Fakilincs

Rönkbarakunk ajtajának
elromlott a zára,
nincsen módunk szert ejteni
úri portékára,
eldaloljuk, eldúdoljuk:
"Hogyha nékem, hogyha nékem
száz forintom volna..."
"De mivel, hogy nincsen,
fából van a kilincsünk,
madzag a húzója..."

Odahaza a tanyánkon
lehet nem lesz ajtó,
hulla úszik kút vizében,
s tehénnel páros ló,
mégis félre a kalapot,
erőt mér a nóta
ez a soros nóta:
"Hogyha nékem, hogyha nékem
száz forintom volna..."

Fakilinccsel, kócmadzaggal,
kicsorbult ásóval,
faekével, ha vas nem lesz, s félig-döglött lóval,
szántunk, romot takarítunk,
rom-hazát újítunk,
sorsot igazítunk,
s bimbódzik a nóta:
"Hogyha nékünk, hogyha nékünk
száz forintunk volna..."

Új hajlékba új menyecskét
illendő keresni,
esztendőre, szűköcskére
utódot nevelni,
az asszonynak rokolya kell,
a gyereknek pólya,
és már hárman zengedezzük:
"Hogyha nékem, hogyha nékem
száz forintom volna..."

Súgd meg bajtárs, hogyha igaz
az iváni fáma,
s hazafelé nem visz vonat,
csak Szibériába,
vajon az éhhalál ellen,
kiütéses tífusz ellen,
NKVD-golyó ellen
megvéd ez a nóta?!
"Hogyha nékem, hogyha nékem
száz forintom volna..."

Temesvár, 1945. március

(Lélekváltság, 1996)

Vissza a címlistához