Harcelőőrsben - vasárnap

Lövészlyukamban sátorlapon ülök
s nézem azt a tenyérnyi eget,
ami hamuszürkén rámborul,
és vizsgálom fájó lelkemet.
Két hete vágyok itt a halálnak
deres kaszálóján - fűcsomó,
(- már egyszer voltam, túl a Kárpátokon -,)
szép álomnak számít minden földi jó.

Harangszót legyez a szellő felém,
a Dunán túl vonat zakatol,
szabad civilek utaznak rajta
L. Szabó komám, miért hallgatol?
Lelked cibálja honi gondolat,
lelked, mely a honvágytól sebes,
és ha merné, ezt kérdezné szájad:
"Hadapród úr, mondja, érdemes?"

Mit felelnék? Holtfáradt vagyok,
szülőfalum megszállta a muszka,
páncélrém a mankóm a halálba,
rangosan, s nem zárdugattyús puska.
Vaskereszt csenget a tűzkereszten,
csupán sztálini tank volt az ára,
odaadnám csajka paprikásért:
Ez a válaszom sorsom járőrtársa!

Vörös az ég alja L. Szabó,
éppen áldozik a Nap, és itt az est,
melyben bús dalt sír az őszi szél,
s talán az eső is esni kezd.
Elkélne a hit, és a remény,
hogy meglátjuk apánkat, anyánkat
vegyük le a sisakunkat, bajtárs,
s mondjuk el együtt a Miatyánkot!

Csepelsziget, 1944. november

(Lélekváltság, 1996)

Vissza a címlistához