Mesterségünk címere: Vásározók, komédiások- 2021. június 30.

mestersegunk cimere smFolytatva nyári programjaink sorozatát, komédiáztunk. Hajdan a vásárok elképzelhetetlenek voltak komédiások, bűvészek, nevettetők nélkül. A vásárról-vásárra járó egykori komédiások, bábtáncoltatók a korabeli élet jellegzetes alakjait mutatták be, gyakran kifigurázva, hiszen az elsődleges cél a nevettetés volt. A bűvészet, a varázslás iránt csodálat együtt él az emberiséggel. Mindig ámulattal, csodálattal nézzük, hogy különleges kézügyességű emberek hogyan varázsolnak el bennünket, gyakran nagyon egyszerű, hétköznapi tárgyakkal. Ezt a hangulatot idéztük meg programunkkal.

Képek a Galériában


A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.

A gyerekek élete a XIX. század fordulóján – Bábszínház és előadás- 2021. június 23.

kacago babszinhaz smIsmét jó programon szórakozhattak az érdeklődők könyvtárunkban. A mesejáték, amelyet a Kacagó Bábszínház előadásában láthattunk, népmesén keresztül mutatta be a kisvárosi gyerekek életét a XIX. század fordulóján. Az előadás során megismerhették a tipikus: kézműves, kereskedő foglalkozásokat. Az előadás része volt, hogy történetben résztvevő figurák bőrébe bújva, a gyerekek maguk is szereplővé váltak, rögtönözve egy új történetet. hamar beleéreztek a több, mint 100 évvel ez előtti hangulatba.

Képek a Galériában


A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.

 

Bajzáth Mária mesepedagógiai előadásai

bajzath maria mesepedagogiai eloadasai smA Kis Bálint Általános Iskolával együttműködve a Kis Bálin Napok keretein belül Bajzáth Mária volt könyvtárunk vendége. Négy különböző korcsoportnak, az életkori sajátosságoknak, igényeknek megfelelő meséléssel ragadta magával hallgatóit Bajzáth Mária. A gyerekek nem passzív befogadói voltak a meséknek, mondókáknak, hanem aktív résztvevői a történéseknek, valódi élménnyel lettek gazdagabbak. A mesepedagógia lényegéről így vall az előadó:
„Sokféle szerepben és helyzetben, naponta tapasztalom a népmese, a dal, a játék, a tánc felemelő és megtartó erejét, hiszek abban, hogy segítségükkel hidat lehet építeni, múlt és jelen, fönn és lenn, ember és ember között. Újra gondolt, korszerű és gyerekközpontú pedagógiai módszerekkel összekapcsolva és élővé téve a hagyományt, – a mesélés, mondókázás, népi játék, népdal beépítése a tanításba, az intézményes és családi és nevelés gyakorlatába-, kimeríthetetlen erő és örömforrást rejt, minden gyerek, pedagógus és szülő számára.”

A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.

Képek a Galériában

Irány a könyvtár! Irány a cirkusz!

irany a konyvtar irany a cirkusz smTanévbúcsúztató, vakáció köszöntő mulatságot tartottunk a Határ Győző Városi Könyvtárban 2021. június 16-án. Galóca porondmester és Peti bohóc artistákat, erőművészeket, zsonglőröket, légtornászokat keresett és talált. A gyerekek kipróbálhatták a medvetáncoltatást, az egyensúlyozást a szédítő magasságban, a célbadobást, a kötélhúzást. Halakat fogtak a vízicirkusz számára. Közben remek dalokat hallgattak és nagyszerűen érezték magukat. A legfélénkebbek is felbátorodtak és megmutathatták valamiben az ügyességüket. Nagyszerű produkció alakult ki a gyerekek és Galóca porondmester, valamint Peti bohóc közreműködésével. 

A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.

Képek a Galériában

Gyomaendrődi Hírmondó - Június

gyomaendrodi hirmondo 2021 juniusMegjelent a Gyomaendrődi Hírmondó júniusi száma

A tartalomból:

      Hírek a Kner Piroska könyv kiadásáról
      Toldi Balázs polgármestert kérdeztük
      Pályázati felhívások
      Bemutatkozik a Térségi Gondozási Központ
      Iskolai, óvodai, bölcsődei hírek
      Sport sikerek

A lapot itt olvashatja.

Üveggolyó gurult hozzánk - Für Anikó estje

fur aniko uveggolyo smHosszú idő után végre, ismét rendezvényen találkozhattunk látogatóinkkal. Für Anikó Jászai Mari-díjas, Érdemes művész Üveggolyó című előadását korábban a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztanunk. Most, amikor végre, ismét lehetőségünk nyílt rendezvényszervezésre, Őt hívtuk elsőként. Für Anikó verses estje, minden közönség előtt más, hiszen az aktuálishangulat, a közönség vevőképessége is befolyásolhatja a műsort, amely menetközben is alakulhat. A kortárs költők: Cseh Tamás, Bereményi Géza, Kiss Ottó, Erdős Virág, mellett a klasszikusos: Dsida Jenő, József Attila, Ady Endre, Babits Mihály és Weöres Sándor versei is alhangzottak, sok más vers között. Nagy örömünkre Határ Győző Üveggolyó című versét is elgurította nekünk Für Anikó. Kevesen mondanak Határ Győző verset, ritka alkalomnak lehettünk hálás tanui. Az Irodalmi estet Szabó Árpád hegedűművész zenei illusztrációkkal tette emlékezetesebbé.

A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.

Képek a Galériában

Elismerték munkánkat

A rendezvények háttérbe szorultak a járvány miatt. Az idén, az Internet Fiestába is csak on-line programok szervezésével volt lehetőségünk bekapcsolódni. Örülünk a szakami elismerésnek, mert olvasóink elégedettsége, szeretete könnyebben eljut hozzánk. Sokkal több ötletünk van mindig, mint amit meg tudunk valósítani, sajnos nagyon kevesen vagyunk. Könyvtárunk rendszeresen részt vesz az Internet Fiesta és az Országos Könyvtári Napok programjaiban, kihívás számunkra, hogy kedvelt és már elvárt programok mellett újat is tudjunk mutatni. Olvasóink, látogatóink is ismerik ezeket a programsorozatokat, és mondhatjuk, hogy megszerették. Köszönjük, részvételükkel támogatják munkánkat!

if level sm           if oklevel sm

Újdonság honlapunkon, újabb érdekesség a helytörténet iránt érdeklődőknek

e konyvtar


A TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00313 azonosító számú Eszközbeszerzés, infrastrukturális fejlesztés a Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban című programsorozat megvalósításához kapcsolódóan elnevezésű pályázat segítségével jutottunk hozzá az új, adatbáziskezelő programunkhoz, amelyet a felső menüsorban, az e-Könyvtár menüpontra kattintva érhetnek el.

Az e-Könyvtár-ba bekerül majd minden digitalizált helytörténeti dokumentumunk, és végre teljesül az a vágyunk is, hogy ez kereshető formában valósuljon meg. Első lépésként a Települési Értéktár-ba felvételt nyert értékeket kezdtük el feltölteni. A munka hosszadalmas, és a teszt üzemmódban még előfordulhatnak hibák, de a végeredmény megéri a sok befektetett munkát.

Reméljük, Önöknek is tetszeni fog! Jó böngészést, keresgélést, sikeres találatokat kívánunk!

Ha kérdésük, észrevételük van, akkor forduljanak hozzánk email-ben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ismerkedjenek meg új katalógusunkkal

uj katalogus

A TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00313 azonosító számú Eszközbeszerzés, infrastrukturális fejlesztés a Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban című programsorozat megvalósításához kapcsolódóan elnevezésű pályázat segítségével vásároltunk új, integrált könyvtárkezelő programot. Emiatt katalógusunk is megújult, amelyet a felső menüsorban a Katalógus gombra kattintva érhetnek el. Keressenek benne, ismerkedjenek az új lehetőségekkel. A katalógus előnye többek között, hogy képes lehetőséget is kínál az új könyvek megismerésére. A példányadatoknál láthatják, hogy egy-egy könyv elérhető-e, kölcsönözhető-e. Amikor majd újra járhatnak könyvtárba, a személyes adataik megadásánál lehetőség lesz jelszó beállításra, így az új könyveket otthonról is előjegyezhetik, lehetőségük lesz lefoglalni (félre tenni) is egy-egy könyvet.
Ha beírnak egy címet, és van találat, a részletekre kattintva látható, hogy az adott könyv merre található a könyvtárban. A példány adat mellett található zöld csík azt jelzi, hogy a könyv kölcsönözhető. Ha piros csíkot látnak ott, a könyv lehet feldolgozás alatt (később lesz kölcsönözhető), vagy kölcsönzésben van valakinél. (Ilyen esetben lesz lehetőség az előjegyzésre, vagy a foglalásra.)
Ha kérdésük van a katalógushasználattal kapcsolatban, akkor forduljanak hozzánk email-ben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jó böngészést, keresgélést, sikeres találatokat kívánunk!