Megjelent Gergely Ágnes új könyve

viharkabatViharkabát: Válogatott és új versek címmel megjelent Gergely Ágnes legújabb könyve.

Két szimpla a Kedvesben (memoár); Oklahoma ezüstje (portrék); Viharkabát (versek) a három könyvet én trilógiának fogom fel.

Egyszer az írószövetségben megkérdezte tőlem Örkény István: Min dolgozik?
Zavartan válaszoltam. Regényt írok.
Örkény felkiáltott. A fene egye meg! És én nem tudok regényt írni!

Bővebben ...

Költészet Nap-i szavalóverseny – Alsósok

szavaloverseny alsosok smAz alsótagozatos tanulók versenyével folytatódott a Költészet Napi szavalóverseny. Két felvonásban, először az 1.-2., majd a 3.-4. osztályosok szavaltak. A zsűri elnöke, Mészáros Mihály a Békéscsabai Jókai Színház művésze megdicsérte a verselőket és szakmai tanácsokat is adott a jövőre vonatkozóan, bíztatta a gyerekeket versolvasásra, szavalásra. A zsűrizésben részt vett még Cserenyecz Éva, a Százszorszép óvoda pedagógusa is. Örülünk, hogy ilyen sokan fontosnak tartották, hogy szavaljanak, verseket hallgassanak, hogy részt vettek rendezvényünkön!

 

Az eredményeket itt olvashatja.

Képek a Galériában.

 

 

 

Költészet Nap-i szavalóverseny - Felsősök

kolteszet napja 20160412 smHagyományosan, szavalóversennyel ünnepeltük meg a Költészet Napját. A felső tagozatos diákok felkészült, nagyon szép produkcióit hallgattuk meg. Ismét sok jelentkező volt a versenyre, nagy örömünkre még a nyolcadik osztályosok is vállalták a megmérettetést. A zsűri elnöke, Mészáros Mihály a Békéscsabai Jókai Színház művésze megdicsérte a verselőket és szakmai tanácsokat is adott a jövőre vonatkozóan, bíztatta a gyerekeket versolvasásra, szavalásra.

 

 

Az eredményeket itt olvashatja.

Képek a Galériában.

 

 
 

Meghívó - Szavalóverseny

meghivo versmondoA Határ Győző Városi Könyvtár meghív minden kedves érdeklődőt a Költészet Napi szavalóversenyre.
A verseny időpontjai:


2016. április 12. (kedd) 13,30 óra: felső tagozat

2016. április 13. (szerda) 13 óra: 1. - 2. osztály

2016. április 13. (szerda) 15 óra: 3.- 4. osztály


Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár (Selyem u. 124. szám)
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

 

 

Az Internet Fiestáról

internet fiesta emleklapAz idei évben 17. alkalommal került megrendezésre az Internet Fiesta, melynek célja, hogy a könyvtárak által szervezett érdekes, informatív programok segítségével bővüljön az internetet ismerők és használók köre.


Könyvtárunk is sok értékes rendezvénnyel és programmal készült a Fiestára – bízva abban, hogy látogatóink és a honlapunkat figyelemmel kísérők is sok érdekességet, hasznos információt találnak majd közöttük.


Az országos rendezvénysorozat szervezője, az Informatikai és Könyvtári Szövetség emléklappal ismerte el könyvtárunk munkáját. Örülünk a szakmai elismerésnek, de nekünk igazán olvasóink, könyvtárhasználóink visszajelzése a legfontosabb: köszönjük, hogy velünk játszottak és ilyen nagy számban eljöttek rendezvényeinkre!

Bővebben ...

Véget ért a Fiesta – Utolsó sorsolások

fiesta plakat smVéget ért az Internet Fiesta rendezvény sorozat. Az idén is igyekeztünk változatos érdekes programokat kínálni:
Levéltárak távolról, otthonról – Dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója, előadását nagyon élvezték felnőttek és gyerekek egyaránt.
A könyvtár előadásaival: Okosodj a Neten illetve Képeslapok honlapunkon és a neten, reméljük felkeltettük ifjú látogatóink figyelmét is arra, hogy milyen sok okosságot is megtalálhatnak az interneten keresztül.
Kiállításaink: Az én városom Gyoma- Juhos Sándor kiállítása, A Körös partján- Balog Lajos fotókiállítása sok örömet szereztek látogatóinknak.
Örülünk, hogy sokan részt vettek játékainkon: Totó játék mindkét honlapunkon, A Nap kérdése mindkét honlapunkon. Reméljük, hogy a következő nagy akciónk: Októberi Könyvtári Napok is legalább ilyen sikeres lesz, bízunk az Önök érdeklődő közreműködésében. Véleményüket, javaslataikat szívesen fogadjuk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címünkön.
Képek a Galériában.

Bővebben ...

Sorsolás - A Nap kérdése

A 2016. március 23-i rejtvényünkre helyes megfejtése a következő volt:
Az utolsó cipőipari szakközépiskolai osztály 1992-ben végzett.

A helyes megfejtést beküldők közül a szerencse Dinya Líviának kedvezett. Gratulálunk!
Nyereményét átveheti a könyvtárban 2016. március 29-től.

Fejtsék meg Totónkat is, legyen szerencséjük és nyerjenek!

Bővebben ...

Sorsolás - A Nap kérdése

A 2016. március 21-i rejtvényünkre helyes megfejtése a következő volt:
Az endrődi községi iparos tanonciskolának az 1893/94-es évben 57 növendéke volt.
A helyes megfejtést beküldők közül a szerencse Frey Mihálynak kedvezett. Gratulálunk!

 

Nyereményét átveheti a könyvtárban 2016. március 29-től.
                        Fejtsék meg Totónkat is, legyen szerencséjük és nyerjenek!

Bővebben ...

Sorsolás - A Nap kérdése

A 2016. március 17-i rejtvényünkre helyes megfejtése a következő volt:
Dunántúli Villamosművek Részvénytársaság
A helyes megfejtést beküldők közül a szerencse Habzda Irmának kedvezett. Gratulálunk!

Nyereményét átveheti a könyvtárban 2016. március 29-től.
Legközelebb hétfőn sorsolunk, a pénteki, szombati és vasárnapi megfejtéseket várjuk!
Fejtsék meg Totónkat is, legyen szerencséjük és nyerjenek!

Bővebben ...

Totó Játék

Könyvtárunk idén is részt vesz az Internet Fiesta rendezvény sorozatban. A Fiesta március 17-től 24-ig tart. Ebben az időszakban honlapunkon totó játékot találhatnak érdeklődő látogatóink. A kérdéssor a könyvtár adatbázisában található Digitalizált dokumentumok menüpont anyagaira támaszkodik. Az itt található dokumentumok böngészésével a totó megoldható. A helyes megfejtés beküldők között sorsolást tartunk. A szerencsés nyertes ajándékot kap. Várjuk a megfejtéseket. Mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk!

A totó kitölthető: itt

 

 

Internet Fiesta

internet fiesta logo

    

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében hazánk könyvtárai 2016. március 17-24. között rendezik meg Internet Fiestát. A programsorozat célja, hogy minél többen megismerjék és használják a világhálót – ebben segítenek a könyvtárak, amikor saját eszközeikkel népszerűsítik az internetet. Az idei év jelmondata: „Közös kincseink az interneten – Közgyűjtemények a virtuális térben".
     Könyvtárunk ismét csatlakozott az országos rendezvénysorozathoz. Változatos, érdekes programokkal várjuk az érdeklődőket, jöjjenek el rendezvényeinkre, vegyenek részt a honlapunkon található játékokban!
Könyvtárunk Internet Fiesta teljes programját itt olvashatja.

Bővebben ...