Kner tér

knerter 01  

Kner tér

Értéktárba kerülés ideje:

2019. Gyomaendrődi Értéktár

Előterjesztő:

Határ Győző Városi Könyvtár

A Kner tér központi elhelyezkedése és szépsége miatt igen kedvelt Gyomaendrőd lakóinak és turistáinak körében. 1999-ben, Kner Albert centenáriumi ünnepségén merült fel a tér kialakításának gondolata, és a megvalósítás után, 2005. május 27-én került sor a tér avatására. Sziráczki Mihály táj- és kertépítő mérnök kellemes pihenő-és emléktérré alakította az egykori piacteret

A háromszög alakú, 2500 m2-es tér szélesebb, Hősök útja felőli részén állnak a Kner emlékfák és itt található a Kner emlékkő. Az emlékmű Kis Nagy András alkotása, 1982-ben készült a nyomda alapításának száz éves jubileuma alkalmából. Kner Izidort és elsőszülött fiát, Kner Imrét egy-egy süttői mészkőből faragott könyv jeleníti meg. A jelképes könyveket bronzból készített domborműveik és munkásságukra utaló szövegek díszítik, melyekhez Zigány Edit Egyetemi-antikvához közelálló, fémből öntött betűit használták. A Fő út-Tompa kereszteződéséből helyezték át új helyére. A tér liget felőli oldalára került a Tudás kútja. A Kner ihletésű és a kneri örökséget szimbolizáló csobogókút Kungl György Munkácsy-díjas szobrász alkotása. A kutat burkoló gránitlapokon betűk jelennek meg, a kút káváján, nyomdai betűket idéző, kiemelkedő bronz betűkkel Kner Imre nyomdász, tipográfus ismert gondolata olvasható: „Életem értelme nem az, hogy nyomdász vagyok, hanem az, hogy szolgálok.”

A tér Hősök útja felőli oldalán, a Kner család több tagjának emlékére hársfákat ültettek. 1999-ben Kner Albert, felesége Susan, Kner Erzsébet és Haiman György, 2005-ben Kner Endre emlékére, majd 2014-ben Papp Lajos emlékére, aki közel két évtizedig volt a nyomda igazgatója.

A tér központi elhelyezkedése, szépsége, a rendezett térszerkezet és a Kner család szellemiségéhez kapcsolódó térelemek a méltó megemlékezés mellett a pihenés kellemes helyszínét is biztosítják. A Kner tér a város a Knerek, a nyomda iránti erős kötödését, tiszteletét is kifejezi.

Előterjesztés

 

knerter 01    knerter 02   knerter 03

knerter 04   knerter 05   knerter 06