Közönségtalálkozó – dr. Farkasinszki Ildikó volt a vendégünk

dr farkasinszki ildiko smJúnius 1-én dr. Farkasinszki Ildikóval találkozhattak könyvtárunkban városunk lakói. Néhány hete már járt nálunk, akkor a II. Torta-és Süteménysütő verseny zsűrijének tagja volt. Most közönségtalálkozó keretében mesélt életéről és a sütés iránti szenvedélyéről. Gyomán és Endrődön töltötte gyermek- és középiskolás éveit. Elvégezte a szegedi tanárképző főiskola magyar és művelődésszervező szakát, később az Államigazgatási Főiskolát, majd jogi diplomát, szerzett, szakvizsgázott. Mozgalmas, komoly kihívásokkal teli, magas szintű, államigazgatási szakmai múlttal a háta mögött, egyszer csak úgy döntött, cukrász lesz. Most a gasztronómiai területén mutatja meg tehetségét. Grill-ázs cake house márkanéven készülnek süteményei. Kedves meglepetéssel is készült: vaníliás kekszet és macaront hozott magával, így a közönségtalálkozó résztvevői meg is kóstolhatták Ildikó finomságait. Életútja jó példa arra, hogy merjünk változtatni, a kihívásokkal szembenézni, változtatni életünkön.

Képek a Galériában.

 

Szerintem legyen mindenki kufli! – Dániel András járt nálunk

daniel andras 21A kufli rajongó gyermekek és szüleik izgalommal várták a találkozást Dániel Andrással. Neve ismerősen cseng azok előtt is, akik olvasták a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című történeteit, ám ezen a délutánon a kuflikról tudtunk meg sok érdekességet. A népszerű kötetek szerzője május 29-én járt könyvtárunkban. Mesélt a kuflikról, részleteket olvasott fel a megjelent könyveiből.
Elmondta, hogy nemcsak írja, hanem maga készíti az illusztrációkat is könyveihez.

Bővebben ...

Könyvajánló 2018 május

Varró Dániel írásait az apaságról a családdá válásról az Aki szépen butáskodik című kötetben olvashatják. Az író szeretettel és humorral ír kisfiairól és az ő csínytevéseikről. Görög Ibolya a protokoll nagyasszonya új könyvvel örvendeztette meg követőit. Az előadásokat tartalmazó kötet sokféle témát érint a viselkedés, a protokoll témakörében. Tari Annamária az okostelefonok, tabletek használóit biztatja arra, hogy az online világ mellett ne veszítsék el a régi, offline életüket és azt a képességüket, hogy józan ésszel és bátorsággal lássák érzelmi viszonyainkat.

Bővebben ...

Rendhagyó könyvbemutató - Az Endrődi Füzetek című sorozat ismertetése

rendhagyo konyvbemutato017Rendhagyó könyvbemutató keretén belül nem csak Gergely Ágnes legújabb kötetének, hanem annak témája: az Endrődi Füzetek sorozat bemutatójára is sor került. Dr. Szilágyi Ferencné Németh Eszter mutatta be a kötetet és összegezte a sorozatot. Németh Eszter az Endrődi Füzetek „gazdája és motorja” volt, minden köteten valamilyen formában megtaláljuk a kézjegyét.

Bővebben ...

Egy urbánus főhajtása – Gergely Ágnes könyve

Gergely Agnes Egy urbanus fohajtasaGergely Ágnes legújabb könyve a Határ Győző Városi Könyvtár kiadásában jelent meg A szerző részletesen, személyes emlékeivel átszőve ismerteti a tíz kötetes Endrődi Füzetek című könyvsorozatot. A kötet nemcsak tartalmában, hanem külső megjelenésében is szervesen illeszkedik a sorozathoz.

Megvásárolható a Határ Győző városi Könyvtárban és az endrődi Tímár Máté Fiókkönyvtárban.

Tündér-határon túl – Könyvbemutató és kiállítás

tunderhataron tul2018. május 11-én a Határ Győző Városi Könyvtárban találkoztak a költészet kedvelői Kada Erika Tündér-határon túl című könyvének bemutatója kapcsán.

A könyv Áprily Lajos vallásos költészetét mutatja be, tavaly jelent meg a Kecskeméti Református Egyházközség kiadásában. Áprily istenes verseinek elemzése irodalomtörténeti szempontból is jelentős, a versekhez és az elemzésekhez Bella Rózsa készített finom vonalú, kifejező rézkarcokat. A költő és Kecskemét kapcsolata régi keletű, miután az erdélyi költő Magyarországra települt, először Kecskeméten jelent meg 1934-ben gyűjteményes verseskötete Az aranymosók balladája címen.

Bővebben ...

Jöjjön és sakkozzon!

sakkozzon velunkSzeret sakkozni, de nincs kivel? Szívesen játszana, de nincs hol?
Jöjjön el a Határ Győző Városi Könyvtárba!

Szerda délutánonként, 14 órától kötetlen formában lesz rá lehetősége. Szeretettel várják a sakkozók a partnereket, mi pedig örömmel fogadunk minden látogatót.


Gondolkodni, alkotni jó, a kreativitás, amit én főként a sakkban élek meg, teljesebbé teheti az életet. (Polgár Judit)

Egyórai sakkban, öcsém, átéli az ember egy igazi csatának minden forgását, minden tüzét. (Gárdonyi Géza)

Tudatos szülők könyvtára

tudatos szulok konytara„Tudatos szülők könyvtára” nevet viseli az a gyűjtemény, melyet az 1-3 éves gyermekeket nevelő szülők és az érdeklődők számára alakítottuk ki. Itt találhatók azok a szakkönyvek és mesekönyvek, amelyek a kisgyermekek fejlődését, fejlesztését segítik elő. Korábban ezzel kapcsolatban került megrendezésre könyvtárunkban a Cseperedő rendezvény, ahol a fejlesztő pedagógusok sok információval és hasznos tanácsokkal látták el a résztvevőit.

Bővebben ...

Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó

gyomaendrodi hirmondo 2018 majusMegjelent a Gyomaendrődi Hírmondó májusi száma, itt olvashatja.

A tartalomból:

  • 50 éves az Andódy könyvkötészet
  • Kunkovács László: Világjelek című könyvének bemutatása
  • Polgármesteri tájékoztató
  • Beszámolók rendezvényekről
  • Programajánlók 

 

Városunk legfinomabb süteményei – II. Torta-és süteménysütő verseny

tortasuto versenyMásodik alkalommal került megrendezésre a Torta és aprósütemény sütő verseny a Határ Győző Városi Könyvtárban. A tavalyi évhez képest többen hozták el süteményeiket. A zsűri neves szaktekintélyekből állt: Duma Annamária cukrászmester, Ambrus György olimpiai bajnok mesterszakács és Farkasinszki Ildikó bírálták el a tortákat, süteményeket. A mentorunk: Tímár Attila volt.

Bővebben ...

Könyvkötőmesterek találkozója

konyvkotomesterek talalkozoja sm2018. április 27-28-án a Könyvkötők Országos Ipartestülete városunkban tartotta éves közgyűlését és szakmai napját. A kétnapos rendezvénynek a Határ Győző Városi Könyvtár adott otthont. A találkozóra az ország különböző településeiről érkeztek a könyvkötők, akik magukkal hozták különleges bőrkötésű, festett, domborított, márványozott könyveiket is. Kiállított munkáik fényes bizonyítékai a mesterségbeli tudásnak és a szakma iránti elkötelezettségüknek. A könyvkötők megtekintették a Gyomai Kner Nyomdát, a Kner Múzeumot és a jubiláló Andódy könyvkötészetet. Mórocz Istvánné, az egyesület elnöke Andódy Györgynét köszöntötte a könyvkötő műhely fennállásának ötven éves jubileuma alkalmából és átadta neki a Gyémánt-díjas Kézműves Kompactor (könyvkötő) kitüntetést, ami a szakma legrangosabb elismerése. Gratulálunk a jubileumhoz és a kitüntetéshez!

Képek a galériában.

Városunkban járt az Arany 200 busz

01019802Könyvtárunk szervezésében 2018. április 24-én Gyomaendrődre is megérkezett az Arany 200 busz. A Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából készült és azért hozták létre, hogy minél több településre eljusson és az ott élők is láthassák az Arany életmű fontosabb elemeit.

A busz már megjelenésében is különleges, oldalán a színes képek a Toldi jeleneteit ábrázolták. Stílszerűen, egy autóbusz menetjegy érvényesítése után juthattunk az utastérbe. Az itt berendezett kiállítás bemutatta a költőt és műveit. Versrészletek, fényképek, dokumentumok és relikviák másolatai segítettek abban, hogy jobban megismerjük Arany János életművét. Játékos, forgó-mozgó elemek és digitális eszközök tették élménydúsabbá a tárlatot, így szórakoztatva, élményszerűen közvetítettek információt, tudást. Az interaktív kiállítás megtekintése után a vállalkozó kedvű látogatók feladatlap kitöltésével is tesztelhették tudásukat.

Gyomaendrőd volt a 155. helyszín, több százan nézték meg a mozgókiállítást.

Képek a Galériában.