Utóverselés hat évtized után
Látta bizony Holt-Édesapám,
s én is látom - túl Szibérián,
börtönön és betegségeken,
alázottan, tévedéseken,
kevés jókon, tenger könnyeken,
hogy az ember hullott falevél,
vénségbe sodort, hervatag remény.
Míg kerestem azt a gyermeket,
megtaláltam csonka versemet...
Befejezni bár ma sem tudom,
ez marad a végső vigaszom,
gyatraságunknak szentenciája:
Éltünk, mint hagyták, s a Jóisten látta!
Budapest, 1995. szeptember 29.
(Lélekváltság, 1996)
