A névadó, a gyomai születésű díszpolgár, Határ Győző könyvének bemutatójára került sor 2010. március 3-án a városi könyvtárban.

Télikék: az utolsó évek versei, a Széphalom Könyvműhely gondozásában megjelent nagyon szép, magas minőségi színvonalon kivitelezett kötet, küllemében alkalmazkodik a páratlanul tehetséges, kiemelkedő művészi hajlamokkal és kvalitásokkal rendelkező, zseniális szerző műveihez. A könyv, a Plasztikzacskó című kötet versei mellett tartalmazza Határ Győző élete utolsó másfél esztendejében írt, kötetben eddig meg nem jelent 43 versét is.

A kiadó alapító vezetője Mezey Katalin nem csak a kötet megjelenésének körülményeiről beszélt. Ismertette Határ Győző életútját, életének fontos, meghatározó állomásait. Elmondta, Arany János: Őszikék versciklusára rímelve, Határ Győzővel közösen határozták el a Télikék megjelentetését. A művész folyamatosan küldözgette verseit, hiszen ez a kiadó jelentette meg három verses kötetét is: Üveggolyó, Medaillon Madonna, Plasztikzacskó címeken. Mezey Katalin és Határ Győző ismeretsége és barátsága egymás munkájának kölcsönös elismerésén, tiszteletén alapuló, bensőséges munkakapcsolat volt. Katalin Frederico Garcia Lorca Siratóének Ignatio Sanchez Mejías torreádor fölött (fordította Nagy László) című verséből idézett egy sort Határ Győző méltatására:

 

„Soká születik párja – tán sohse jön világra
              … ily tiszta, kalandokban ily gazdag.”

 

A városi könyvtárban megtartott könyvbemutatón Mészáros Tibor a debreceni Csokonai Színház színművésze működött közre. A kötet bemutatója „ősbemutatónak”számít, hiszen a hivatalos eseményre március 22-én Budapesten, az Írók Házában kerül sor .

 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
 
Powered by Phoca Gallery