Lélekváltság
Tovatűnt álmaink nyomán
elpárállanak az éveink,
megfoghatatlan volt a szép,
kapzsi kor cicázott velünk,
hol a tavasz, ha üstökünk
fehérrel szitálta a hó,
sírni kár, nevetni nincs min,
egy maradt csak: A búcsúzó!
Isten véletek továbbélők,
emlékezők, új daliák,
szólítsátok utószor értünk
a lélekváltság harangszavát.
Ennyi kijár - vélem búsan-,
a sok-sok szélbe suttogott versért,
s azután éljetek boldogan:
Isten maradjon véletek, testvér!
Budapest, 1995. V. 22.
(Lélekváltság, 1997)
