Gyomai Járás

gyoma_jaras_1954_1958_150  

Aktuális, a város életéhez, a jelenkor napi eseményeihez illeszkedő anyagot töltöttünk fel adatbázisunkba. A Gyomaendrődi Járás kialakítása kapcsán, két dokumentumot teszünk közzé.

A Gyomai Járás 1954-1958 című kiadvány 4 évet felölelő kiadványt a Hazafias Népfront Járási Bizottsága adta ki, 1958-ban:

„Ez a kis füzet a tanácsok négy éves munkájának csupán néhány jellemző részéről ad tájékoztatást. Ezzel is bizonyítja, hogy a tanácsrendszer a réginél magasabb rendű államhatalmi és igazgatási rendszert jelent, amely a lakossággal összefogva, nagy eredményekre képes. Gyoma, 1958. október 1. A Hazafias Népfront Járási Bizottsága.”

A másik kis iratot a Magyar Dolgozók Pártja Járási Bizottsága adta ki 1953-ban, A Gyomai Járás a fejlődés útján címmel.

 

Kruchió Endre: Hajnali csillagok

kruchio_endre_gyoma_150  

Kruchió Endre (Gyoma 1918. január 11. – Gyoma 1984. augusztus 9.) hentesmester volt. A mesterséget Szalóki Lajos hentesmesternél tanulta. Hosszúideig volt kénytelen katonáskodni a II. világháború alatt. Ez időben eljutott Oroszországba, ahol gyalogos géppuskás volt. 1943-ban a harctéren írt versét a Gyomai Újság is megjelentette: Az egy kilós csomag címmel. A háború

után, 1944-ben hentesüzletet nyitott a Hősök úton. Később a Földműves Szövetkezet hentes üzletét vezette, itt dolgozott feleségével együtt. Hajnali csillagok címmel 1935-ben a Gyomai Hungária nyomdával nyomtatta ki verses kötetét. (Forrás: Gyomaendrőd Ki Kicsoda. Szerk. Szilágyiné Németh Eszter, Gyomaendrőd: Honismereti Egyesület, 2004)

Bővebben ...

Rajzpályázat a SZÖVEGELŐ-höz.

rajzpalyazat  

A pályázaton a SZÖVEGELŐ játék egyes fordulóiban kiadott szövegrészletekhez kell illusztrációt készíteni.

 

A/4-es méretben, bármely technikával készített illusztrációt várunk.

 

A rajzlap hátoldalára írd fel a neved, iskolád nevét, osztályodat és azt, hogy melyik részlethez készítetted az illusztrációt. A rajzok felkerülnek a gyermekkönyvtári honlapra, ezért kérjük, ha nem szeretnéd, hogy a neveddel jelenjenek meg, adj meg jeligét is.

 

Bármelyik forduló szövegét választhatod, és nem csak az életkorodnak megfelelőt. A játék független a SZÖVEGELŐ-től, tehát azok is részt vehetnek rajta, akik a feladatlapot nem oldják meg. A játék folyamatos, így a leadási határidő is.

 

A végső leadási határidő: 2013. március 31.

Eredményhirdetésre a SZÖVEGELŐ -év végén kerül sor, a SZÖVEGELŐ végjátékán.

Ha több rajzot készítesz, beküldheted egyenként és egyszerre is.

 

Népmese Napja 2012

nepmese_napja_2012_fooldal  

A Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére Benedek Elek születésnapja, szeptember 30-a, a Népmese Napja. Ezen a napon ünneplejük népmeséinket, mesemondóinkat, mesegyűjtőinket, az egész magyarság mesekincseit. Az emberiség egyetemes történelmi, társadalmi fejlődése és a mesék világa összefügg. A mesék, mítoszok, legendák a kezdetektől végigkísérik az emberiséget. Erkölcsi tanítómesterekként tanulsággal szolgálnak bármely élethelyzetre.

 

Bővebben ...

"Dicsértessék a Jézus Krisztus."

endrod_maganelet_katonak_150  

Kedves feleségem és gyermekeim tudatlak beneteket hogy itt küldöm magamat haza közétek. De nem elevenen csak némán mert szólani nem tudok hozzátok. De [mert] csak levelemben küldhetném magamot ... haza közétek. ..."

Ezek a szív- és torokszorító sorok olvashatók Dávid János katona fényképének hátoldalán. Az akkori szokásoknak megfelelően kicsit hivatalos hangú pár sor – talán éppen ezért- mélyen megindító és megható. Vágyódás a család, feleség és gyerekek után, haza.


Az első és második világháborúban katonaként szolgált endrődiek fotóit adjuk közre.


Bárcsak tudnánk, hogy mindegyikük – akármelyikük- hazatért nem csak némán, elevenen!

 

Bővebben ...

Új képek a Magánélet rovatban

endrod_maganelet_gyerekek_150  

Az Endrőd történetéhez kapcsolódó anyagok közé felkerült dokumentumok - Magánélet , ahol azokat a fotó és egyéb dokumentumokat láthatják , amelyek a magánéleti szokásokat mutatják be, vagy a magánélethez kötődnek - már találkozhattak az Esküvő, KeresztelésTemetés, Családi képek rovatokkal.

 

Új képeink Gyermekek, Lányok-asszonyok, Legények-férfiak kategóriákban láthatók.

 

 

Szívesen fogadjuk hozzászólásaikat, véleményüket. Örömmel vennénk, ha a hiányzó adatokról felvilágosítással szolgálnának! Ha valaki úgy érzi, gyűjteményét, annak egy részét - fotó, kézirat, hivatalos irat, egyéb, a közösség számára érdekes dokumentum- átengedné a közjavára, megtisztelne bennünket. Várjuk az érdeklődőket és a leendő adományozókat!

 

Bővebben ...

Ismét új dokumentumok kerültek fel honlapunkra.

gyomai_konyvtar_150    


Legújabb gyűjteményünk a Gyoma történetéhez kapcsoló dokumentmok között, a Kultúra/Könyvtár rovatban található. A gyomai könyvtár életébe nyerünk bepillantást a fotók segítségével. A gyomai könyvtár történetét 1951-1997 közötti időszakát Dr. Szilágyiné Németh Eszter leírása alapján ismerhetik meg. A fényképek 1979 és 1994 között készültek. Az elmúlt 60 évben a könyvtár több helyen is működött.

 

Bővebben ...

A NÉPMESE NAPJA 2012 – MEGHÍVÓ2

nepmese_napja_250mesefa

 

Ismét nagyszabású rendezvénnyel készülünk a Népmese Napjá-ra. 2012-ben a mese közösségteremtő ereje áll a középpontban. Közös, egyazon időpontban zajló egyszerre mesélésre hívunk várunk mindenkit, a Gyomaendrődi Járásban.

 

Felkértük csatlakozásra a járás településeit: Csárdaszállás, Dévaványa, Ecsegfalva Gyomaendrőd és Hunya településeket.

 

Ecsegfalváról és Dévaványáról is várjuk a küldöttséget, hogy együtt meséljünk velük.

 

A Népmese Napja rendezvényt Dévaványán Czudor Lászlóné Rózsika szervezi. A központi helyszínen (ott mesélnek majd az ecsegfalvi kisiskolások is), valamint az iskolaegységekben, a városi könyvtárban, az óvodában, a művészeti iskolában és az idősek otthonában is mesélni fognak. Náluk már több mint 600 mesemondó készül az együttmesélésre!

 

Gyomaendrődön is nagy létszámban fogunk mesélni:

  • Kis Bálint Általános Iskola
  • Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola (itt mesélnek a csárdaszállási gyerekek)
  • Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda (itt mesélnek a hunyai gyerekek)
  • Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda
  • Térségi Szociális és Gondozási Központ
  • Szivárvány Gyermekkert Óvoda (Vásártéri óvoda
  • Gyermekliget Óvoda (Selyem úti óvoda)
  • Kner Imre Gimnázium
  • Dévaványa mesemondó küldöttsége
  • Ecsegfalva mesemondó küldöttsége

 

Bővebben ...

Új rovat = rengeteg új fotó és egyéb dokumentum

endrod_maganelet_150  

 

Nehéz helyzetben vagyunk, amikor arról döntünk, hogy milyen sorrendben, mely anyag kerüljön fel a honlapunkra legközelebb. Szeretnénk, ha minél hamarabb, minél több érdekességgel találkozhatnának virtuális látogatóink, ezt az anyagok bősége, a kevés ráfordítható idő befolyásolja. Igyekszünk követni az aktualitásokat: Gyoma és Endrőd egyesülésének 30. évfordulója tiszteletére készítettük el a város címerével, zászlajával kapcsolatos anyagunkat, majd a Gyomai Képeslapokat tettük közzé. A gyomai sportkör megalakulásának 100. évfordulója alkalmából Giricz Ágnes Gyoma sporttörténete című dolgozatát osztottuk meg látogatóinkkal.



Most egy újabb rovatot alakítottunk ki: az Endrőd történetéhez kapcsolódó anyagok közé kerültek föl új anyagok: Magánélet címmel. Itt mutatjuk be azokat a fotó és egyéb dokumentumokat, amelyek a magánéleti szokásokat mutatják be, amelyek a magánélethez kötődnek.

Születés-halál a két végpont, közte sorsok, életek egy-egy pillanata fotókon, vagy egyéb iratokon. A folyamatosan bővülő, gyarapodó adatbázisban most az Esküvő, Keresztelés, Temetés, Családi képek rovatokat alakítottuk ki, ide töltöttünk fel dokumentumokat.

Szívesen fogadjuk hozzászólásaikat, véleményüket. Örömmel vennénk, ha a hiányzó adatokról felvilágosítással szolgálnának! Ha valaki úgy érzi, gyűjteményét, annak egy részét - fotó, kézirat, hivatalos irat, egyéb, a közösség számára érdekes dokumentum- átengedné a közjavára, megtisztelne bennünket. Várjuk az érdeklődőket és a leendő adományozókat!

Bővebben ...

Gyomai képeslapok

gyomai_kepeslapok_150  

A régi fényképek, fotók, képeslapok történelmünk pillanatainak megörökítései. Nézegetni őket, embereket, épületeket, tájat, történéseket, megannyi gondolatot, s megválaszolhatatlanul sok kérdést indítanak el bennünk.

 

Digitalizált adatbázisunkban folyamatosan gyarapodnak a közzé tett dokumentumok. Most éppen rengeteg fotóval dolgozunk, új rovatokat hozunk létre, igyekszünk közzétenni. Nagy öröm fotókkal, képekkel dolgozni, torokszorító pillanat, amikor az élettelen képből valóság lesz a felismerés által, legyen az személy, hely, épület.

Első sorban az eredeti dokumentumokat szeretnénk Önökkel megosztani, s bizony gyomai képeslapból kevés van. Reméljük, ennek ellenére örömük telik benne, nézzék meg a Gyomai képeslapokat, amelyek Megyeri István gyűjtése és ajándékaként jutottak a könyvtár birtokába.

Szivesen fogadjuk hozzászólásaikat, véleményüket. Örömmel vennénk, ha a hiányzó adatokról felvilágosítással szolgálnának! Ha valaki úgy érzi, gyűjteményét, annak egy részét - fotó, kézirat, hivatalos irat, egyéb, a közösség számára érdekes dokumentum- átengedné a közjavára, megtisztelne bennünket. Várjuk az érdeklődöket és a leendő adományozókat!