Könyvajánló júniusra - 2024

Júniussal beköszönt a nyár és remélhetőleg a strandszezon is. Ha a nyári melegben nem a vízben szeretne felüdülni, hanem inkább egy fa hűs árnyékában pihenne, ne felejtsen el magával vinni egy jó könyvet is. Új könyveinkkel garantált lesz a kikapcsolódás!

 

én száz versem
Gergely Ágnes Kossuth-díjas író, költő, műfordító eddig több mint harminc önálló szépirodalmi művet jelentetett meg (vers, regény, esszé, memoár), és műfordítóként rendkívül gazdag életművet hozott létre. Legújabb könyve a Kalligram kiadó gondozásában jelent meg, és a szerző válogatott verseit tartalmazza.

 

ki vinné haza
Vámos Miklós újból kiadásra kerülő műveinek sorába ezúttal egy 1988-as kisregény, illetve egy húsz évvel későbbi páros novella került. Az íróval még csak most ismerkedők számára is remek belépő lehet ez az önéletrajzi ihletésű szöveg, melyben kérdések, tépelődések fogalmazódnak meg, és a felismerés - miért is nincsenek neki rokonai, felmenői.

A gyermekeknek szánt ajánlónkat itt olvashatják.

 További új könyveink

 

találkozások a barát arvak a vonaton tizenkilenc lépcsőfok várlak a tónál

 

Olvasóink körében népszerű írók újabb művei :

boldogság újratöltve Full Measures tiéd vagyok lopott órák szekta Mina Vincent 2

 

A romantika kedvelőire az alábbi újdonságok várnak:

Beyond What is Given többet érdemelsz elfeledett grófnő Eyes Turned Skyward nézz az ég felé penészvirág diadala új kezdetek könyvesboltja

 

A krimirajongók figyelmébe ajánjuk:

hiba volt idejönnöd senki nem látott semmit vágóhíd blues vérbeli detektívek

 

A következő kötetek tini olvasóinkat várják:

bocs hogy élek tini nagy folyók haragja a ladann könyve tini orczy mimi kalandjai a londini gyémántrablás tini