Jézus Szíve Templom épülete

jezus szive templom 01 Jézus Szíve Templom épülete

Értéktárba kerülés ideje:

2018. Gyomaendrődi Értéktár

Előterjesztő:

Határ Győző Városi Könyvtár

Gyomaendrőd egyik nevezetessége, jelképe a Fő úton álló római katolikus templom. Kapriórai Wodiáner Albert és neje, szül: Boros-Jenői Atzél Zsófia építtette a templomot, akik az árva-és szeretetotthon alapítói is voltak. A templom Hauszmann Alajos neves építész, műegyetemi tanár tervei alapján épült. 1877. május elsején rakták le a templom alapkövét. A felépült templom szentelését Jézus Szíve tiszteletére Lipovniczky István nagyváradi megyéspüspök végezte 1878. október 27-én.

A templom neoreneszánsz stílusú, egyhajós, téglából épült, külső architektúráját a vörös és a sárga színű tégla kombinációja határozza meg. Homlokzata előtt karcsú sisakkal fedett négyszintes torony, melynek első szintjén helyezték el Szent Péter és Szent Pál szobrait. A főhajó két oldalán egy-egy kápolna. A templomhajóhoz csatlakozik a Szent Kereszt tiszteletére emelt négyzet alaprajzú kriptakápolna, ahol az építtető Wodiáner család tagjai nyugszanak.

A hajó festett famennyezetét G. Gregersen, a szentek brüsztjeit Kratzmann Ede készítette. A freskókat és a Jézus Szíve főoltárképet id. Vastagh György festette. Az üvegablakok Kratzmann Ede üvegfestő művész munkái. A karzaton található a templom orgonája, amelyet valószínűleg Jónás István épített, majd 1981-ben Keve József építette át. Kiemelkedő színvonalúak a templom egykorú, nagyrészt Hauszmann Alajos rajzai után készült berendezési tárgyai: oltárok, szószék, padok, gyóntatószék, keresztelőkút, rekesztőrácsok, csillárok, lámpások, gyertyatartók, hímzett templomi zászlók.

A műemléki védelem alatt álló épület nem csak a helyi katolikus közösség, hanem a gyomai közösség, az újratelepült lakosság ikonikus épülete. Sorsa, története jól példázza az újjászületést.

Előterjesztés

 

 jezus szive templom 01   jezus szive templom 02   jezus szive templom 03   jezus szive templom 04  

 jezus szive templom 05   jezus szive templom 06