Erdély

Ami a zsidóknak Jeruzsálem
(az nékünk is a Kereszt jussán),
s mozlimoknak a Kába-köve
(üdvéért el, Mekkáig futván),
az nékem Erdély, a kínok földje,
ahol a mély-hitű magyarnak
egybeszakad a múlt s jövendő,
s a jó és rossz is egybeszakadnak...

Ahol Árpád foglaló népét
hun-maradvány székelyek várták,
a Szent Lászlótól - Horthy Miklósig
attila-gerinccel állták a vártát.
Nyakukba szakadt Bécsnek, mócnak
igáját nyögve, bármiáron
s egyenlően mindig önmagukkal, mint
Apor Vilmos és Márton Áron!

Nem lehet más nékünk a mérce,
sem a magasban, sem a mélyben,
az öntudatos magyarságban,
és a sugárzó emberségben,
mint a mában a tegnapokkal
túlélni a golgota-járást
ha kell Fráter György baráti módra,
s öngazdagítván a kivárást,
míg feltámadásra ver az óra!

Kelemen deák súgj fülembe
Rodostói zengzetes szókat,
hogy ez omló, bús Babilonban
zágonbéli szép szókkal szóljak,
Pázmány, Tamási, Nyírő vezessen,
Wass Albert a kitartást adja,
és ezeket jussolja tőlem
a jövendő minden magyarja...

Segedelmezz, Istenem, kérlek,
bizodalmat adj, amíg élek,
hitben mindent kibír a lélek,
szárnyán reménynek!
Adj alkotó szeretetet,
szomjúhomban forrásvizet,
éhet oltó lágy kenyeret,
s hogy számon HUNGÁRIÁVAL,
ERDÉLY-t hódoló imával
fejezzem be életemet!

Budapest, 1995. december 28-án

(Városunk, 2001. december)
(Lélekváltság, 1996)

Vissza a címlistához