Szenderi ábránd-duruzs

Álmomban szerelmes voltam,
és persze fiatal is,
orgona virágzott s rajta
madár dalolt. S kis hamis
rég volt szerelmem, a szende
ajkával ajkam kereste.
A másik, kit Lesbyának
becéztem, Ölyvös-csatornának
gátján újabb poémám leste,
s a harmadik fokközi berekben
szemem tükrében vizitálta
mily csinos a lecsórult teste.
Tatár Maruszja a GULAG–ot félte,
míg a szobájába bocsájtott,
s nagy ugrással ex feleségem
az Isten-székén hajkurászott
Szalárd völgyében, Maros mentén...
Hála Istennek, telefonáltak,
így a rég-szerelmek tűntén
vége lett az ábránd-világnak...
Edit, az édes maradt más éjre,
véle a Mari fakult emléke,
ábrándok szappanbuboréka,
pedig jó visszatűnődni néha,
Kopog az élet végessége,
foszló ábrándok színessége.
Légyen ezzel, míg meg nem haltak...
Vagy még-sem?
Mert hol az Irén keménysége,
és Puskás Baba hevessége,
hol a kódorgás idegen ágyban,
ahol csak ábrándokban háltam...
Uram, légy kegyes a nagy E-vel,
Örömben ébredjen e verssel,
mert ha megvénül az ember
ifjul újraélt szerelemmel.
Míg fia helyett hódoló verset
rímeltet, sas lesz, mint sasfiak,
mikor először szárnyra kelnek...

1997. IV. 11.
(Utószüret, 1997)

Vissza a címlistához