Kedves vendég a könyvtárban: Gergely Ágnes

gergely_agnes_170 Váratlan, de annál kedvesebb vendég járt a minap a gyomai könyvtárban. Gergely Ágnes Kossuth-díjas, Prima Díjas író, költő magánlátogatást tett endrődi és gyomai barátainál. Nem mulasztotta el felkeresni a gyomai könyvtárat sem, amelynek két nagyon szép és igen értékes kötetet ajándékozott, amelyet ez úton is megköszönünk.

 

Bővebben ...

A NÉPMESE NAPJA Gyomaendrődön

nepmese_napja_170 A Határ Győző Városi Könyvtár szervezésében megtartott Népmese Napja rendezvényen, több helyszínen, ugyanabban az időpontban ugyan azt a mesét olvasták fel a résztvevők.

A rendezvény központi helyszíne a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda Hősök úti épületének udvara volt. Kilenc órakor itt gyülekeztek mindazok, akik részt akartak venni a közös mesemondáson. 

Nem csak az iskolás és óvodás gyerekek, az iskola pedagógusai, dolgozói készülődtek. Önkormányzati képviselők, intézményvezetők, hivatali tisztségviselők, szülők, nagyszülők várakoztak izgatottan. Nagy örömünkre meghívásunkat elfogadta Erdős Norbert Kormánymegbízott, országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője, aki a gyomaendrődiekkel közösen olvasta fel A rossz legény és a rossz leány című székely népmesét.

A rendezvényen elhangzott köszöntő letöltése: itt (pdf)

Képek a galériában (folyamatosan bővítjük!)

 

Több mint 400.000 ezer látogató honlapunkon!

honlap_170 A könyvtár honlapja a TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-001 „Békés Tudásdepó-Expressz" – a könyvtárhasználók igényeire szabott összehangolt szolgáltatásfejlesztés az olvasási és digitális kompetenciák fejlesztésének elősegítésére

pályázatból valósult meg. 2010. november 1. óta látogatható és folyamatosan kerülnek fel a könyvtár életét bemutató híradások, valamint folyamatos az adatbázis építése is, ahol a helytörténeti jelentőségű dokumentumok mellett az anyakönyvi adatbázist is megtalálhatják.


A könyvtár honlapja igyekszik megfelelően tájékoztatni minden érdeklődőt a könyvtár szolgáltatásairól is.

A gyeremekhonlap önálló honlap, szintén nagyon népszerű. Nem csak a könyvtár gyermekeket érintő híreiről számolunk be, folyamatosan olvashatók a szövegértő olvasást támogató levelezős játunk – a SZÖVEGELŐ – hírei is. Minden hónapban könyvajánlóval jelentkezünk. Ugyan csak havonta frissül a Jeles Napok és a Hónap ajánlata rovat is.

 

IBSEN jegyértékesítő rendszer könyvtárunkban

ibsen_haz_170 A Határ Győző Városi Könyvtár az IBSEN Ház –zal  kötött újabb megállapodás alapján továbbra is működteti jegyértékesítő rendszerét.


A multikulturális jegyértékesítő rendszer azért jött létre, hogy megkönnyítse a művészeti, színházi, zenei produkciók elérhetőségét. A helyben megváltható jegyek és bérletek csökkentik az érdeklődők költségeit, időt takarítanak meg számukra. Az idei színházi évadtól kezdődően lehetőségünk van bérletek árusítására is. Az új, de már is rendkívül népszerű Szarvasi Vízi Színház előadásaira folyamatosan kaphatók jegyek.

A Békés Megyei Napsugár Bábszínház

Békés Megyei Jókai Színház

Békés Megyei Szimfonikus Zenekar

Szarvasi Vízi Színház

bérletes, bérleten kívüli, valamint rendkívüli előadásokra válthatók jegyek és bérletek. Óvodai, iskolai és felnőtt bérletek is válthatók.

Ne utazzon fölöslegesen, jöjjön a könyvtárba, vásárolja meg jegyét, bérletét helyben!

 

Népszámlálás könyvtárunkban

nepszamlalas_2011_logo A Központi Statisztikai Hivatal – 10 év után újra- országos népszámlást tart.

A népszámlálások hazai történetében most először elektronikusan, interneten keresztül is kitölthetők a népszámlálási kérdőívek. Ma már Európában szinte mindenütt az adatgyűjtésnek ezt a korszerű, egyszerű, költség- és környezetkímélő módját alkalmazzák a népszámlálás során. Az internetes kitöltés a válaszadás leggyorsabb, legkényelmesebb módja, és a kitöltés helyességét is így lehet a legegyszerűbben kontrollálni. Ezért a népszámláláshoz kapcsolódó tájékoztató programban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lakosságot erre az adatszolgáltatási módra buzdítsák.


A KSH a Magyar Könyvtárosok Egyesületével, illetve az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött együttműködési megállapodása alapján, a könyvtárak felajánlották segítségüket a helyi lakosság népszámlálással kapcsolatos tájékoztatásában, az internetes kitöltést népszerűsítő kommunikációban, valamint a könyvtáraknál rendelkezésre álló informatikai infrastruktúra internetes adatszolgáltatásra történő felhasználásában.

Ez azt jelenti, hogy bárki felkeresheti a lakóhelyéhez közeli valamelyik e-MagyarországPontot vagy könyvtárat, ahol segítségére lesznek az elektronikus adatszolgáltatásban.

Az internetes kitöltés lehetséges időpontja 2011. október 1- október 16.! (Ezt követően már csak a számlálóbiztosnak lehet adatot szolgáltatni. )

nepszamlalas_1  nepszamlalas_4

nepszamlalas_3  nepszamlalas_2

 

Újabb digitalizált városi folyóirat adatbázisunkban

gyomaendrodi_uj_hirlap_1_110gyomaendrodi_uj_hirlap_2_110gyomaendrodi_uj_hirlap_3_110gyomaendrodi_uj_hirlap_4_110

Gyomaendrődi új hírlap : független városi havilap / fel.szerk. Biró Károly. - Gyomaendrőd : Bíró Károly fel.k., 2007. szeptember - . - Ill. ; 30 cm
Havonként. - Címváltozat: Új gyomaendrődi hírlap. - Előzménye: Gyomaendrődi új újság., ISSN 1589-8229
ISSN 2060-7083 = Gyomaendrődi új hírlap
Gyomaendrőd - közéleti lap

 

Tovább a dokumentumokhoz



Bíró Károly felelős szerkesztő a lap bevezetőjében ezt írta:

" Az új, teljesen független újság célja közvetíteni a tárgyilagosság mezsgyéjét, olvasói támogatással egy olyan városi lapot szerkeszteni, amely ha nem is mindenkinek, de sok embernek megfelelő,... Általában helyt adunk minden véleménynek, hiszen „a hír szent, a vélemény szabad...
... természetesen ennek bizonyos etikai határok között kell mozognia... Azonban, mint tudjuk, az igazságnak ezer arca van, valamint, ahány ember, annyi világ..."

 

Adatbázisunkban a Gyomaendrődi Hírmondó - Gyomaendrődi Híradó című folyóirat könyvtárunkban található (2007-2011) - számai

hirmondo_cimlap Gyomaendrődi hírmondó : közéleti havilap / Gyomaendrőd Közéletéért Egyesület ; főszerk. Császár Claudia. - 1. évf. 1. sz. (2007. okt.-2007. dec.) ; Molnár Lajos (2008. febr.- 2009 máj.) ; Varjú Zoltán (2009. jún. – 2011. ápr.). – [Gyomaendrőd] : Gyomaendrőd Közéletéért Egyesület : (2007. okt. – 2009. ápr.)
Havonként. –

Előzmény: Gyomaendrődi Híradó (1982-2007)
Megváltozott megjelenési adatok ; Katona József Művelődési Központ Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény (2009. máj. – 2010. febr.) ; Közművelődési- Közgyűjteményi és Turisztikai Szolgáltató Intézmény (2010 ápr. – 2011. ápr.)


A Gyomaendrődi Hírmondó első főszerkesztője Császár Claudia az első szám köszöntőjében a helyi lap célját és feladatát így határozta meg: " Célunk, hogy a város és a lakosság közötti kommunikációt dinamikussá tegyük ... a kommunikációt - amely minden esetben – kétoldalú, elősegítse a korrekt, pártatlan hírközlést ... Ezért is döntött úgy az egyesület, hogy a lap ingyen kerüljön terjesztésre , és minden otthonban ott legyen."

Bővebben ...

Érdekeltségnövelő támogatás könyvtárunkban

konyvtar_1

A könyvtárak gyűjteményfejlesztése, állománygyarapítása (könyvek, folyóiratok, CD-k, DVD-k vásárlása) a könyvtár fenntartója által évről-évre biztosított költségvetésből történik. Ezt kiegészítendő és támogatandó 1998 óta jogszabály teszi lehetővé a nyilvános könyvtárakat fenntartó helyi önkormányzatok számára a könyvtárak érdekeltségnövelő támogatását. Az immáron több mint egy évtizede működő program a könyvtárak számára a biztonságot, az állandóságot és a kiszámíthatóságot jelenti. Erre a célra a forrást az Önkormányzati Minisztérium költségvetése biztosítja, elosztásáról pedig a kulturális minisztérium dönt a 4/2004. (II. 20.) NKÖM rendelet értelmében. A könyvtárak az előző évben állománygyarapításra fordított saját összeg arányában részesülnek az érdekeltségnövelő támogatásban.

 Innen ered a támogatás elnevezése is, hiszen minél többet fordított valamelyik könyvtár beszerzésre, annál több támogatásban részesül.

A könyvtárak számára ez a központi támogatás saját ráfordításuk kb. 15%-át jelenti évente.
Könyvtárunk az idei esztendőben 495 ezer Forintot nyert el, amelyet állománygyarapításra fordíthatunk. Ez az összeg jelentős segítséget jelent az idei költségvetési évben, hiszen a tavalyi évhez képest több mint 1,5 millió Forinttal kevesebbet tud gyarapításra fordítani a könyvtár. Sajnos, ez azzal is együtt jár, hogy 2012-ben az érdekeltségnövelő támogatás is lényegesen kevesebb lesz.

konyvtar_2     konyvtar_3

konyvtar_4     konyvtar_5

 

A digitális könyvtári állományok felmérése

terv_150 Pár nappal ezelőtt, a Békés megyei Tudásház és Könyvtár adott otthon Dippold Péter szakmai vezetésével, Országos Széchenyi Könyvtár és az eAnimation Kft munkatársai, valamint néhány Békés megyei városi könyvtár részvételével lezajlott szakmai találkozónak.

A találkozó célja a ország könyvtáraiban fellelhető digitalizált tartalmakról egy adatgyűjtés, és az erre épülő nyilvántartás létrehozása. Ennek alapvető célja, hogy a magyarországi könyvtárakban található digitális közvagyon átláthatóvá és sokoldalúan felhasználhatóvá váljon. A központi nyilvántartás ezen felül segíti a további digitalizálási tervek optimalizálását, a duplikálások elkerülését, a költségek ésszerű csökkentését, a központi támogatás átgondolt elosztását, valamint az elkészült tartalmak újrahasznosítását.

 

A felmérés egy tananyag fejlesztési projekt : "21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció", TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002 részeként valósul meg. Az adatfelvétel és elemzés közvetlen célja, hogy lehetőleg teljes körű információt nyújtson

  • a magyarországi könyvtárakban korábban lezajlott, illetve jelenleg folyó digitalizálási tevékenységről;
  • a jelenleg elérhető digitális gyűjteményekről, dokumentumokról;
  • a jövőben tervezett digitalizálási projektek prioritásairól;
  • a digitalizálást folytató intézmények elérhetőségi adatairól és ráfordításairól;
  • a digitalizálás és a szolgáltatás céljára rendelkezésre álló hardver és szoftver eszközökről.

 

Bővebben ...