Márai-Program II. – Érdekeltségnövelő támogatás = új könyvekkel gazdagodhat a könyvtár

olimpia_150  

Könyvtárunk is meghívást kapott a Márai-program II. fordulójára. Az idei évben 650.000 Ft értékben választhatunk könyveket. A szép- és tényirodalmi művek listája idejében megérkezett, július 31-ig van lehetőség a rendelésre. A könyvtár megrendelőjegyzéke elkészült, feladtuk rendelésünket. Elsősorban a gyermek és ifjúsági könyvek vásárlására helyeztük a hangsúlyt. A válogatásnál arra törekedtünk, hogy minél több olyan könyvet válasszunk, amelyeket kölcsönözni is lehet, így elsősorban nem a kézi könyvtár számára választottuk a műveket, bár az is gyarapodni fog néhány igen értékes könyvvel. A könyvek mellett néhány hangoskönyvet, hangzó dokumentumot is rendeltünk. A mintegy 300 db könyv várhatóan az ősz folyamán érkezik meg a könyvtárba.

 

Bővebben ...

EGYMILLIÓ Kattintás

latogatok_1m  

EGYMILLIÓ Kattintás!- (Szubjektív gondolatok azon okból, hogy a számlálót át kellett állítanunk, mert betelt.)

A Gyomai Újság 1926. augusztus 21-én megjelent első lapszám „Beköszöntő" - ben olvashatjuk az alábbi sorokat:

..."Abban a reménységben vagyunk, hogy nemes, jó és hasznos szolgálatot fogunk így végezni és községeinknek közönsége támogató és megbecsülő szeretete fogja kísérni vállalkozásunkat, törekvéseinket és szolgálatainkat."

Ebben a reménységben vagyunk mi is, ez a szép gondolat vezérli honlapépítő, frissítő, gyarapító munkánkat.

 

Bővebben ...

Az Irodalmi Újság digitalizált dokumentumaink között

irodalmi_ujsag_150    Határ Győző hagyatékából jutott könyvtárunk birtokába az Irodalmi újság több évfolyama.
Digitalizálás után azzal a céllal tettük közzé, hogy megismerhessék ezt a különös és a magyar történelemre jellemző sorsú lapot. A szinte propaganda lapnak indult újság egyre inkább ellenzékivé vált, majd az 56-os események után emigrációba került. Határ Győző írásai is rendszeresen megjelentek benne.

 

 

Bővebben ...

Kellemes nyári délelőtt - alacsony átlagéletkor

Könyvtárunknak szerencsére, sok apró olvasója van, akik jól érzik magukat nálunk, s mi nagyon örülünk ifjú barátaink látogatásának.


Délelőtt enyhült egy kicsit a forróság, látogatóink átlagéletkora ugrásszerűen csökkent, három nagyon apró olvasó jóvoltából. Nézzék a képeket és derüljenek Önök is!

picik_1      picik_2

 

Könyvbemutató a könyvtárban

weigert_150  

Könyvtárunk régi, állandó olvasójának – Dr. Weigert Józsefnek – könyvbemutatója volt könyvtárunkban. A hagyományos író-olvasótalálkozó annyiban rendhagyó volt, hogy a szerző két kötetét is bemutatta. A két könyv különleges címe is utal a témára: a szerző a sumer- magyar nyelvrokonság elméletet vallja, ezt a témát kutatta történelmi helyszíneken, történelmi tárgyakon, s ezt igyekszik alátámasztani, bizonyítani.

 

Bővebben ...

Ismét Márai-program

marai_170  


Újara indul a Márai-program. A program célja: A nemzeti kultúrkincs megőrzése, a hazai és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő könyvek eljuttatása minél több olvasóhoz a hazai és a határon túli könyvtárakon keresztül; az olvasáskultúra fejlesztése; a kortárs magyar szerzők támogatása és megismertetése.

 

Bővebben ...

Szövegelő játék a Rózsahegyi Házban

ikszt_szovegelo  

Könyvtárunk - együttműködő partnerként- olvasósarkot működtet a Rózsahegyi Házban működő Integrált Közösségi Szolgáltató Térben. Feladatot vállaltunk abban is, hogy programokat szervezünk. Korábban már - előadás keretén- belül bemutattuk a könyvtár honlapjait. Most játszani mentünk: Szövegelő játékot játszottunk.

Bővebben ...

Százszorszép óvodások a könyvtárban

szazszorszep_ovodasok  

A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda Százszorszép Óvoda egységének Maci csoportja látogatta meg a könyvtárat. Körbesétáltak a könyvtárban, megnézték a könyveket, folyóiratokat, majd érdeklődve vették birtokba a gyermekkönyvtári részleget. Mint kiderült, közülük többen már jártak a könyvtárban: szüleikkel, nagyszüleikkel. Ügyesen lapozgatták a könyveket, mindenki talált számára érdekes könyvet.


Képek a galérában

 

Betlehemjárás Endrődön

 

vaszko_iren_betlehemes_jaras_150  

Újabb helytörténeti dokumentum kerül fel honlapunkra teljes terjedelmében. ( 2011 decemberében már olvashattunk részletet ebből a munkából.)

Vaszkó Irén tanárnő maga gyűjtötte és jegyezte le ezt az akkor még élő népszokást, a Betlehemjárást. A 80-as évek derekán felelevenített szokás az endrődi  Tájházban évente bemutatásra került.

Bővebben ...

Gyoma sporttörténete a kezdetektől a felszabadulásig

gye_sporttortenelem_150  

„Békés megye egyik legpatinásabb labdarúgó sportja Gyoma nevéhez fűződik."

írta Halász István testnevelő tanár – sportfelügyelő a Márton Gábor által összeállított Hajrá, Gyoma című könyv előszavában.
1901-ben néhány korcsolyázó fiatal megalapította a GYTE-et (Gyomai Torna Egyletet).

Másodikként alakult meg 1912-ben, a KSC (Gyomai Kner Sport Club), amely a jelenleg működő Gyomaendrődi Futball Klub jogelődjének tekinthető. A százéves évforduló tiszteletére és köszöntésére tesszük közzé honlapunkon a könyvtárunkban őrzött kéziratot, amelyet Giricz Ágnes 1988-ban - akkor középiskolás-, alapos kutatómunkával, Róza Olga középiskolai tanár segítségével írt meg. A Gyoma sporttörténetét a kezdetektől 1945-ig követi nyomon. A Hajrá Gyoma! című könyvet Márton Gábor állította össze.

Bővebben ...

Könyvbemutató Darvasi Ferenccel

darvasi_150  

Darvasi Ferenc Elválik című kötetének bemutatójára került sor 2012. május 18-án könyvtárunkban.  Az íróval pályájáról, munkásságáról, életéről, novellás kötetéről   Bíró-Balogh Tamás beszélgetett.

Bővebben ...

Füleinkkel láthattunk mesebeszédet

„ Isten éltessen bennünket, vegye el ellenségeinket!"

illyes_szabo_anna_150 ·

Ilyés Szabó Anna volt vendégünk 2012. május 11-én, pénteken délután. A Rózsahegyi Napok keretén belül szervezett programunk a szokásos teltházas érdeklődés mellett zajlott.

Ilyés Szabó Anna őszinte, kedves, derűsen finom lénye elvarázsolta a közönséget. Az ízes és jellegzetes tájszólással előadott meséi elgondolkodtatták, megnevettették a hallgatóságot.

Gyönyörű, csengő hangú, tiszta éneke pedig teljesen elvarázsolt bennünket. Olyannyira, mikor arra vállalkozott, hogy köszöntő áldásra tanítja meg a közönséget, nem volt nehéz dolga, mindenki lelkesen tanulta és énekelte az áldást kérő éneket. Reméljük, hogy lesz még alkalmunk találkozni Ilyés Szabó Annával.


Képek a Galériában