Utószüret

Utószüret

A szőlőt, mit aszúágynak szánnak,
töppessze szél, cukrozza dér,
azt pedig méri az Égi Gazda,
egy emberélet mennyit ér.
Mennyi a lőre, és a zamatdús
oltárra is méltó bor benne,
mielőtt az, hogy mettől-meddig
reákerül a sírkeresztre.

A tóniszállási pusztaszélről
Budapestig messzi a távolt
s a polyákhalmi vakondtúrásról
pápaszemmel is közelre látol,
de, ha szíved mélyén a Kárpát,
s a Tátra is ott sejlik mélyen,
nem volt baleset megszületned,
ha meg is vallod imádság-szépen.

Szabó Dezsős látóhatárral
vallod, s hittel testesülsz benne:
"Minden magyar felelős minden magyarért!"
S mintha napi Szentleckéd lenne,
Tamási Áron megjárt nyomában,
hol zokogva, hol zengedezve:
„Azért vagyunk (itt a) világon,
hogy valahol otthon legyünk benne."

S mindenütt, hol anyai szóval
aszú-ízű gyönyör a kín is,
Petőfi-sorssal, Arany-szépen,
Széchenyi-hasznosan erény a bűn is,
ha azért esik, hogy a magyarra
virradjon már vígabb jövendő,
embernek is olcsó szabvány az,
aki magyarnak megvetendő.

Utószüretre nyőget a vénség
jajgatást keveslő nyavalyája,
megviselt szívem félrever,
mint honi egyház toronyórája,
mikor a ruszkik belelőttek,
mondták: Bogára, ami nincsen!
s lám, most a Volga partján is tanulják,
az ember se Ember, ha nincsen Isten!
Íme egy nehéz sorsos élet
vers-serlege, ó-bor van benne,
ne vessetek meg érte, testvér,
ha véletlenül nem aszú lenne.
Ha majd a szülői sírba térek,
futó szelekkel továbbzengem:
Isten Véletek, Endrőd Népe,
amíg léteztek, bennetek élek!

1997. IV 4.
(Utószüret, 1997)

Vissza a címlistához