Április 16-án Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színművész A költészet (n)apja című egyszemélyes előadásával érkezett könyvtárunkba. Az est során ismert dalok szövegeit hallhattuk versként előadva. Ez a megközelítés azért is volt különleges és szórakoztató, mert az első néhány sor után fejben megszólalt a hozzá kapcsolható dallam is, így az élmény valóban egyedivé vált. A hallgatóság nem maradt zene nélkül, hiszen a dalversek mellett gitárral kísért, ismert szerzemények hangzottak el. Kamarás Iván az est végén Kállai Ferencet is megidézte Feri bácsi kedvenc versének elszavalásával.
Köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat, örülünk, hogy velünk töltötték ezt a remek estét!
Tavaszi Könyvtári Napok programsorozatunk keretében idén is játékra invitáltuk a felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Örömünkre szolgál, hogy évről-évre egyre többen vállalkoznak játékainkra. Online totóinkat most közel 250 olvasó töltötte ki, közöttük különösen sok gyerek mérettette meg magát. A kitöltők között idén is kiemelkedő volt a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola diákjainak száma. Köszönjük, hogy velünk játszottak, hogy velünk játszottatok!
A nyereményeket a könyvtárban 2026. április 20-30. között, nyitvatartási időben vehetik át.
A nyertesek nevei itt olvashatók:
• Könyvtári totójáték nyertesei
• Természeti értékeink totójáték nyertesei
A totójátékok megfejtései itt láthatók:
• Könyvtári totó
• Természeti értékeink totó
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Év madara programját 2026-ban az énekes rigó (Turdus philomelos) nyerte. Eurázsiai elterjedésű faj, Magyarországon is gyakori fészkelő. Elsősorban a dús aljnövényzetű lomb- és elegyes, valamint a fenyőerdőket kedveli, de gyakran találkozhatunk velük a kertekben és parkokban is. Az énekes rigóról bővebben itt olvashatnak. (fotó: Wikipedia Commons)

|
április 7. |
|
|
április 22. |
|
|
április 24. |
|
|
április 24. |
|
|
április 25. |
|
|
április 27. |
|
|
április utolsó szerdája |
|
|
április 30. |
Hegyi Barbara önálló estje személyes hangvételű, humorral és érzelemmel átszőtt utazás a családi emlékek, az étkezések és az ünnepek világába. Az előadás alapját azok a történetek adják, amelyek korábban a Park Kiadó gondozásában megjelent recepteskönyveit is gazdagították: családtagokhoz, közös asztalokhoz, főzéshez és ünnepi alkalmakhoz kötődő pillanatok.
Az est során kirajzolódik egy családfa, generációk kapcsolódása hagyományokon, szokásokon és ételeken keresztül. A személyes történetekben humor, derű és fájdalmas szépség egyaránt jelen van – ahogyan az életben is. Hegyi Barbara mesél arról, mit jelent számára az örökség, az emberség, a gondoskodás, és hogyan válik az étel a szeretet egyik legősibb kifejezőeszközévé.
Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár, Gyomaendrőd, Fő út 230.
Időpont: 2026. május 11. (hétfő) 17 óra
Jegyár: 2.500 Ft
A rendezvényen való részvétel előzetes jegyvásárláshoz kötött.
Érdeklődni lehet a 66/218-370-es telefonszámon.
A tavaszi szünetben A kiskakas gyémánt félkrajcárja című vidám mesejátékra hívtuk és vártuk a kicsiket és nagyokat. A szultán és a félkrajcár történetének mindenki részese volt, hiszen a gyerekek lelkesen segítették a kiskakast, hogy visszakapja a szultántól a szemétdombon talált kincsét. Az ismert népmeséből színre vitt produkciót a nézők parádés bevonásával, sok zenével, humorral, ötletes és látványos formában varázsolták színpadra a Görbe Tükör Társulat színészei. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek! Reméljük, Ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint mi!
#alegjobbhelyen
#könyvtárikihívás
A virágillatos, napsütéses tavaszi idő a szabadba, a kertbe hívogat, de a tökéletes feltöltődéshez érdemes a napot egy jó könyvvel zárni. Jöjjenek és válasszanak legújabb könyveink közül!

Rényi Ádám a "félperces" novellák immár többkötetes mestere az érzelmek sokszínű elegyét szólaltatja meg, amelyet nap mint nap átélünk; hol ábrándos vágyakozásba merülünk, hol megrökönyödünk, hol kínzó kíváncsiságunk hajt bennünket, hol elönt bennünket a soha be nem vallott sárga irigység, vagy épp a magányosság csalja ki a könnyünket. Számos húrt megpendítenek legújabb kötetének novellái, amelyek úgy tartanak görbe tükröt a mai magyar mindennapok és úgy általában a mai ember elé, hogy közben cseppet sem bántóak, épp ellenkezőleg: az író egyfelől a tőle megszokott vérbeli humorral és sziporkázó mondatokkal szórakoztat, másfelől őszinte és szeretetteljes érzékenységgel formálja meg még leghóbortosabb hőseit is.
Gyerekeknek szóló ajánlatunkat is érdemes átnézni. Itt tekinthetik meg.
Tollár Mónika rendező képzeletszínháza Janikovszky Éva szövegeire épül. A könyvtárunkban elhangzott előadás szereplői: Hámori Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas és Szabó Simon színművészek Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus közreműködésével hangulatos, elgondolkodtató és szórakoztató helyzetek során keresztül tartottak tükröt elénk. A családi viszonyokban, kapcsolatokban előforduló kommunikációs hibákat mindannyian elkövetjük, sokat tehetünk azért, hogy jobban szeressük, jól viseljük el egymást. Az est különleges szereplője volt a közöségkedvenccé vált Artúr terápiás kutya.
A Határ Győző Városi Könyvtár idén is meghirdette a húsvéti közösségi térdíszítést. A Szabadság térre és a Hősök terére kihelyezett húsvéti figurák mellett a lakosságtól kapott kötött, horgolt, festett díszek is vidám színekbe öltöztették a terek fáit. Köszönjük a díszeket ajándékozóknak - Barjákné Manyikának és Sebestyénné Kulik Ágnesnek -, valamint a Gyomaendőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda és a Zöldpark Kft. munkatársainak, hogy idén is partnereink voltak!
A Tavaszi Könyvtári Napok keretében totójátékokkal várjuk az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket. Játsszanak velünk virtuálisan legyen szerencséjük, velünk csak jól járnak!
Beküldési határidő: 2026. március 31.
A Könyvtári totót itt tölthetik ki.
A Zöld totót itt tölthetik ki.
Március 21-én, szombaton a Kalap Jakab zenekar harmadik alkalommal tért vissza a Határ Győző Városi Könyvtárba fergeteges interaktív gyerekműsorával. A fantasztikus bulihangulatot pillanatok alatt sikerült megteremteni a jól ismert Kalap Jakab-slágerekkel, a koncert során szereplő bábokkal és a társulat parádés humorával. Természetesen a közös éneklés sem maradt el, a közönség apraja pedig gyorsan birtokba vette a táncteret. A zenekar bábkoncertje ismét emlékezetes marad kicsiknek és nagyoknak is. Reméljük, Ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint mi!
Csendőrsortűz Endrődön 1935 címmel tettünk közzé egy nagyobb anyagot Gyomaendrődi Digitális Archívumban. Tisztelettel, kegyelettel emlékezünk a tragikus eseményekre. Összeállításunkban országos és helyi lapok cikkei mellett több leírást is közzéteszünk a csendőrsortűzről. Szakdolgozatokat, valamint a csendőrsortűz 40. évfordulója alkalmából megjelentetett könyvet. Néhány bírósági irat fénymásolatát is olvashatják, Tímár verse mellett. A "Kapcsolódó anyag" címszónál a Hősök tere bemutatását, az Agrárproletár emlékmű leírást találják.
Az összeállítást itt nézhetik meg.