Intézményvezetőnk elismerése

ibolya gye kult oklevelJanuár 25-én, a Magyar Kultúra Napját követő Képviselő-testületi ülésen adta át Toldi Balázs polgármester a Gyomaendrőd Város Kultúrájáért Elismerő Oklevelet Dinyáné Bánfi Ibolyának. Könyvtárunk vezetőjének az elmúlt években végzett munkáját ismerték el a díjjal. Mint a laudációban elhangzott, magas színvonalú könyvtárosi, vezetői munkája mellett a város kulturális életében kifejtett sokrétű tevékenységét jutalmazták: a tavalyi esztendőt átszövő Gyoma 300 éves jubileumi rendezvények szervezését, a Ki kicsoda Gyomaendrődön 2017 című könyv kiadását, a Gyomaendrődi Hírmondó című lap szerkesztői és kiadói feladatainak ellátását, s a könyvtár új helyszínekre történő költözésének megszervezését.

Kitüntetéséhez gratulálunk, munkájához továbbra is sok sikert, örömöt és jó egészséget kívánunk!

A színésznő szakácskönyve – Vendégünk volt Hegyi Barbara

hegyi barbara smHangulatos estét töltöttünk január 23-án Hegyi Barbarával, akivel Szűcs Anikó újságíró beszélgetett. Az Abraka babra: Monológok a konyhámból című kötete nem rég jelent meg harmadik kiadásban.

A könyv készítésének kulisszatitkai mellett megtudhattuk, milyen fontos szerepet tölt be életében a gasztronómia, s hogy a kevés szabadidő ellenére hogyan lehet mégis finom ételeket készíteni. Mert enni jó. Enni mindenki szeret. Főzni is sokan szeretnek. Hegyi Barbara is, aki elmondta, hogy szeret jókat és jól enni, nagy örömét leli a főzésben. Ezt bebizonyította a hallgatóságnak, mert élvezetesen előadott történeteit hallgatva még az is kedvet kapott a főzéshez, aki korábban talán nem mindig talált benne örömöt. A családi hagyományok, az új ízek iránti fogékonyság és az egészséges ételek fogyasztásának igénye jellemezi ételeit. Arra törekszik, hogy főztje legyen finom, egészséges, ne hizlaljon és készüljön el gyorsan. Lelkesen arra buzdította a közönséget, hogy érdemes a megszokott recepteket megváltoztatni az alapanyagok, fűszerek új kombinációit kipróbálni. Ígérjük, mi is elkészítjük a tökfőzeléket lecsóval!

Képek a Galériában

Gyomai krónikák

gye logo 300 150px2017-ben ünnepeltük Gyoma újratelepítésének 300 éves évfordulóját. A jubileum alkalmából érdekes történeti dokumentumokat, naplókat teszünk közzé. Több olyan egykori gyomai lakosról van tudomásunk, akik lakó-és szülőhelyük szeretetétől vezérelve naplót, feljegyzéseket írtak. A naplók általában történeti visszatekintéssel indulnak. Egy-egy korábban megjelent történeti leírásból átveszik Gyoma történetének rövidített változatát, majd ezt követik a saját bejegyzések. Nagyon fontosak ezek a fennmaradt kézírásos dokumentumok, mert a nagyobb helyi események mellett a mindennapok történéseit is feljegyezték bennük.


Gyomai krónikák:
Dávidházy Bekes Sámuel: A Helvétziai Vallástételt tartó Gyomai Ekklésia Históriája
Dobó András: Gyoma
K. Nagy András Gyoma község hajdana
Kiss Mihály: Jegyzet a gyomai református egyház történetéből
Sütő Teréz: Gyomai krónika

Januári könyvajánló (2018)

Gerlóczy Márton regénye: Mikecs Anna Altató családi naplók, levelezések, néprajzi, prózai és lírai művek felhasználásával készült. Az erdélyi családtörténetben úgy illeszkednek egymáshoz a női sorsok, mint a hajfonatban a szálak. Beletörődés, reményvesztettség, fájdalom, kitörni vágyás, csendes lázadás feszegeti szét és tartja mégis együtt a megtépázott életeket. 
Kepes András a Tövispuszta című kötetében hol fanyar humorral, hol felkavaró drámai erővel négy eltérő származású és értékrendű család sorsát kíséri végig. 
Folytatódik Moldova György riportkönyve: Kegyelemkenyér 2. 
Két érdekes könyv: az afrikai vadvilág, különösen az elefántok megmentéséről szól az egyik (Háború a szavannán)


A másik Törőcsik Mari és Bérczes László beszélgetőkönyve.

Tovább
Tovább

Bővebben ...

Helytörténeti adatbázisunk bemutatása

mke eloadas 1A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Békés Megyei Szervezete 2017. december 11-én tartotta szakmai napját Békéscsabán. Az évzáró szakmai nap témája a helytörténeti munka és annak eredményei, a jó gyakorlatok bemutatása volt. Dinyáné Bánfi Ibolya, könyvtárunk vezetője is tartott előadást, bemutatta a Határ Győző Városi Könyvtár honlapján elérhető digitális adatbázist. A Békés megyei könyvtárosok megismerhették könyvtárunk elmúlt években végzett munkáját, az adatbázis felépítését, szerkezetét, a közzétett dokumentumokat. Az elektronikusan is elérhető anyagok között nagy népszerűségnek örvendenek az anyakönyvek és a helyi lapok. Könyvtárunk továbbra is nagy hangsúlyt fektet a közzétételre, fontosnak tartja, hogy a honlapon található sok-sok információ mellett a helytörténet iránt érdeklődők is megtalálják a rég-és közelmúlt emlékeit.

 

Bővebben ...

Intézményvezetőnk elismerése

intezmenyvezeto elismeresDinyáné Bánfi Ibolya, könyvtárunk vezetője az Év könyvtárosa Békésben díjat vehette át 2017. december 11-én Békéscsabán. A könyvtári területen töltött közel negyedszázados munkáját és az idei esztendőben végzett kiemelkedő, sokrétű tevékenységét és elért eredményeit ismerték el a díjjal.

A szakmai elismeréshez gratulálunk, további munkájához erőt, egészséget és minden jót kívánunk!

Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó

gyomaendrodi hirmondo 2017 december

Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó ez évi, utolsó száma.

A tartalomból : Disznótoros konferencia

                        Disznótoros fesztivál

                        Díjazott ifjú tehetségek

                        Adventi programok

                        Sikeres pályázatok   

A decemberi számot itt olvashatja.

Megemlékeztünk névadónkról

megemlekezes nevadoKönyvtárunk névadója, Határ Győző novemberben született és 11 éve, ugyanebben a hónapban hunyt el. Alig 10 nappal élte túl imádott feleségét, múzsáját. Mind ketten a Farkasréti temetőben nyugszanak, közös sírban.

Határ Győző sírjánál tisztelegve emlékeztünk meg róla.

Dudálás – öltözet- szokások – Whisky – Kéri Györggyel

keri gyorgy skotdudas smKülönleges vendégünk volt: Kéri György az első, magyar skótdudás. A jó humorú előadótól sok érdekességet megtudtunk a skótokról, viseletükről,a kockák és a színek jelentőségéről ruháikon. Megtudtuk, hogy mit visel egy igazi skót a „skót szoknya” a kilt alatt: semmit! Együtt énekeltünk egy skót népdalt, amelyre szöveget Robert Burns skót költő írt. A dalt Magyarországon Gyertyafény keringő néven vált ismertté, és a Waterlo Bridge című filmben Búcsúkeringő néven hangzott el. Mindezen információk fele is elég volt ahhoz, hogy volt kolléganőnk egy üveg whiskyt nyerjen vele a játékban! Kellemes, érdekes estét tölthettünk el együtt, sokan voltak kíváncsiak Kéri György előadására.


Képek a Galériában.

Őszikék – Arany János emlékműsor

arany janos smKétszáz évvel ezelőtt született Arany János, Nagyszalontán. Az egyik legnagyobb költőnk munkásságára, életútjának fontos állomásaira rendhagyó irodalomórák keretén belül emlékeztünk. Tábor Lajos tanár úr a költő életútját idézte fel és kötötte össze legjelentősebb műveivel. Ebben segítségére voltak Nagy Erika és Tomanek Gábor, a Békéscsabai Jókai Színház művészei.

Az Arany emlékév nem zárul le az idén, 2018-ban várjuk az Arany 200 buszt, amely még nem jutott el Békés megyébe. Jelentkezésünket, meghívásunkat visszaigazolták, ha megyénkbe is eljut a vándorkiállítás, Gyomaendrődön is megtekinthető lesz.


A rendezvény képei megtekinthetők a Galériában.

Novemberi új könyveink (2017)

Esterházy Péter legutóbbi esszé kötete 1996-ban jelent meg. A szerkesztők kiegészítették azóta megjelent írásokkal, cikkekkel és alkalmi szövegekkel azt a kötetet, címe: A szabadság nehéz mámora. Tokarjeva, a népszerű orosz írónő, hol derűs humorral, hol fájdalommal mesél az emberi élet szépségeiről és viszontagságairól. A novelláskötet a Sorsok, avagy semmi különös címet viseli.
 
Ismeretterjesztő könyveink között találhatnak szülőket segítő kiadványokat, szakácskönyvet, étteremkalauzokat, jóga könyvet. Dr. Máté Gábor A test lázadása című könyvében a stresszre adott testi reakciókat mutatja be. Nyári Krisztián új könyvében Játékok és szerelmek címmel pedig a játékról írt tizennégy mini esszéjét olvashatják. (Nyáry Krisztián 2018-ban vendégünk lesz!)

Tovább
Tovább
Tovább
Tovább

 

Bővebben ...