Péter – Pál hetében
Mikor még kiskaszák zenéltek,
ifjan, vígan de más volt az élet,
pedig a bátor szájat akkor is tátott,
megváltani vágyta a világot,
ember – rangot , jusst a joghoz mérni
nem félni és mást sem hagyni félni,
és hinni az örök vigaszságban,
a győzelmes magyar igazságban.
Mikor még a kiskaszák zenéltek,
ifjan, vígan de más volt az élet!
Mire fejed ezüstösre vénül,
visszanézni de keserű végül,
látni azt a sok küszöböt szemmel
amin közben átesett az ember,
daliás-szép, büszke diákságot,
amit a front száz halála váltott,
s Szibéria, betegség és börtön,
nép-gyomlálás bús magyar földön.
Mire fejed ezüstösre vénül,
visszanézni, de keserű végül!
Mégis az, kit szeret a Jóisten,
az körül majd békévé lesz minden,
kiböjtöli a gonosz halálát,
Miatyánkká mondja népe vágyát,
s reméli, hogy megjobbul a holnap,
azoknak, kik kegyéből a sorsnak
álmait majd valóságra váltják,
az ember-giz-gazt árokba kaszálják,
megváltják a kis magyar világot,
mondanak értünk egy Miatyánkot:
A ring felettünk arany búzatenger,
Isten-kézben vetőmag az ember...
(Városunk, 1998. július)