A Körösök ölelésében fekvő városunkat a vizek városának is nevezhetjük – most a halgasztronómiához kapcsolódó két újabb értékkel bővült a helyi értékek tára.
Városunkban 1998. augusztus 21-én rendezték meg először a Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző versenyt. Változó helyszíneken, több szervező munkájának köszönhetően azóta is minden esztendőben megrendezésre került. Az évek során a verseny változott, kulturális programokkal egészült ki. A gasztronómiai, turisztikai vonzerőt is jelentő rendezvény fontos szerepet tölt be Gyomaendrőd kulturális életében.
A halfogyasztás és a halételek készítése terén helyi specialitás a Tímár János receptje szerint főzött körösi halászlé. Az ismert és köztiszteletben álló vendéglátó-ipari szakember saját ízesítésű halászleve évtizedek óta népszerű a város lakói és vendégei körében. Emlékét őrzi a Körösi halászlé Tímár János receptje alapján elnevezésű helyi érték is.
Az új értékekről részletesebben itt olvashat.
Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó júliusi száma:
Interjú a polgármesterrel
Interjú Pelyva Istvánnal
Aktualitások
Programajánlók
A lap következő száma szeptemberben jelenik meg.
Az elmúlt évtizedekben számos ünnepség, kiállítás és egyéb program valósult meg városunkban. A rendezvények meghívói nemcsak szép nyomtatványok, hanem fontos kortörténeti dokumentumok is. A bennük szereplő adatok rengeteg információt tartalmaznak: a város intézményeinek, civil szervezetinek történetéhez és a Gyomaendrődhöz kötődő magánszemélyek életútjához adnak értékes információkat. A nyomtatványokat Hornok Ernő ajándékozta könyvtárunknak.
Újabb gyomaendrődi képeslapokkal bővült helytörténeti gyűjteményünk. Hornok Ernő az elmúlt évtizedekben számos képeslapot jelentett meg városunkról, ezekből ajándékozott 1-1 példányt könyvtárunknak.
A képeslapokat itt tekintheti meg.
Könyvtárunk június 22-től ismét teljes nyitvatartási időben vár mindenkit. A Fő út 230. sz. alatt hétfőtől péntekig 9-17 óra között, Endrődön a Blaha u. 21. sz. alatt keddi napokon 9-12 óra között tartunk nyitva. A koronavírus miatti zárva tartás nem tette lehetővé, hogy a kölcsönzött dokumentumok időben visszakerüljenek a könyvtárba. Bár az újranyitás után sokan felkerestek bennünket, sok olvasónk visszahozta a náluk lévő könyveket, folyóiratokat, vannak, akik még nem rendezték tartozásukat. Nekik a közelmúltban kiküldtük az értesítőket.
Ezúton is kérünk mindenkit, hogy minél előbb hozzák vissza a náluk lévő könyveket, újságokat! Szeptember 1-ig késedelmi díj megfizetése nélkül hozhatják vissza a kölcsönzött dokumentumokat, rendezhetik régi tartozásaikat is.
A Határ Győző Városi Könyvtár a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00564 azonosítószámú „Közösségi kompetenciafejlesztés a Határ Győző Városi Könyvtárban” című pályázata a Széchenyi 2020 program keretében 100%-os támogatási intenzitású, vissza nem térítendő támogatásban részesült.
A projekt keretében megvalósul a közös hobbit űző emberek, csoportok megalakulása, működése, valamint a közös kulturális érdeklődésű emberek találkozhatnak egymással. A projekt célja a közösségfejlesztés, a közösségi kompetencia fejlesztés a kultúra bázisán megszerzett ismeretek, élmények segítségével, megtapasztalásával. Két programelemben valósul meg: húsz kulturális rendezvény megvalósítása, húsz alkalomból álló digitális készségeket és képességeket fejlesztő előadás sorozat. A pályázati projekt keretében megvalósuló programok, foglalkozások eredményeként fejlődik Gyomaendrőd kulturális élete, javul az egyén boldogulásának életminősége, erősödik a közösségépítő tevékenység, közösségi összetartozás.
Projekt összköltségvetése: 5 669 445 Ft.
A projekt befejezésének dátuma: 2020. 11. 30.
A projekt európai uniós támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Ismét korlátozástól mentesen látogathatók a könyvtárak. A veszélyhelyzet megszűnéséről szóló kormányrendelet alapján a könyvtáraink is visszatérhetnek a megszokott, járvány előtti üzemmódra.
Gyomán (Fő út 230.) étköznapokon, hétfőtől-péntekig 9-17 óra között várjuk a látogatókat.
Endrődön (Blaha u.21.) keddenként, 9-12 óra között lesz nyitva a könyvtár.
Lehet kölcsönözni, helyben olvasgatni, számítógépet használni. Maszk viselése nem kötelező. Kérjük azonban, hogy kellő távolságot tartsanak egymástól.
Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó júniusi száma
A tartalomból:
Toldi Balázs polgármester köszönete
Megkérdeztük a polgármestert
Iskolai hírek
Játszótéri jó hírek
Közérdekű tájékoztatások
Szeretem a természetet címmel meghirdetett rajzpályázatunk eredményhirdetését és a kiállítást is el kellett halasztanunk. Több mint 200 pályamunkát kaptunk, amelyből a zsűri döntése alapján 39 díjazott lett. Köszönjük a sok-sok szép rajzot, festést, ragasztást! Amint lehetőségünk lesz rá, kiállítjuk a könyvtárban.
A nyeremények átvehetők a könyvtárban!
A rajzok itt láthatók.
A díjazottak nevei itt olvashatók.
Májusi totónkban folytattuk a hazai barangolást a csodákkal teli Magyarországon. Mint korábban is írtuk, elsősorban az ajánlott könyvekben található leírást vettük figyelembe az interneten található számtalan, gyakran egymástól átvett leírás helyett, de az a helyes válaszok az interneten is megtalálhatók voltak.
A helyes megfejtéseket itt olvashatja. (pdf)
13+1 találatot ért el: Bajzákné Bukva Anikó, Habzda Irma, Nagy Tamás, Dinya Livia, Kiszelyné Rávai Erika, Zakariné Józsa Ida
A nyereményeket a könyvtár újranyitása után tudják majd átvenni.
A nyertesek névsora ismét:
Márciusi totó: Szabó Zénó, Takács Sára, Balogh Péter, Nemes Istvánné, Simonné Szrnka Zsuzsanna, Szarka Erzsébet, Oláh István, Vatainé Seprenyi Mária, Bácsi Andrea, Zakariné Józsa Ida.
Áprilisi első totó: Dinya Lívia
Áprilisi második totó: Patakiné Sztanyik Rita, Dinya Lívia
Májusi totó: Bajzákné Bukva Anikó, Habzda Irma, Nagy Tamás, Dinya Livia, Kiszelyné Rávai Erika, Zakariné Józsa Ida
A Nap kérdése játék nyertesei: Dinya Béláné, Bácsi Andrea, Habzda Irma, Patakiné Sztanyik Rita, Nagy-Kulik Zsuzsanna, Nagy Tamás.
A felnőtt zöld totó most nem folytatódik.
A közelmúltban három újabb értékkel bővült a Gyomaendrődi Települési Értéktár. Dr. Tóth Elek szilvatermesztő és nemesítő kutató tevékenysége és az Endrődi káposztás lepény bekerült az Agrár-és élelmiszergazdaság kategóriába. Az endrődi születésű kutató nevéhez több szilvafaj fűződik, közülük egyik legismertebb a Besztercei szilva. Endrődön szinte nemzeti eledelnek számított a káposztás lepény. Receptje, elkészítési módja generációkon át öröklődött, nem ment ki a divatból, ma is sokan sütik, igen kedvelt étel.
Egyik természeti különlegességünk Kérészvirágzás a Körösön címen került a Települési Értéktárba. A tiszavirágzás miatt a neves természettudós, Sir David Attenborough is ellátogatott Gyomaendrődre, hogy a Körösök vidékén tanulmányozzák és megörökítsék a csodás jelenséget. További információt az Értéktár Természeti környezet kategóriájában talál róla.
Az új értékekről részletesebben itt olvashat.
Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó májusi száma.
A tartalomból: Interjú Toldi Balázs polgármesterrel
Interjú Mraucsik Évával a TSZGK intézményvezetőjével
A Települési Értéktár Albizottság tájékoztatója
Új értékek Gyomaendrődön