Közös játékkal fejeződött be a városi könyvtár értő olvasást segítő, 5 fordulós levelezős játéka. 

2010. május 20.-án ért véget a „Szövegelő”. A 2009/2010-es tanév folyamán 5 feladatlapot küldünk ki a város általános iskolás tanulóinak. A legtöbb pontot elért diákokat hívtuk meg egy döntő, társas-játékra. Az egész könyvtár területe egy hatalmas pályává változott. A helyszínen kialakított csapatok dobókocka segítségével haladtak, minden mezőben feladatot kellett megoldani. Ezeket akkor tudták sikeresen teljesíteni, ha a csapattagok összedolgoztak, és jól felkészültek az előre kiadott népmeséből. Persze voltak könnyű, játékos feladatok is, és a szerencsével is jóban kellett lenni ahhoz, hogy minél hamarabb célba érhessenek. A végén ismét összefogásra volt szükség, hiszen a számítógépes feladat megoldásához figyelmes, és minél több szempár kellett.

 

A résztvevők mindegyike könyvjutalmat és oklevelet kapott.

 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
 
Powered by Phoca Gallery