Horthy Miklós

Önre gondoltam öreg admirális,
neve nyomán ma epe fakad,
s úgy hírlik, ha fel nem akasztanák,
leroskad az önvád-súly alatt,
károgják, akiket Auswitztól
mentett, amíg hatalmában állt,
s azok is, kik Signum Laudis-szal
koronázták a Ludovikát.

Főméltóságod, jelentem alássan,
én is morogtam földreform miatt,
ami elmaradt, míg százezrek heptikában,
időnap előtt, szikes föld alatt
dúsították az akácfák lombját,
de már nem vállalom ezt a bandát,
felesküdtem, és az esküm tartom,
s nem felejtem Kolozsvárt és Kassát.

Szegedet sem, és a hős pilótát,
István fiát, Kormányzó Uram,
és Miklóst sem, aki sántikálva
mentette volna - míg a gyászfutam
lejár -, ami még menthető,
láger-bérért, és a menyét sem
(Márványtáblára méltó, gyenge nő!)
s mindez együtt is Önt illető!

Minden gombom koronával ékes,
Horthy-arcmással két medáliám,
hej, de hányszor kicsúfoltak értük,
mégsem adtam el Istenem, Hazám.
A GPU-s "mologyec"-nek rangolt
az előlegelt pár pofon után
(beismertem, kilőttem három tankot,
ezért kaptam a medáliám),
ami hevenyén így fordítható:
"Ember vagy Szoldát, és belevaló!"
És azután súghatott spicli,
nem sebzett meg a muníció!

Isten óvja, Kormányzó Uram,
sorsunkon már csak az Úr segít,
kérjük, adjon erőt elviselnünk,
amit majd a holnap ránkterít.
Éljen jól, s ha ámenjáig ér
honi föld lehessen nyughelye,
és emlékét őrizze örökké,
s tanulsággal árva nemzete!

Temesvár, 1945. március

(Lélekváltság, 1996)

Vissza a címlistához