Magyar kálvária '96
I. Pilátusok langy itéletére
ament sugdos örökkön a sátán,
pedig a "vétek", minden ember bűne,
csak júdásfolt Üdvösség Királyán.
Vétke, mert a jobbulást akarja,
a megválton igazulva tisztát,
s báb Poncius balek kezét mossa,
orra alá gügyörészve: Viszlát!
S akosomi "éceszgéberek"
kisündörögnek. Övék a világ!
Pribékeik gúzsba kötözik,
porig alázzák az Ember Fiát!
Éljük e sorsot, testvérem, magyar,
ezerszáz évünk hasonlót takar!
II. Nehéz a kereszt, kegyes Krisztusunk,
a Hegyi-beszéd, kajafás ára,
összeröhögnek a heródesek,
kiken a pap-rang csupán csak álca.
Kenyér a kőért? Vért a vérért!
Jutalmad a töviskorona.,
es a kereszt. S cipeli gyötörten
Golgotára az Ember Fia...
Ha magyar vagy szót értesz talán,
néked is jut hely a Golgotán!
III. Összeroskad? Fegyveres kíséret
mire való: Húzz neki oda!
Vi1ágmegváltás? Veszélyben a töke,
pénzváltók réme az Ember Fia.
Meggyötört szívvel áldunk es imádunk
magyar sorsunk hatodosai,
tudjuk, kegyelmed nélkül nem lehet
e rongy világot jobbá váltani!
VI. Szűz Anyádnak könnye csordul érted,
s édesanyánk szeretett Hazánk,
a lásd bajában szenvedő Krisztusunk,
s glóriádból tévedjen reánk
parányi fény, jobb holnap reménye:
Megváltás vagy Krisztusunk, s a Béke!
V. Imádunk Téged Krisztusunk, és áldunk,
benned rejlik a megmaradásunk,
Simon segélte simonunk Te vagy.
míg az uralgó, fosztó szolgahad
halálra szán. hogy a puszta föld
jussa legyen, mit sáskával betölt.
Nem lehet más, sem cél, sem eszme-képlet:
Hinni benned és követni Téged.
VI. Veronika a kendőjét nyújtja
törölni a véres-verejtéket,
züllöttségét lengetve a csorda
kigúnyolja ezt az emberséget.
Tanulhatunk megbocsájtani,
eltűrve a megváltanivalót.
Tőled esdünk lelkierőt hozzá,
és kitartást. Kivárni a jót!
A magyarnak és tisztes nemzeteknek
kik nem vígadnak, míg a másik szenved!
VII. Iszonyú kép, sokadszorra is,
újra meg újra megkönnyeztető:
Második esés a kereszt alatt
bűneinkért. Szív-szenvedtető,
Kelenföldön stációd alatt
ott nyugszanak Fiam hamvai...
O, kegyelmes, földrehullt Krisztusom,
Nyújts boldog feltámadást neki!
VIII. Félholtan is kéznél a vigasz:
Ne érettem sírjatok, asszonyok,
Jeruzsálem ifjú nemzedéke
inkább tenmagatokért sírjatok.
Mert a holnapot kiérdemelni
mellet verve is csak úgy lehet,
ha nem gyilkolsz meg lengén önmagadban
emberlétre fogant gyermeket!
IX. Harmadszor is arcával a földre
omlik a mi Megváltó Urunk,
míg az olcsó öröm-keresésben,
gyarlóságaink után futunk,
ereje lankad, nyelve ínyéhez
tehetetlen keservben tapad,
mégis Ő az Örök Győzelem,
keresztje alatt, a porban alant!
X. Ruháitól fosztott Jézusunk
imából szabunk köntöst reád,
míg a mienkre is sorsot vetnének,
hét felé lépve árva-szép Hazánk.
Szomjúhozónak: inni ecet ha jár.
kolduskalap a templomok előtt,
mégis Tokaj-bor, ha hit elegyíti:
Isten nem hágy el soha szenvedőt!
XI. Áll a Szent Kereszt, rajta Holnapunk,
általa váltódik meg a rossz világ.
Lándzsa döfi. Mélyüljünk magunkba.
s a jobb-latrok legyünk legalább...
Mellem verve látom, hogy ki voltam,
hányszor könnyű, életem során:
Kegyes Jézus emlékezz meg rólam
Atyád előtt, éltem alkonyán...
XII. Letűnt a nap: Elvégeztetett!
Beteljesedett a kínhalál.
Újraélve tisztuljunk a bűntől.
jóvoltából üdv kegyelme vár.
Járuljunk hát tiszta alázattal
keresztjéhez, árva magyarok.
s reménykedve, mint aki sokkalta
többet kapott, mint mennyit adott!
XIII. Ott feküszik jó-anyja ölében,
Tiszteltetéssel Fájdalmas Anya,
magyar szájon áldott Boldogasszony,
s kínhalálos győzelem e ma.
Ta1án érzi és a hű tanítvány
sírva nézi szomjú sebeit...
Ki lehet-é bírni a halált
emberül, ha hiányzik a hit?!
XIV. S az Ember Fiát sírjába teszik,
és feltámad a harmadik napon...
Embertestvér találkozhatsz véle
keresztútján: ott az irgalom!
S esett magyarság újul meg a hitben,
bár a szegénység ordas foga rág:
Feltámadt Krisztus és igaz hitében
számodra is lesz feltámadás!
(Városunk, 1996. április)
Postacím:
Nyitvatartásunk:
