Magyar kálvária '96

I.

Pilátusok langy ítéletére
áment böffent a bakbűzű sátán,
pedig a "vétek" minden ember bűne,
csak júdáscsók Üdvösség Királyán.
Vétke az, hogy jobbítni akarta
a megváltott, igazulva tisztát,
s balek Pilátus ijesztve kezét mosta,
orra alá berezelve: "Visz-lát!"
S a kosorrú "éceszgéberek"
kézdörzsölve kacsintást váltanak,
mindent elértek: Övék a világ!
Pribékjeik gúzsba kötözik,
porig alázzák az Ember Fiát!
Éljük e sorsot testvérem, magyar
ezerszáz évünk nem-egyet takar!

II.

Nehéz a kereszt kegyes Krisztusunk,
a Hegyi-beszéd kajafási ára,
könnyebbülnek a heródesek,
istenhitük csupán csak álca.
Kenyér a kőért? Vért a vérért!
ámen rá a töviskorona,
és a kereszt. Cipeli gyötörten
Golgotára az Ember Fia...
Nem állsz a sorba? Eléred talán,
reád is hely vár fenn a Golgotán!

III.
Összeroskad? Fegyveres kíséret
mire való? Sózz neki oda!
Világmegváltás? Veszélyben a tőke,
alkuszok réme az Ember Fia.
Meggyötört szívvel áldunk és imáldunk
magyar sorsunk hatodosai,
tudjuk nálad nélkül nem lehet
e rongy világot jobbra váltani!

IV.
Szűzanyádnak könnye csordul érted,
s édesanyánk szeretett Hazánk,
lásd bajában szenvedő Krisztusunk,
glóriádból tévedjen reánk
parányka: A szebb holnap reménye.
Megváltás vagy. Túlélés. A Béke!

V.
Imáldunk Téged Krisztusunk, és áldunk,
benned fészkel a megmaradásunk,
Simon-segélte Simonunk Te vagy,
míg az uralgó, fosztó szolgahad
halálra szán, hogy a puszta föld
jussa legyen, mit jöttmenttel betölt.
Nem lehet más cél, sem eszmeképlet,
hinni eszméd, és követni Téged!

VI.
Veronika a kendőjét nyújtja,
törölni a vért és verejtéket,
züllöttségét lengetve a csorda
kigúnyolja ezt az emberséget.
Tanulnunk kell megbocsájtani,
lerázva a megvetnivalót.
Tőled esdünk lelkierőt hozzá
és kitartást. Kivárni a jót.
Társa lenni tisztes nemzeteknek,
ráérezve, ha a másik szenved.

VII.
Iszonyú kép. Sokadszorra is,
újra s újra megkönnyeztető:
újabb esés a kereszt alatt
bűneinkért. Szív-szenvedtető.
Kelenföldön, stációd alatt
ott nyugszanak Fiam hamvai...
Ó, kegyelmes, roskadó Krisztusunk
nyújts boldog feltámadást neki!

VIII.

Félholtan is kéznél a vigasz:
"Ne érettem sírjatok, asszonyok,
s Jeruzsálem újabb nemzedéke,
inkább magatokért sírjatok."
Emberibb holnapot érdemelni
mellet verve is csak úgy lehet,
ha nem gyilkolsz balgán önmagadban
alkotásra fogant gyermeket!
Irtotta sors, ne irtsuk magunk is
ezt a drága magyar nemzetet...

IX.
Harmadszor is arcával a földre
omlik a mi Megváltó Urunk,
míg az olcsó öröm-keresésben
gyarlóságaink után futunk.
Ereje fogy, nyelve ínyéhez
szomjúhozó keservben tapad,
mégis Ő az Örök Győzelem,
kereszt-jusson, a porban alant!

X.
Ruháitól megfosztott Urunk
imából szabunk köntöst reád,
míg miénkre is sorsot vetének;
Hét-felé marva árva-szép Hazánk!
Szomjúhozónak inni ecet, ha jár,
kolduskalap templomok előtt,
mégis Tokaj-bor, ha hit elegyíti:
Isten nem hágy el soha szenvedőt!

XI.
Áll a Szent Kereszt, rajta Holnapunk,
véle váltódik meg a rongy világ.
Lándzsa döfi. Mélyüljünk magunkba,
s a jobb-latrok legyünk legalább.
Mellem verve látom, hogy ki voltam,
hányszor botló életem során:
Kegyes Jézus, emlékezz meg rólam
Atyád előtt éltem alkonyán...

XII.

A nap letűnt. Elvégeztetett!
Bételjesedett a kínhalál!
újra-élve tisztuljunk a bűntől,
jóvoltából üdv kegyelme vár...
Járuljunk hát tiszta alázattal
keresztjéhez, árva magyarok,
bízzunk, hiszen István király népe
mindig többet adott, mint kapott!

XIII.

Ott fekszik már Szűzanyja ölében,
Tiszteltessél Fájdalmas Anya!
Magyar szájon: Áldott Boldogasszony!
Kínhalálos győzelem a ma.
Hősként tartja, míg a hű tanítvány
sírva nézi Ura sebeit.
Vajjon nem megdöglés a halál,
ha mögüle hiányzik a hit?

Az Ember Fiát sírjába teszik,
s feltámad a harmadik napon...
Ember-testvér, találkozhatsz véle
keresztútján. Ott az irgalom!
Esett Magyarság újulj meg a hitben,
bár a nyomornak ordas foga rág:
Feltámadt Krisztus, megváltó-hitében
számunkra is lesz feltámadás!

1996. IV 7.
(Utószüret, 1997)

Vissza a címlistához