Bikácsi ballada

Iványi György lelkipásztor emlékére, akit Mezőbikácson
gyilkoltak meg az Északerdélyt I944-ben
visszaorozott románok.

Nemrégiben búcsúzott a nyár,
kékbe szépült a szilvák hamva,
de a távoli bihari hegyekből
nem szállt még alá a derek hatalma,
csak a Sztáliné. Hada nyomában
vasgárdista horda kullogott,
s Mezőbikácson júdás-besúgásra
puskavégre kapta a papot.

Egy vétke volt: Az Anyahon küldte,
s másodikul talán, hogy magyar,
ott is hagyták, hogy a nyája féljen,
temetetlenül, napfény, zivatar
prédájára, hónapokon át,
s lány-testvérét - tanú se maradjon -
munkatáborban, a Dunadeltában
roboltatták esztendőkön át.

Bő ötven éve balladát sír a szél
a Nagy-Bihar szurdokaiban,
Csépa-táján és Mezőbikácson
ma sem rang, ha valaki magyar,
csak a barátság nagy eszményisége
meg ne sántuljon, kéljen szólama,
s annak, akit a népéért öltek
a nevét is feledte a ma...

Csak egy táblácska, alig két-tenyérnyi
az endrődi keresztek egyikén,
rokonáén, hír mondja, hogy élt,
s itt született valaha szegény.
Légyen méltó jutalma a menny,
de az élő kegyelet sem árt:
Vajon van-é élőbb honfiúság
Hitért, Népért vállalni a halált?!

Endrőd, 1949 nyara

(Lélekváltság, 1996)

Vissza a címlistához