Gyarapodott a Települési Értéktár

Gyarapodott a Települési Értéktár – újabb anyagok kerültek fel a Gyomaendrődi Digitális Archívumba

Határ Győző irodalmi munkássága

hatar gyozo smHatár Győző 1914. november 13-án született Gyomán. Az idén ünnepeljük születésének 110 évfordulóját. Könyvtárunk elkészítette Határ Győző irodalmi munkásságának értéktári előterjesztését, amelyet az Értéktár Bizottság elfogadott. (Határ Győző részletes életrajza.)

Határ Győző az 1989–90-es fordulat után rendszeresen publikált hazai folyóiratokban. Többször lépett fel vidéki városokban, sőt Kassán és Pozsonyban szervezett előadóesteken is. Neve fokozatosan ismertté vált a szélesebb közönség előtt; kialakult hazai olvasótábora. Könyvei sorra jelentek meg különböző hazai kiadóknál; haláláig hatalmas szellemi frissességgel dolgozott, figyelemmel kísérte mind a politikai, mind az irodalmi élet jelenségeit. Naprakész publicisztikával állást foglalt vitás kérdésekben, s tanácsaival, véleménye nyilvánításával hozzájárult a művészeti élet anomáliáinak tisztázó rendezéséhez. Külföldön egyre-másra jelentek meg írásai. Rendkívül sokoldalú alkotó volt, regények mellett kultúrfilozófiai esszéket, verseket, elmélkedéseket ír. Széles skálán alkalmazta a stilisztikai eszközöket, amelyekkel a rá jellemző hangulatokat – akár a gúny, akár az irónia - fejezte ki, a gondolati tartalmak közvetítésére. Gyakran alkalmazott a tartalom kifejezésére hatásnövelő formai megoldásokat is. Regényeinek nagy számában bizonyította, hogy szépírói tevékenységében nem tudott elszakadni az őt érdeklő gondolatoktól. A filozófiai megközelítés az, amely miatt műveinek befogadása nem könnyű feladat. Idősebb korában többször is visszatérhetett szülővárosába, erősödött kötődése településünkhöz.

A részletes előterjesztést itt olvashatja, itt láthatja a képeket.



Vaszkó Irén helytörténeti munkássága

vaszko irenVaszkó Irén korán felismerte, hogy Endrőd népi kultúráját meg kell menteni az utókor számára. Így már a negyvenes évektől elkezdte gyűjteni az endrődi kultúra szellemi és tárgyi emlékeit, megnyilatkozásait. A gyűjtésbe diákjait is bevonta, így tanítva meg őket az értékek becsülésére.

1977-ben hivatalos az ő áldozatos munkájának köszönhetően jött létre az endrődi tájház. A tájházat az akkor élő, idős asszonyok útmutatásai alapján rendezte be. A szellemi értékek gyűjtésében nagy lehetőséget kínált számára az akkoriban elterjedő magnetofon, amelynek segítségével kazettára tudta venni az idős endrődi asszonyok és férfiak emlékezetében megőrzött archaikus imákat, énekeket, balladákat, táncokat, a Betlehemest, a Háromkirály-járást, az egykori endrődi nép gondolatvilágát, történeteit. Gyűjtésének köszönhetően az utolsó pillanatban megmenekültek az endrődi kultúra legfontosabb tárgyi eszközei és szellemi emlékei. Az Endrődi Tájház a '80-as években a keresztény-nemzeti kultúra szellemi bázisává vált. 1999-ig vezette a tájházat, de még ezután is aktívan közreműködött annak működésében.

A részletes előterjesztést itt olvashatja

Meghívó

meghivo gyuricza smA Határ Győző Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és ismerőseit a

Zöld úton - A klíma- és energiaválság kezelésében
című könyv bemutatójára.

A könyvet bemutatja Prof. Dr. Gyuricza Csaba
a MATE rektora és

Prof. Dr. Dudits Dénes
Széchenyi-díjas magyar genetikus

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd Fő út 230.

Időpont: 2024. április 12. (péntek) 17 óra.

A programon a részvétel ingyenes,
de regisztrációhoz kötött.
Telefon: 218-370.

A könyvről: Mindannyiunk felelősége vitathatatlan, amikor mérsékelnünk kell a környezeti világunkat fenyegető kedvezőtlen folyamatokat. A média hírei folyamatosan figyelmeztetnek az élelmezési válságokra, a klímaváltozás tragikus következményeire, az erdők pusztulására. Az érzelmekre ható információk csak akkor vezetnek helyes cselekvéshez akár a döntéshozatalban, akár a gazdaságban, ha tudományosan megalapozott ismeretekre alapozódnak. A jelen kötet az agráriumhoz kapcsolódó tevékenységeket elemezi, hogy a növényi zöldenergiák miben járulhatnak hozzá a globális problémák kezeléséhez. Hasznosítható ismereteket nyújt az energianövények agrotechnikájához, a bioenergia termeléshez. Betekintést nyerhetünk egy biogáz fermentációs cég üzemi tapasztalataiba. A könyv szerzői bíznak abban, hogy a közreadott információk segítik hazánkat, hogy a „zöld úton” haladjon, és meghatározó szerepet tudjunk vállalni a jövő biztonságának megteremtésében.

Totójátékok honlapunkon az Internet Fiesta ideje alatt

4 levelu lohereJátsszon velünk, fejtse meg a totójátékokat, legyen szerencséje és nyerjen!

Zöldülj velünk - zöld totó - IF 2024 - https://forms.gle/EANiF6PizgnAFbGj6
Hónapról - hónapra gyerektotó. IF 2024 - https://forms.gle/ZaMDcQeAroE1rhdE9
Mit is írt a Gyomaendrődi Hírmondó? Totó - IF 2024 - https://forms.gle/Nwi7TqUexH4LZZUc6

Beküldési határidő: 2024. április 2.
Eredményhirdetés: 2024. április 12.

Ha további információra van szüksége hívjon bennünket telefonon: 218-370.
Kellemes böngészést és jó játékot kívánunk!

Internet Fiesta – Meghívó változatos programjainkra

internet fiesta egesz heti program 2024 sm25. alkalommal indul az ország könyvtáraiban az Internet Fiesta.

Könyvtárunk ismét gazdag, változatos programkínálattal várja ilyenkor (IS) az érdeklődőket. Az Édesanyám emléke kiállítás mellett digitális fotókiállítások is lesznek, amelyeket folyamatosan vetítünk. Lesz húsvéti térdíszítés, amelyre várjuk a segítő kezeket is. A húsvéti készülődéshez ajánljuk vásárunkat, ahol kézműves termékek széles választékából vásárolhatnak. Eredményt hirdetünk az Édesanyám emléke sütőversenyen. A Települési Értéktár népszerűsítése most sem maradhat el, szelfi és fotópályázatot hirdetünk. Lesz vakrandi és nem hiányozhat a Boldogság kék kosara sem. Totóinkat a Fiesta ideje alatt az interneten keresztül tölthetik ki, játsszanak velünk, legyen szerencséjük és nyerjenek! Közös sétára jelentkezhetnek, ezúttal a Perenkertet látogatjuk meg. A gyerekeket és szüleiket, nagyszülőket a Galiba együttes gyermekelőadására is várjuk. A szövegértő olvasás támogatására új csapatjátékokkal készültünk: a kisebbeknek A szorgos tyúkocska, a nagyobbaknak A kőleves címmel.


Jöjjön, díszítsen velünk!
így készülünk mi, húsvéti vásár
Lúdas Matyi vásári komédia, a Galiba társulat előadásában
Édesanyám emléke sütőverseny
Közös séta a Perenkertbe
Szelfipályázat
Totó játékainkat itt tölthetik ki

Módosult a könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata

konyvtarA képviselő-testület februári ülése jóváhagyta könyvtárunk Szervezeti és Működési Szabályzatát. A módosítást indokolta, hogy belső szabályzatot módosítottunk, pontosítottunk, megszűnt az endrődi fiókkönyvtár, emiatt változott az Alapító okiratunk is. A testület jóváhagyta a Könyvtárhasználati Szabályzatot is, amelyet a könyvtárban a kölcsönzőpultnál, a hirdetőtáblánál tekinthetnek meg, valamint itt olvashatnak.

Beszámoló a 2023-as évről

A képviselő-testület februári ülésére benyújtotta könyvtárunk a 2023-as évről szóló beszámolóját, és az idei év tervét. Rendkívül sok adatot gyűjtünk az év során, hiszen a kulturális statisztika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium sablonja, valamint az önkormányzat beszámolási kötelezettséget előíró határozata eltérő szempontok alapján kíváncsi tevékenységünkre. Bár a minőségi munkavégzés megköveteli, hogy eredményeinket összegezzük, összevessük és elemezzük, kis létszámmal dolgozó könyvtárunkban ez bizony komoly nehézséget jelent.

Mutatók 2019 2020 2021 2022 2023
A tárgyévben a könyvtárat aktívan használók száma 1423 1043 1084 1199 1212
A tárgyévben a könyvtárhasználatok száma 7741 5148 3827 6864 6404
A tárgyévi látogatók száma 15805 11250 21958 19118 20728
Rendezvények száma 99 157 84 188 157
Rendezvények látogatóinak száma 8064 13864 9881 12254 13864
A kölcsönzések száma 12956 10529 10377 11217 11422
Könyv 12956 8492 5732 8040 8844
Időszaki kiadvány (újság) nincs adat 2035 3933 3104 2535
A könyvtári honlap látogatások száma 20494 18230 17516 17571 16253
Honlapra feltett hír 294 156 127 299 121
Digitalizált helytörténet 663 596 121 238 222
Közösségi oldalakra feltett hír nincs adat 156 129 113 284
Közösségi oldalak látogatottsága nincs adat nincs adat 13332 122362 36932

Néhány adat öt éves összehasonlításban

 

Bővebben ...

Könyvajánló márciusra - 2024

Márciusban megérkezik a tavasz, vele együtt a változékony idő. A változatosságot szem előtt tartva ajánljuk könnyedebb újdonságainkat a derűs, napsütötte napokra, és a szívet melengető olvasmányokat, tartalmilag fajsúlyosabb műveket a borúsabb időre.

Tovább

Steigervald Krisztián évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben, hogyan hatottak az egyes korszakok a gondolkodásunkra és világlátásunkra, miért alakultak ki ebből a különböző generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak, miképpen viszonyulnak egymáshoz, és hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb együttműködés érdekében, egy sikeresebb, boldogabb élet reményében. Generációk harca című könyvének legfontosabb célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk beszélt belőlünk.

Tovább

A huszadik század első felében született írások főszereplője a kutya. Hol megrendítő, hol balladai-drámai, hol derűs történetek a magyar klasszikusok (Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc, Kóbor Tamás, Krúdy Gyula, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Nagy Lajos, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Kóbor Tamás, Harsányi Zsolt, Csáth Géza, Hunyady Sándor, Szerb Antal, Bálint György) tollából. A novellák egy része kötetben soha nem jelent meg, így irodalmi felfedezésnek számít.

Bővebben ...

Zöldnapok - Március (2024)

hgyvk new logo

Márciusban az alábbi környezet- és természetvédelmi eseményekre hívjuk fel a figyelmet:

 

 

Március 1. Újrapapír világnapja
Március 3. Vadvilág világnapja
Március 6. Nemzetközi energiahatékonysági nap
Március 14. Gátellenes világnap (Nemzetközi Akciónap a Folyókért)
Március 18. Újrahasznosítás világnapja
Március 20. Verebek világnapja
Március 21. Erdők nemzetközi napja
Március 22. A Víz Világnapja
Március 23. A Föld órája

Budapest - Bamakó Rally élménybeszámoló

budapest bamako elmenybeszamolo plakat smPapp Attila és Roósz Péter (Coimbra Rally Team) élménybeszámolója vetítéssel, a Budapest - Bamakó Rally teljesítéséről.

HELYSZÍN: HATÁR GYŐZŐ VÁROSI KÖNYVTÁR
GYOMAENDRŐD, FŐ ÚT 230.

IDŐPONT: 2024. ÁPRILIS 05. (PÉNTEK) 17 ÓRA

A programon való részvétel ingyenes, de hogy biztosan legyen helyük, kérjük regisztráljanak.

Érdeklődni a 66/218-370-es telefonszámon lehet.

MEGHÍVÓ - Édesanyám emléke sütőverseny

edesanyam emleke sutoverseny smA Határ Győző Városi Könyvtár süteménysütő versenyt hirdet. Várjuk minden sütni szerető személy jelentkezését.

Nevezni lehet:
az Endrődi füzetek sorozat 7., Édesanyám emléke című kötetében szereplő, vagy bármely szabadon választott hagyományőrző, vagy Kner Piroska recept alapján elkészített, süteménnyel.

Méret, illetve mennyiség:
süteményekből minimum 6 darab, illetve szelet

A versenyen való részvétel feltétele:
A nevezési lap kitöltése, sütemény leadása.
Űrlap kitöltése: https://forms.gle/E3oYkYo53wJwEe3f9
a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre elküldött email, vagy a könyvtárban személyesen.
Egy-egy versenyző több süteménnyel is indulhat.

Nevezési díj nincs.

A nevezések beérkezésének határideje: 2024. március 8. (péntek).

Ételek, sütemények leadása:
2024. március 25. (hétfő) 11-12 óra között a Határ Győző Városi Könyvtárban, Gyomaendrőd, Fő út 230.

A zsűrizésre szánt sütemény mellé lezárt borítékban kérjük megadni a pályamunka nevét, a pályázó nevét és elérhetőségi adatait.

Eredményhirdetés: 2024. március 25-én a könyvtárban, 16 órakor.
További információk kérhetők a 218-370-es telefonszámon.