Bemutatkozott a könyvtár

Sok jó ember - jó helyen

 

konyvtar bemutatkozas2013. május 10-én délután 17 órakor kezdődött a könyvtár bemutatkozó programja.

Az első részben „Közbe vágott Pató Pál úr" címmel Mészáros Mihály színművész önállóestjét láthatták, hallhatták, aki az irodalmi humor gyöngyszemeit dalokkal, gitármuzsikával, vetített képekkel tette még hangulatosabbá.

A nagy sikerrel fogadott előadás után a látogatók megtekintették a Polgármesteri Hivatal épületét Várfi András polgármester és Csorba Csaba jegyző kíséretében. A program a könyvtárban folytatódott. Itt, a kötetlen baráti beszélgetés közben az érdeklődők megismerkedhettek a könyvtárral, a könyvtár honlapjával, külön figyelemmel a Digitalizált helytörténeti anyagokra.

 

Képek a galériában

 

Márton Gábor

marton gabor 150Márton Gábor (Endrőd, 1924. december 11. -2010. január 7.) - Marci bácsi - neve fogalom volt Endrődön. Derűs, kedves személyiségű, igazi reneszánsz ember: nemzedékek tanítója, helytörténész, régész, kutató, korábban amatőr színész-rendező, író, költő, újságíró, testedző, sportbarát, elnyűhetetlen focirajongó volt. Hűséges krónikásként rótta a sorokat, gyűjtötte az adatokat. Szép családi életet élt, három gyermeke és unokái sok örömet, boldogságot jelentettek számára. Szinte naponta látogatta az endrődi könyvtárat, mindig hozott valamit ajándékba. Ha mást nem, egy jó szót, kedves történetet, huncut mosolyt kaptunk Tőle. Írásait a könyvtárnak ajándékozta, mindig elmondta: ott van azoknak a legjobb helye!

2013. május 11-én Nagylaposon teret neveztek el róla. Ennek az alkalomnak az emlékére, Márton Gábor tiszteletére tesszük közzé Adatbázis-Digitalizált dokumentumok- Személyek rovatunkban Márton Gábor munkásságát bemutató legújabb összeállításunkat.


Az anyag koránt sem teljes, folyamatos feltöltés alatt áll.

 

MEGHÍVÓ – Bemutatkozik a könyvtár

Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit
Bemutatkozik a Határ Győző Városi Könyvtár című programunkra.

 

meszaros mihaly 150

 

 

 

„Közbevágott Pató Pál úr"
Válogatott irodalmi humor és gondolatébresztő gyöngyszemek régebbi és újabb dalokkal fűszerezve.
Előadó: Mészáros Mihály színművész

 

meszaros mihaly meghivo konyvtar

A Határ Győző Városi Könyvtár bemutatása kötetlen baráti beszélgetés keretén belül, ismerkedés az új könyvtárral.

 

 

 

Időpont: 2013. május 10. (péntek) 17 óra.

Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.sz.

 

 A rendezvény és a könyvtár megközelíthető a Gyoma-Szabadságtérről 16,25-kor, Endrőd-Népháztól 16,15-kor induló helyi buszjárattal, amely az új Városháza előtt áll meg. A program végén különjárat indul mindkét irányba.

 

Információ: Határ Győző Városi Könyvtár
5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.sz.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel: 66/521-655

Fülöp Imre: Az Endrődiek búcsújárása Máriaradnára

endrod endrod tortenete fulop imre kTanúi lehetünk, hogy mostanában: feléled a búcsújárások, zarándokutak hagyománya. Talán a mai kor emberének is szüksége van lelki megerősödésre, feltöltődésre. Nem volt ez másként a korábbi időkben sem. Azt, hogy a búcsújárás milyen okból történt jól elmondja a következő idézet:
„ Itt a hívekhez beszédet intézett, melyben a búcsújárás igazi céljára: a jó és igaz gyónásra, bűnbánatra, a fáradalmak elviselése által a gyarlóságaikért nyerhető bocsánatra és Isten irgalma által nyerhető elégtételre és kegyelmekre (mint a búcsújárás egyetlen és igazi céljára) hívta fel a figyelmüket."

 

Tovább a dokumentumokhoz

 

Bővebben ...

Szavalóverseny a Költészet Napján

versmondo 2013 smA hagyományos, Költészet Nap-i, városi szavalóverseny ismét nagy érdeklődés és rekord számú jelentkezés mellett zajlott. A könyvtár kihasználta a lehetőséget, hogy egy épületbe került a Városházával, ezért az emeleti Díszteremben került megrendezésre a verseny.

Bővebben ...

MEGHÍVÓ

varosi versmondoA Határ Győző Városi Könyvtár
szeretettel vár minden érdeklődőt
a Költészet Napja alkalmából megrendezésre kerülő
városi versmondó versenyre
melynek helyszíne:

Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd, Selyem u. 124. szám.

A verseny időpontja:
2013. április 11. (csütörtök)
13 órától az alsó tagozatos tanulók
16 órától a felső tagozatos tanulók

 

FELHÍVÁS

felhivas varosi versmondo verseny kA Határ Győző Városi Könyvtár a
Költészet Napja tiszteletére meghirdeti a
városi versmondó versenyt.

 

Részvételi feltétel:

szabadon választott vers könyvnélküli előadása.

 

A versenyen részt vehetnek:

általános iskolai tanulók, akik életkoruknak megfelelően,
külön-külön kategóriákban, egyénileg fognak versenyezni.

 

Bővebben ...

Ajándék a könyvtárnak

konyvtar ajandek jatek 1 kNagyon kedves ajándékot kapott a könyvtár gyermekrészlege. Paraizs Kende saját játékaiból válogatott össze egy csomagot, amit jó szívvel ajánlott föl a könyvtárat látogató gyermekeknek. Kende megígérte, hogy hamarosan meglátogat bennünket, leellenőrzi, hogy jó helyre kerültek-e az ajándékok.

 

Bővebben ...

Megnyitott a könyvtár

hgyvk megnyito varfi andras2013. március 18-án 9 órakor kis ünnepség keretén belül megnyílt a könyvtár. Mint arról már korábban tájékoztattuk Önöket, a Képviselő-testület határozata értelmében a gyomai és az endrődi könyvtár bezárt, összeköltöztek a Városháza új épületébe, a Selyem út 124 sz. alá. A csomagolást és költözködést a berendezkedés követte, amelynek után – reméljük Önöknek is tetsző- szép, világos, barátságos környezet fogadja a látogatókat.

Az ünnepélyes ajtónyitást Várfi András polgármester úr végezte el, aki ezzel a jelképes gesztussal átadta az olvasóknak a könyvtárat. Az első napon nem csak a leghűségesebb olvasók látogatatták meg a könyvtárat, 16 új olvasó iratkozott be, akik eddig nem voltak tagjai a könyvtár olvasótáborának.

Képek a megnyitóról

Képek az új könyvtárról

 

MEGHÍVÓ

varoshaza2013. március 18-án 9 órától újra fogadja kedves olvasóit, látogatóit a Határ Győző Városi Könyvtár. Az új könyvtárat Várfi András polgármester nyitja meg a látogatók előtt. Szeretettel várjuk régi kedves és leendő új olvasóinkat, látogatóinkat.


A könyvtár a Városháza új épületének földszintjén (Gyomaendrőd, Selyem út 124.szám) hétköznapokon (hétfőtől-péntekig) 9-17 óra között lesz nyitva.

 

Olvasó Alföld - Olvasás megye határok nélkül.

kisfiu konyvekkel  

Olvasó Alföld

A szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár együttmőködő partnereivel (a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárral és a békéscsabai Békés Megyei Könyvtárral) regionális olvasási/irodalmi vetélkedőt hirdet meg A Dél-Alföld legtöbbet olvasó települése címmel. Ehhez a programhoz könyvtárunk is csatlakozott.

 

Bővebben ...