Tamási iker-requiem

I.
Századikba lépne, ha élne
fejedelmi nagyuram, Áron,
míg én idelenn árválkodom
ezen az ön-bolond csúf világon,
a Jóisten tenyeréből hulltan,
népünkért mély búba borultan...
Fogyunk, tipornak, fosztogatnak,
S bár Csahos is követte Kádárt,
országocskánk színe-változása
nem himnuszra hangol. Síri zsoltárt
penget szíveinknek húrjain,
töprengve a fajtánk kínjain...

Szegénység, hazugság, csalfa
félrevezetés: Hiszi ki marha.
Gnóm Kürtös ezt fújja szabadság,
az ami bilincstelen rabság.
Eladják a gatyát is rólunk,
mire elhisszük: Nem vagyunk, voltunk!

Nyugodj békében én vezérem,
Úr adja néha azt remélnem,
lesz még népünknek feltámadása,
s turul repül a Hargitára...
Visszhangozza Kárpát-medence,
a magyar végre hazát lelt benne...

II.
Áron vesszeje kivirágzik,
ha a hitünk aranya fényben,
illatban illat s gyémánt-szépen
benne tündököl a reményben.
Áront azért rendelte az Úr,
dadogó Mózes helyett szóljon,
s ösztökéljen: Bármilyen nehéz is
égő hitünk átsüt a gondon...

Ároni szózat a magyarnak
hitben maradni. Hittel
túlélni sorsunk nehezét,
sose hágy el az Isten,
csak megpróbál. Higgy testvér ebbe':
Azért születtünk e világra,
sors-keresztút Magyarországra,
hogy valahol otthon legyünk benne.

Áron vesszeje kivirágzik
valahányszor Istent imádjuk,
érces-kongó harang szavával,
csengő rímek szép szavával,
magyari sorsot, szebbé vágyjuk...
Mindenhol, ahol véreink élnek,
csak az lehet a napi lecke,
nem hontalan az, kinek pórin is
himnuszos-szép az anyanyelve!

1997.1.21.
(Utószüret, 1997)

Vissza a címlistához