Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalmára érkező szavazatok alapján 2025-ben az Év fája címet a korai juhar (Acer platanoides) nyerte. Nevét a tavasszal elsők között nyíló virágai miatt kapta. Erről a hazánkban is őshonos fajról bővebben itt olvashatnak. (kép forrása)
február 1. |
|
február 2. |
|
február 2. |
|
február 15. |
|
február harmadik szombatja |
|
február 19. |
|
február 27. |
Az est előadója: Csuja Imre Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.
Csuja Imre verssel él és versben gondolkodik kicsi gyerekkora óta, mióta esténként falusi házukban a nagymamájától tanult verseket, meséket, a család és a szomszédok nagy nyilvánossága előtt elmondhatta. Hamar megtanulta, milyen az, kiállni és mondani!
A vers, a versről való gondolkodás később színészi pályáján is végigkísérte. Önálló estjének egyik ihletője, az utcán, tanyán, gyárban, üzletben - szóval bárhol lehet verset mondani élménye, a másik pedig a versről való beszélgetés.
A műsorban József Attila, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Radnóti Miklós, Arany János versei hangzanak el, valamint Babits Mihály Jónás könyve.
Sokat foglalkoztatott, népszerű színész, film- és szinkronszínész. 2009-óta összeállított önálló estjeivel járja az országot.
#könyvtárikihívás
A tartalomból:
Új értékek a Települési Értéktárban
Polgármesteri tájékoztató
Indul a Városkártya
Születési támogatás
Tájékoztatás adóügyekről
Rendezvények meghívói
Február nem csak a farsangolók és a szerelmesek időszaka, ebben a hónapban van a könyvajándékozás napja is. Könyvtárunk színes könyvajánlóval szeretne kedveskedni visszatérő és lendeő Olvasói számára.
A riport- és életrajzi könyveink révén nem mindennapi személyekkel találkozhatnak. Kóbor János, Révész Sándor, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Kulka János mesél családról, munkáról, nehézségekről és sikerekről, az életről. Jó őket hallgatni.
A gyermekeknek szánt ajánlónkat itt olvashatják.
Az élő hangszeres muzsikálás közben a zenekar egy óriási képeskönyvet lapozgat a gyerekekkel. A képeskönyv lapjain látható mesehősök megelevenednek, a róluk szóló ismert gyermekdalok a zenekar saját hangszerelésében szólalnak meg. A koncertet a gyerekekkel együtt táncoló, éneklő óriásbábok teszik látványosabbá.
Az ismert dalokat kicsik és nagyok együtt énekelhetik. Gyertek, próbáljátok ki Ti is!
Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár Gyomaendrőd, Fő út 230.
Időpont: 2025. március 22. (szombat) 10 óra
Előzetes regisztráció és jegyvásárlási lehetőség a könyvtárban.
Jegyár: 500 Ft/fő.
Érdeklődni a 66/218-370-es telefonszámon lehet.
Jakupcsek Gabriella legújabb könyvében, inspiráló beszélgetéseivel sok humorral és saját bölcsességeivel adja vissza a reményt, hogy akár még boldogok is lehetünk, élhetünk kiegyensúlyozott párkapcsolatban és velünk maradhat vagy éppen újra ránk találhat a szerelem. Csakazértis szerelem!
Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd, Fő út 230.
Időpont: 2025. március 4. (kedd) 17.30 óra
A programon való részvétel regisztrációhoz és jegyvásárláshoz (2 000 Ft/db) kötött.
A jegyek 2025. január 6-tól kaphatók a könyvtárban.
Érdeklődni a 66/218-370-es telefonszámon lehet.
#könyvtárikihívás
A Határ Győző Városi Könyvtár közönsége ismét egy színvonalas gálaműsoron vehetett részt január 22-én A magyar kultúra napja alkalmából. Az előadók színes művészeti kínálattal szórakoztatták az est látogatóit, akik az elismerésre méltó énekes, verses, prózai és zenei előadásokat hatalmas szeretettel és tapssal köszönték meg.
A programban közreműködőknek itt is szeretnénk köszönetet mondani: Balaton Beatrix, Csajbók Regina, Cserenyecz Éva, Hugyik Zoltán, Hunya Gréta, Hunya Jolán, Hunyáné Dinya Gabriella, Kabai Regina Lilla, Magyari Péter, Nagy Laura, Polányi Éva, Putnoki Boglárka, Schwalm Gyula, Szerető Anna, Sztojka Tamás, Tóth Áron Felicián, Tóth Írisz Szofi, Tóth Malvin, Tóthné Kele Ágnes, Vaszkán Milán, Vatai Zalán.
Köszönjük, hogy az est során azonosulhattunk Márai Sándor gondolatával: „Nem fontos, hogy te szövegezd meg a szépet és az igazat, fontosabb, hogy megismerjed.”
E képzeletszínházi est keretében két színész – Csonka András és Szabó Simon - beszélget a moderátorral – Tollár Mónika -, valamint a nézőkkel. A Janikovszky Éva írásai alapján életre keltett halhatatlan férfialakok segítségével gondolkodnak közösen a 40-45 év feletti lét végpontjairól: mindennapi mélységeiről és magasságairól. Őszintén és együttérzéssel vallanak arról, milyen válaszok, megoldások születtek bennük az élet különféle helyzeteire a negyedik X-en túl...
A különféle ’arcainkra’ igyekeznek közelebbről és mélyebben rátekinteni - pontosabban arra a képre, amit kifele mutatunk magunkról másoknak ebben a két(féle), sokszínű világban. Megfigyeléseik középpontjában a személyiségünk gyémánt-dimenziói állnak.
Különböző szemüvegeken át, eltérő optikával, más-más látásmódban beszélnek az élet megismertebb alapigazságairól és megoldhatatlannak tűnő kérdéseiről: torzítás nélkül engednek bepillantást az élet torz valóságába!
Az est fókuszában nem a kommunikáció, hanem a nemkommunikálás áll - ami néha valóban több, mint a kommunikáció... Már amennyiben, ha egyáltalán van kommunikáció...!
’A lemez két oldala’ fergeteges monológjait Szabó T. Anna és Lackfi János virtuóz szövegű versei követik.
Ez a produkció vers és próza különleges, szeretetteljes találkozása, ahol a közös nevező, a kapocs a játékosság és a derű. Afféle asszociáció-folyam: éles tükör – szavakból csiszolva...
Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Időpont: 2025. március 26. (szerda) 17 óra
Regisztráció és jegyvásárlási lehetőség a Határ Győző Városi Könyvtárban.
Érdeklődni a 66/218-370-es telefonszámon lehet.
#könyvtárikihívás
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által meghirdetett szavazáson idén a böjti réce (Anas querquedula) nyerte az év madara címet. A récefélék családjába tartozó viszonylag kis termetű vízimadárról bővebben itt olvashatsz.
2024. november 13-án ünnepeltük Határ Győző az univerzális géniusz, Határ Győző születésének 110. évfordulóját. Városunk díszpolgárának életpályája átfogja a XX. század utolsó kétharmadát. Életút címmel megjelent életvallomása - mely Kabdebó Lóránt kérdései nyomán bomlik ki - nemcsak életrajz, memoár, hanem igazi műhelyvallomás is. A magnetofonfelvételek alapján a szöveget maga Határ Győző írta, az interjúk esetlegességeit, az élőbeszédből fakadó pongyolaságait kiirtotta, s így eredeti, vérbő humorú, évődő stílusú irodalmi művet olvashatunk, melynek kortörténeti, irodalomtörténeti értékei felbecsülhetetlenek.
Kate Middleton története modern tündérmese. Egy vonzó, okos és ambiciózus, ám hétköznapi környezetből származó lány az egyetemi tanulmányai elején megismerkedik az ugyancsak egyetemista herceggel. Most pedig, miközben a brit monarchia jelentős változásokon megy keresztül, minden valószínűség szerint ő lesz a brit történelem második "polgári", azaz nem nemesi családból származó királynéja. Katalinnak megjelenésével, kedves mosolyával, stílusával, természetességével nem csak a brit alattvalók szívébe sikerült belopnia magát, a világ minden táján szeretik őt. A Katalin, a walesi hercegné című könyvben a szerény, önmagán is nevetni tudó, nagy munkabírású, könnyen megközelíthető hercegnét ismerheti meg az olvasó.
Szórakoztató könyveinkből ebben a hónapban is rendkívül bőséges a választék – romantika, izgalom, ármány, megaláztatás, kétségbeesés, remény, barátság, hűség és hűtlenség, megoldásra váró, érdekfeszítő történetek… Mindenki találhat kedvére való olvasmányt, aki keres. Nem feledkeztünk meg a tini és még fiatalabb olvasókról sem, minden állományrészben találhatnak új könyveket.