"Szép Új világ"-ban

Mintha Huxley-t igazolná a jelen.

Gyógyszertárban. Fejkendős néni
oldozgatja zsebkendője sarkát,
s a receptre pénzérméket rakdos.
Gyógyszerésznő együttérző hangját
átsüti a saját jelene:
"Még egy tízest tegyen hozzá, kérem!"
S én kongatom, mivel nincs neki,
bár az újév ígéret-küszöbén
alig hete botladoztunk át.
Szíven öklöz ez sors-alázás:
Üdvözlégy, te "szép új világ!"

A"néni" - bár lehet, hogy húgom - ,
száján megszépül a köszönet:
"Uram koldus•szinten, szegény nem vagyok,
így tehát most is megfizetek:
Bőkezűen áldja meg az Isten,
s óvják a Mennyei Seregek!"
"Nem szegény?" - döbbenten csodálkozom,
s pennám hegyén rozsdállik a rím,
hogy újabb szentenciát nyerjek
a fejkendős asszonytól megint
"Szegény, kinek ördögé a lelke,
sodorja hazugság-forgatag,
de, ha lelked a Jóistené,
koldusan is gazdag vagy s szabad!"

S a patika forgóajtaján
sántán is vígan fordulok át,
súgva Szent Imre szobra felé:
"Gazdag lennék"? - te "szép új világ!"

(Városunk, 1997. január)

Vissza a címlistához