Vendégünk volt Kukorelly Endre

kukorelly endre smKukorelly Endre író, költő volt könyvtárunk vendége. Író, mert mint elmondta, a veseírás is írói tevékenység, csak a megjelenés formája más. Az írást, mint az önkifejezés eszközét, nagyon fontosnak tartja, csak ajánlani tudja amatőröknek is, írjanak minél többet, akár naplót, akármit. Írják ki magukból az érzéseiket, érzelmeiket. Az érdekes beszélgetésen sok mindenről szó esett. Ilyen volt az oktatás, az irodalom tanítása, a kötelező olvasmányok, amely bevallása szerint, vesszőparipája. Beszélgettünk a kortárs irodalomról, arról hogy mennyire képesek befogadni azt az olvasók. Szó esett a rosszkedvűségről, a közéletről, közérdekről és arról, hogy milyen fontos boldog pillanatokat találni, megélni azokat.

Képek a Galériában

 

 

 

Szívünk rajta program – kölcsönözze tőlünk!

hearts

A „Szívünk rajta" program, szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a könyvesboltokban és a könyvtárakban. Célja, hogy azok a könyvek, amelyek a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

Kölcsönözze ezeket a könyveket könyvtárunkból!

 

 
Bővebben ...

Jonathan Franze könyveit ajánljuk figyelmükbe

jonathan franzenJonathan Franzen (1959) a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárja és fenegyereke. Elhíresült többek között arról is, hogy kikosarazta Oprah Winfreyt, amikor az szerette volna meghívni országos nézettségű könyvklubjába, szerepelt képregényekben és még a Simpson család egyik epizódjában is. Ellentmondásos, tőrőlmetszett értelmiségi figura, aki nem húzódik vissza elefántcsonttornyába, hanem érzékenyen reagál korának jelenségeire, és a nagy társadalmi, globális mozgásokat nemcsak elméleti összefüggéseikben látja, de regényíróként beépíti szereplőinek legapróbb rezdüléseibe is. Lenézi az e-könyveket, gyűlöli az internetet, a közösségi média összes felelőtlen vívmányát és szenvedélyes madárleső.

Jonathan Franzen amerikai író, mint a fesztivál díszvendége.vehette át a Budapest Nagydíjat a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

 

Olvassa Ön is Franze könyveit, kölcsönözze könyvtárunkból!

A könyvek ajánlóját itt olvashatja.

 

 

 

Az év mesekönyve – Az év ifjúsági könyve

akinek a kedve dacosKönyvtárunkban mindegyik kötet megtalálható, kölcsönözhető!


A Magyar Könyvek Viadala kezdeményezés 29, könyvekkel (is) foglalkozó blogger közös projektje. Az év könyve pályázatról már hírt adtunk honlapunkon, amikor a szépirodalmi kategória könyveit ajánlottuk olvasóink figyelmébe. Ugyanekkor döntöttek a játékban résztvevők Az év mesekönyve 2014-ben és Az év ifjúsági könyve 2014-ben címről is.


A mesekategória győztese Varró Dániel lett, az Akinek a kedve dacos című gyerekkönyvvel. A sorban utána következő remek mesekönyvek:

Limpár Ildikó: Emlékek tava
L. Molnár Edit: Kiváncsi-Kósza Annabella Lujza és az özönvíz
Erdős Virág: Négyeshatos
Mikó Csaba: Veszélyben a tölgy

 A könyvek ajánlóját itt olvashatja

 

Az ifjúsági kategória győztese Leiner Laura Késtél című könyve lett, akinek még egy könyve szerepel a sikerkönyvek listáján:

 Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavise
Leiner Laura: Akkor szakítsunk
Kalapos Éva: Rázós utakon
Szabó Tibor: EPIC

 

A könyvek ajánlóját itt olvashatja

 

 

 

Meghívó

kukorell endreA Határ Győző Városi Könyvtár sok szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit következő rendezvényére, amelynek vendége Kukorelly Endre író, költő lesz.

A rendezvény helye: Határ Győző Városi Könyvtár, 5500 Gyomaendrőd Selyem út 124.sz.

A rendezvény időpontja: 2015. május 26. kedd, 17 óra.

    

 

 

meghivo kukorelly endre

 

 

 

A magyar kriminalisztika nagy alakja – dr. Kovács Lajos előadása

magyar kiminalisztika alakjaNépes, érdeklődő közönség előtt tartott nagyon érdekes-izgalmas előadást dr. Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes könyvtárunkban. A hazai kriminalisztika egyik legnagyobb alakja híres magyar bűnügyekről, a nyomozás történetéről, nyomozási technikákról beszélt, mutatott rengeteg fotót, dokumentumot. Az ezredes úr – aki évekig vezetette a Nemzeti Nyomozó Iroda u.n. döglött ügyek"-kel foglalkozó osztályát évtizedeken keresztül kutatta az életellenes bűnügyeket.

Képek a Galériában

 

 

 

Meghívó - Vendégünk lesz dr. Kovács Lajos ny. rendőrezredes

kovacs lajos rendorezredesdr. Kovács Lajos ny. rendőrezredes megosztja velünk tapasztalatait az életellenes bűncselekmények nyomozásával, a nyomozási technikákkal kapcsolatban. Az ezredes évtizedekig kutatta a legnagyobb és leghíresebb bűncselekmények elkövetőit. A Nemzeti Nyomozó Irodánál 7 évig az ún. "döglött ügyek" osztályát vezette.

Felnőtteknek ajánljuk programunkat.

Előadás helye: Határ Győző Városi Könyvtár (Gyomaendrőd, Selyem út 124. sz.)
Ideje: 2015. május 15. (péntek) 16 óra.

 

 

 
Bővebben ...

Szavalóverseny a Költészet Napja tiszteletére 3.

2015 04 22 versmondo smA felső tagozatos gyerekek verselésével ért véget a Költészet Napja tiszteletére rendezett versenysorozatunk. A zsűri tagjai – Mészáros Mihály színművész, Cserenyecz Éva óvódapedagógus, Szabó Anikó pedagógus- már hozzászoktak, hogy a sok szép produkció közül nehéz kiválasztani a legjobbakat. Ismét jól felkészült, ügyes verselőket hallhattunk a zsúfolásig megtelt könyvtárban. Reméljük, hogy jövőre is ilyen lelkesek lesznek a fiatalok, méltó képpen, sok szép verssel ünnepelhetjük a költészetet.

Képek a Galériában.

Az eredménylista itt olvasható.

 

 

 

Az év szépirodalmi könyve 2014

ev konyve 2014 megyek utanadA Magyar Könyvek Viadala kezdeményezés 29, könyvekkel (is) foglalkozó blogger közös projektje, amit az cél vezérel, hogy a magyar könyveket népszerűsítsék. A barátságos viadalon a bloggerek előszűrése után, kategóriánként a legjobb öt könyvre az olvasók szavazhatnak. 2014-ben az öt kortárs magyar szépirodalmi mű közül az olvasók szavazatai alapján Grecsó Krisztián Megyek utánad című műve kapta az év szépirodalmi könyve 2014 címet. A díjnyertes könyvet a szerző további műveivel együtt megtalálják olvasóink könyvtárunkban. A nyertes könyvet Dragomán György Máglya, Totth Benedek Holtverseny, Benyák Zoltán Csavargók dala és Péterfi Gergely Kitömött barbár című munkái követik. Ezeket a könyveket is megtalálják könyvtárunkban, kölcsönözhetik.

 

ev konyve 2014 maglya   ev konyve 2014 holtverseny   ev konyve 2014 csavargok dala   ev konyve 2014 kitomott barbar

 

A könyvek ajánlóit itt olvashatja.

 

 

 

Szavalóverseny a Költészet Napja tiszteletére 2

versmondo 2015 04 16 smA Költészet Napja tiszteletére minden évben megrendezett városi versmondóversenyre az idén is sokan jelentkeztek. A második délutánon 51 fő mondott verset, mind a három általános iskola képviseltett magát. A zsűri tagjai Mészáros Mihály színművész, Cserenyecz Éva óvódapedagógus, Szabó Anikó pedagógus voltak. A első és második osztályos gyerekek nagy magabiztossággal, ügyesen szerepeltek. Örültünk, hogy sok szülő is érdeklődve hallgatta végig a kisiskolásokat.


Képek a Galériában.

 

Helyezések megtekinthetők itt.