helyzet megoldása érdekében tett intézkedésekről. A nemzet veszteségét nemcsak földrajzi, gazdasági, ipari szempontból, kell vizsgálni, hanem emberi oldalról is, mert az ember a legfontosabb és ez a veszteség ma is ott él a családokban. Az előadás kötetlen beszélgetéssel zárult.