Szövegelő

 szovegelo fejlec

Befejeződött a 2023/2024-es SZÖVEGELŐ


SZÖVEGELŐ játékunk célja az olvasás megszerettetése, az értő olvasás tanulásának segítése és a szövegértés fejlesztése. Reméljük, hogy a játék öröme mellett a kíváncsiságot is sikerült felkeltenünk a kiválasztott szövegrészletekkel a teljes történetek iránt. A fordulók alkalmával a feldolgozott művek ajánlóját is feltettük, ezek még megtalálhatók honlapunk gyermekkönyvtári oldalán. A játékot 188 tanuló kezdte el, és 148 gyermek játszotta végig az öt fordulót.

Az eredmények alapján és a visszajelzések szerint a szövegeket jól megértettétek, az azokra vonatkozó kérdésekre többnyire jól válaszoltatok. A pontvesztés okai leginkább a megoldási módok (például aláhúzás, bekarikázás stb.) figyelmen kívül hagyása, illetve az egész mondatok helyett az egy-egy szavas, fél információt tartalmazó válaszok voltak.


A díjak átadására 2024. május 7-én 14 órától került sor a Határ Győző Városi Könyvtárban. Azok, akik helyezést értek el, oklevél és könyvjutalomban részesültek, azok pedig, akik mind az öt forduló feladatlapját megfejtették és visszajuttatták részünkre, de helyezést nem értek el, oklevelet és apró ajándékot kaptak.

A jutalmazott gyerekek névsora és az elért eredmények az alábbi linkeken olvashatók. Az eredmények azt mutatják, hogy az elérhető pontszám hány %-át érte el az adott gyermek.

2. osztály díjazottjai
3. osztály díjazottjai
4. osztály díjazottjai
5. osztály díjazottjai
Oklevéljutalomban részesültek

Köszönjük, hogy velünk játszottatok! Köszönjük szépen az iskolák, a pedagógusok és szülők segítségét is!

Képek a galériában

Könyvajánló májusra - 2024

Május már a nyár előszelét hozza. Egyre több program adódik, ahol a barátokkal több időt lehet együtt tölteni a szabadban. A fagyizás, bicajozás, kirándulás közben egy-egy új olvasmányt is ajánlhattok egymásnak. Segítünk nektek újdonságainkkal!

 

Loki 3. - Egy világuralomra törő isten naplója
Folytatódik a nagy sikerű Loki-sorozat! Ebben a kötetben Loki egyszer csak talál egy elég... szokatlan gyűrűt. Egy gyűrűt, ami amellett, hogy gyanúsan hasonlít Andvari elátkozott gyűrűjére, még ígéreteket is tesz Lokinak, cserébe, ha ő megvalósítja a legmélyebb, legsötétebb vágyait... Ha jobban érdekelnek a titkos küldetések, akkor a történelemrajongó Bennel indulhatsz felfedező útra S. J. King: Titkos küldetés a kísértetkastélyban című regényében, vagy Kikivel részese lehetsz a Titkos küldetés az Északi-sarkon című kalandnak.
Bővebben ...

Május

jeles napok 2024 majus fooldalájus az év ötödik hónapja, 31 napos. Nevét Maiaról kapta, aki a termékenység istennője volt a római mitológiában. A május ősi magyar nevén Ígéret hava. A népi kalendárium Pünkösd havának nevezi. A Jeles napok című részben olvashatsz a hónapban történő fontosabb eseményekről. A Hónap ajánlata menüben 2024 fájáról, a közönséges bükkfáról olvashatsz.


Kányádi Sándor: Májusi szellő

Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.

Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
jeles napok 2024 majus verssoha panaszra.

Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.

Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.

Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.

Határ Győző városi versmondó verseny

hatar gyozo varosi versmondo verseny smAz idei évben ünnepeljük Határ Győző születésének 110. évfordulóját. Ebből az alkalomból a könyvtár által A magyar költészet napja apropójából meghirdetett városi versmondó versenye felvette a Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító nevét.

A Tomanek Gábor (Békéscsabai Jókai Színház színművésze) vezette zsűri 95 versmondót hallgatott meg a verseny két délutánján. A város három általános iskolájának tanulói az iskolai, házi versenyeken elért eredményeik alapján vehettek részt a városi megmérettetésen. A zsűri elnökének értékelése után, oklevelet és könyvjutalmat kaptak a gyerekek.

A verseny eredményeit itt olvashatja

Képek a galériában

Április

jeles napok 2024 aprilisÁprilis az év negyedik hónapja, 30 napos. Az április ősi magyar nevén Szelek hava. A 18. századi nyelvújítók a Nyilonos nevet adták ennek a hónapnak, a népi kalendárium Szent György havának nevezi.

A Jeles napok című részben olvashatsz a hónap folyamán történő fontosabb eseményekről.

A Hónap ajánlatában Az év vadvirágáról, a fehér tündérrózsáról olvashatsz


Ligeti Éva: Április

Hóbortos hónap, játékos, szeles,
valami miatt mégis sikeres.

jeles napok 2024 aprilis versPittypang sereglik, út szélén sétál,
aranymosolya olykor megtréfál.

Virágzó bokron áttetsző fátyol,
kabátod lenge, alatta fázol.

Zöldül a rét és selymes a határ,
kedvét megleli, aki arra jár.

Szemem hunyorog, incseleg a fény,
lelkemben érzem, minden a helyén.

Trilláz a rigó, messze száll dala,
tavasz az élet friss diadala.

SZÖVEGELŐ – ötödik forduló

 szovegelo fejlec

Elérkeztünk SZÖVEGELŐ játékunk 5. fordulójához. Továbbra is bátorítunk benneteket, hogy ha az olvasott szövegrészlet felkeltette az érdeklődéseteket, látogassatok el a könyvtárba, és kölcsönözzétek ki a könyvet, hogy az egész mesét, történetet elolvashassátok. Könyvajánlónkban ismét megtaláljátok a forduló feladatlapjaihoz felhasznált művek leírását. A névre szóló feladatlapok már az iskolában várják az újabb közös játékot. Ha valaki véletlenül nem kapta meg, kérjük jelezze!

A feladatlapokat 2023. április 12-ig kell visszajuttatni a könyvtárba. Ha a kitöltés során kérdésetek adódna, szívesen segítünk. Kérjük, ügyeljetek az olvasható írásra és a helyesírásra is!

Jó SZÖVEGELést kívánunk!

A feladatlapokat itt találhatjátok.

 

Könyvajánló márciusra - 2024

Tovább

Mit éreznek azok a magyar gyerekek, akik külföldre költöznek? Hogyan telnek a napjaik? Milyen élmények érik őket és milyen nehézségekkel kell megküzdeniük? Hogyan tartják a kapcsolatot Magyarországgal, a magyar barátokkal, rokonokkal? Mit szeretnek Magyarországon és mit változtatnának meg, ha tehetnék? A Hoztok nekünk túrórudit? hét Európában (Ausztriában, Németországban, Svájcban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban) és hét Európán kívül (az Egyesült Államokban, Szaúd-Arábiában, Japánban, Indonéziában, Dél-Afrikában, Ausztráliában, valamint Mexikóban és Brazíliában) élő magyar család igaz történetét mutatja be.

Dav Pilkey könyveiben, az Alsógatyás Kapitány és a gonosz klónok csatájában valamint Szimat naplója - A Cicakölyök színre lépben ismerős hősök jelennek meg, akik újabb kalandjaikba vonják be olvasóikat. A lányok öt bátor hercegnő, öt hűséges segítő történetét ismerhetik meg Tea Stilton Varázslatok földje – Rejtelmek ligete című kötetében.

Bővebben ...

Közös verselés, móka, nevetés = Varró Dániel és Molnár György koncertje

varro daniel molnar gyorgy koncertj smVarró Dániel sokszor lép fel együtt a gyermek- és felnőtt verseit megzenésítő Molnár Györggyel, aki 5 éven keresztül volt az Eszterlánc mesezenekar tagja, zeneszerzője, gitárosa és énekese, valamint számos kortárs költő verseinek, gyerekverseinek megzenésítője és előadója. A két művész jól kiegészíti egymást, interaktív programjaik közkedveltek. Így volt ez könyvtárunkban is, ahol óvodások általános iskolások várták szépszámmal, hogy kellemesen teljen el a péntek délutánjuk. Ez maximálisan sikerült is, aktívan, interaktívan vettek részt gyerekek és a felnőttek is programon.

Képek a Galériában