Határ Győző emlékműsor – szavalóverseny

hatar_gyozo_tn hatar_gyozo_emlekmusor

 

Könyvtárunk névadójának születésnapja, illetve halálának 5. évfordulója alkalmából emlékeztünk meg Határ Győzőről.

Rendhagyó módját választottuk az ünneplésnek: Határ Győző versekkel ízelítőt adni a szómágus, betűvarázsló, sziporkázó elméjű költő, író, műfordító, filozófus munkásságából. Megyei szavalóversenyt hirdettünk, amelynek feltétele volt, hogy csak Határ Győző versekkel szerepelhettek a résztvevők.

A szavalóverseny résztvevői után, néhány igen kedves barátunk is mondott verseket: Cserenyecz Éva, Polányi Éva, Turnár Mariann és Mészáros Mihály színművész. A versek elhangzása után - amíg a zsűrizés zajlott- került sor a Határ Győző hagyatékból rendezett állandó kiállítás megnyitására. Az eredményhirdetés után, közkívánatra újra meghallgattuk a két győztes: Szabó Kinga és Sipos Fanni versét. Mészáros Mihály a Visszakapaszkodás című verssel zárta a megemlékezést.  A szavalóverseny résztvevői könyv és oklevél jutalomban részesültek.

Az elhangzott versek

A szavalóverseny eredménye

Képek a Galériában

 

Versenyzők

forgacs_fatime

     Forgács Genovéva
hunya_greta

     Hunya Gréta
hunya_reka

     Hunya Réka
pesti_laura

     Pesti Laura
sipos_fanni

     Sipos Fanni
szabo_kinga

     Szabó Kinga
Fellépők

 
cserenyezc_eva

     Cserenyecz Éva
polanyi_eva

     Polányi Éva
turnar_mariann

     Turnár Mariann
meszaros_mihaly      Mészáros Mihály