Félévszázad stációkövei

1944.
Mögöttünk a Kárpát, előttünk a tankok
vörös csillaggal s bennük a halál.
Holnap Nagyszombat, a Feltámadással:
Meghalunk érte? Angyal súgja: Várj!

1945.
Halálláger, tífuszos Temesvár,
napi félezer múmia-halottal.
János atya a priccsen misézett,
s az Aradi-útról alleluja szállt,
mert a püspök a körmenetével
arra hozta a feltámadást.
A láger sarkán géppuskás őrtorony,
benne lenszőke ukrán-majd-gyerek,
nézett-nézett a kegyes seregre
s láttam amint keresztet vetett.

1946.
Negyvenfokos a feltámadás,
betegen, fáradtan, heverőben,
ahol naponta gyúrnak-gyömöszölnek
a sztálini malterkeverőben.
Itt ért a húsvét vad Szibériában,
s bárgyú fejemben fájó gondolat:
lehet a tojást pirosra festeni,
ha bévül a hit hófehér marad!

1957.
Gyorskocsi-utca, kétszemélyes cella.
Társam (Nagy Imre mártírtársa lett)
így szólott a száz harang szavára:
Győzött, mivel Elvégeztetett!
Pünkösd galambja szabadságom hozta,
mert szabad, ki lélekben szabad,
s behunyt szemmel is a célba ér,
ki előtt a Szent Kereszt halad!

1968.
Tettenért Gábor: "Megéri-e pajtás?
kérdezte, míg vonult a körmenet. -¬
Pá-pát mondhatsz a Kossuth nevének!"
S ő a díjával s a harminc ezüsttel
azóta rég eltemettetett!

1995.
A hét X-hez még néhány rovás,
vigasztaló a Feltámadás,
míg cipelem a kegyes seregben,
s mint annyiszor gyarló életemben
száz hangból fonva küldjük az egeknek:
,,Alleluja, hála légyen az Istennek!"

1995. Húsvét

Keresztény Élet,
(Lélekváltság, 1996)

Vissza a címlistához