Szentháromság dícsérete

Atyaisten a teremtő himnusz,
Belőle sarjad minden élet
Az amőbától az emberig.
És eltartja a tengernyi népet.
Kalászt lenget, barmot legeltet,
Mégsem fogy el soha a bőség,
Mert hozzá is tér vissza minden élet,
Szenvedés, vágy, álom és dicsőség.

Fiúisten a ragyogó napnak
Életmegtartó drága sugara.
Megcsókolja az alvó rügyecskét,
Amit megtépett a dér és zúzmara.
Nyomában újra sarjad az élet,
Megérleli a szűkölő kalászt,
Letörli az ember homlokáról
A gondbarázdát, és enyhíti a gyászt.

Szentlélekisten szakadó zápor,
És csöndesen szemelgő eső.
Hideg pohár a szomjan lankadónak,

Az elfáradt karban új erő.
Sötét lélekben lángoló gyertya,
Szeretetszegénynek szeretet.
A parasztnak elgyötört szívében
Feltámasztja a reményeket.

Életet adó Atyának dicsőség,
Életfenntartó Fiúnak hála,
Életnevelő Szentlélekistennek
Izmainknak megfeszült imája.
Az adottakért és az adandókért
Felajánljuk munkás életünket.
Lerongyolódott, megvetett parasztok
Így imádjuk hármas Istenünket.

(Tiszántúli Déli Hírlap, 1944. május 16.)

Vissza a címlistához