A Határ Győző Városi Könyvtár közönsége számára már jól ismert volt a Tollár Mónika rendező, dramaturg által megálmodott és megteremtett képzeletszínház műfaja, hiszen a Janikovszky Éva életművét feldolgozó előadássorozatból A lemez két oldala, valamint A férfi, ha elmúlt 40…, de fejben 30… se című előadás már látható volt könyvtárunkban. A nagy sikerre való tekintettel, most az Aranylemez című előadás került műsorra, hasonlóan felhőtlen szórakozást ígérve.
Az előadás alapjául ismét Janikovszky Éva írásai szolgáltak. Az est – a középkorú női és férfi oldalak megismerése után - egy újabb időszak, az "aranykor" élethelyzeteinek két oldalát mutatta be. Hámori Ildikó betegsége miatt, Vándor Éva Jászai Mari-díjas színművésznő partnere Szalontay Tünde volt. A színpadon egyszerre láttunk ismerős és mulatságos figurákat. A szövegek olyan embereket mutattak be, akik valójában mi vagyunk s általuk szembesülhettünk azzal, hogyan vagyunk képesek ugyanazt a dolgot, helyzetet teljesen kétféle nézőpontból látni feleségként, anyaként vagy éppen nagymamaként.
Köszönjük, hogy közönségünk mindkét színésznőt szeretettel fogadta. Köszönjük az előadók kedves, őszinte, vidám előadását.
A Gyomaendrődi Hírmondó kézbesítése terjesztők hiánya miatt nehézségekbe ütközik, az endrődi részen nem megoldott.
Ezért az újság a megjelenés után az alábbi helyeken érhető el a készlet erejéig: Kónya bolt, Sikér/Spar üzlet, Privát Profi üzlet, PostaPont Endrőd, Szent Antal Népház.
Az idei Országos Könyvtári Napok alkalmából meghirdetett totóinkra idén is szép számban érkeztek megoldások. A három kérdéssorra összesen 260 megfejtés érkezett. A gyerekeknek összeállított játékunk főként a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola diákjainak érdeklődését keltette fel, lelkesen próbálkoztak a helyes kitöltéssel. Minden érdeklődőnek köszönjük, hogy velünk játszott!
A nyertesek nevei itt olvashatók:
A totók nyertesei
A helyes megfejtések itt találhatóak:
Állatvédelmi totó
Települési Értéktár totó
Totójáték gyerekeknek
A nyereményeket a könyvtárban vehetik át 2025. október 27. és november 15. között, nyitvatartási időben.
A Határ Győző Városi Könyvtár immár két évtizede hívja és várja szeretettel a gyerekeket, hogy a Népmese Napját együtt ünnepeljük. Ebből az alkalomból október 7-én a Kacagó Bábszínház a Ki lopta el Holle anyó párnáját? című vidám bábjátékkal szórakoztatta az óvodásokat és kisiskolásokat. A zenés előadások remek alkalomnak bizonyultak a mesemondás hagyományának megőrzésére, és megerősítették annak fontosságát is.
MIre jó a mesterséges intelligencia? - Helytörténet AI szemmel címmel tartott előadást október 6-án Albertus László, a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár vezetője és Vágási Szabolcs informatikus könyvtáros a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeiről. Az előadás első felében Albertus László bemutatta a mezőkovácsházi helytörténeti munkát, mesélt arról is, mi mindenben számíthattak a lakosság segítségére, támogatására. Azt is elmondta, hogy a települési értékek népszerűsítésében hangsúlyos szerepet kapnak az új technikák, így az MI is. Az előadás folytatásaként Vágási Szabolcs informatikus konkrét példákon mutatta be a régi fotók feljavítását és életre keltését. Az élvezetes, könnyen befogadható előadás nagy tetszést aratott iskolások és felnőttek között egyaránt. Köszönjük együttműködésüket, könyvtáraink közelebb kerültek egymáshoz.
Október 6-án megnyílt a Gyomaendrőd lencsevégen című fotókiállítás, amely izgalmas utazást kínál a természet és a fotózás iránt érdeklődők számára Gyomaendrőd természeti értékei között. Balog Lajos Madárvilág, Oláhné Schwalm Irén Gombalesen, dr. Smiriné Farkas Katalin Körös körül Gyomaendrődön című fotósorozata október végéig tekinthető meg a Határ Győző Városi Könyvtárban. A fotók készítői visszatérő kiállítói a könyvtárnak, képeikkel folyamatosan dokumentálják a bennünket - most még - körülvevő természeti kincseket. A kiállított anyag a könyvtár helytörténeti gyűjteményét gyarapítja.
Honti Antal munkássága 2022-ben került felvételre a Települési Értéktárba. Az akkor feltöltött anyagot most frissítettük: az érték leírását kiegészítettük, az összegyűjtött anyagot pedig újabb dokumentumokkal gyarapítottuk. A megújult értéket itt olvashatják: https://opac3.hgy-museum.monguz.hu/.../-/record/HGYMUSEUM672
Továbbá közzétettük a Honti Antalról szóló könyvet, és elérhető egy szakdolgozat is, amely a Honti műhely-galéria létrejöttét és működését mutatja be. Ezeket itt érhetik el:
https://opac3.hgy-museum.monguz.hu/.../-/record/HGYLIB107602
https://opac3.hgy-museum.monguz.hu/.../-/record/HGYLIB135141
A Vadonleső Program keretében a magyar szöcskeegér (Sicista trizona) lett 2025-ben az év emlőse. Az ugróegérfélék családjába tartózó apró rágcsáló egykor a Kárpát-medence területén őshonos volt, ma már csak Magyarország és Románia területén él. Erről a ritka fajról bővebben itt olvashatnak. (fotó: Szitta Tamás, MME Bükki HCs)

|
Október 4. |
|
|
Október 5. |
|
|
Október első hétvégéje |
|
|
Október második szerdája |
|
|
Október 10. |
|
|
Október 15. |
|
|
Október 16. |
|
|
Október 21. |
Az október a kellemes őszi séták és a kerti munkák időszaka. A rövidülő nappalok viszont ismét a könyvek szerelmeseinek kedveznek, több időt biztosítva egy-egy romantikus történethez, izgalmas krimihez vagy fordulatos regényhez. Ne maradjanak olvasnivaló nélkül, jöjjenek, és válogassanak újdonságaink közül!
A Magyarországon élő David Bailey több mint tíz évvel ezelőtt határozta el, hogy megírja az Aranycsapat történetét: meg akarta érteni, hogy ebben az országban - amely immár az otthona, s ahol futballrajongóként be kell érnie a gyengécske mai magyar focival - az ötvenes években hogyan bukkanhattak fel egyszer csak káprázatosan tehetséges focisták tucatjai. Mi a titka az Aranycsapatnak?
Egy könyvtár, amelyben a világ legveszélyesebb könyveit rejtegették. Egy könyvtár, amelynek holléte a középkor óta titok... Prága, az Arany Város - Európa legszebb történelmi helyszíneinek egyike, amelynek kusza labirintusában különös emberek kutatják a történelem örök rejtélyeit... Ferenczy László, aki régi életét hátrahagyva antikváriusként él Prágában, szokatlan megrendelést kap egy különc milliomostól. Ezúttal nem egy könyvet, hanem egy egész könyvtárat kell felkutatnia: a Templomos Lovagrend elveszett könyvtárát. A rendét, amelynek története évszázadok óta izgatja az emberek fantáziáját...
A Gyomaendrődi Digitális Archívumban közzétettük az 1996-ban - a millecentenáriumi év alkalmából – megrendezésre került Címer- és családtörténeti kiállítás anyagát. A kiállításról készült képek, cikkek mellett felkerültek a Gyomán és Endrődön élt nemesi családok címerei és a hozzájuk kapcsolódó családtörténeti dokumentumok is. Az összegyűjtött anyagot itt tekinthetik meg:
https://opac3.hgy-museum.monguz.hu/hu/record/-/record/HGYMUSEUM1589