A+ A A-

 
HGyVK logó HGyVK logó
 

Postacím:

5500 Gyomaendrőd,
Fő út 230.

Nyitvatartásunk:

részletek itt!

Telefon / Fax:

+36-66/218-370

gye 300 szines lapok sm 2017. március 31-én a Gyomaendrődi Járási Hivatal, az egykori gyomai községháza, városháza Dísztermében vette kezdetét Gyoma 300 éves jubileumára szervezett megemlékezés sorozat első rendezvénye. A Színes lapok Gyoma történelméből című rendezvényre, a zsúfolásig telt teremben elsőként a programnak helyet adó Járási Hivatal vezetője, Dr. Pacsika György mondott köszöntőt. Ezt követően Toldi Balázs polgármester köszöntötte a megjelenteket, méltatta a rendezvénysorozat jelentőségét. Az első előadást Színes Lapok Gyoma 300 éves történelméből címmel Balogh Dorottya a MNL Békés Megyei Levéltár munkatársa tartotta.

Ezt követően Megyeri László Gyomai panoráma című kisfilmjének bemutatójára került sor. A film után Dr. Erdész Ádám a MNL Békés Megyei Levéltár igazgatója tartott élményszámba menő előadást a Knerek Gyoma életében címmel. Előadása végén Vitéz Váry József a Knerekkel kapcsolatos személyes élményét is megosztotta a közönséggel. A program zárásaként könyvbemutatókra és kiállítás megnyitására is sor került: Cs. Szabó István a Gyoma múltjáról jelen időben című könyvet, dr. Füzesné Hudák Julianna Ki Kicsoda Gyomaendrődön című könyvet mutatta be. A program zárásaként Dr. Szonda István a Gyoma 300 éves roll-up vándorkiállítást mutatta be. A program szervezője a Határ Győző Városi Könyvtár volt, házigazdája Dinyáné Bánfi Ibolya. (Fotók: Megyeri László, DBI, FHJ)

Képek a Galériában

× Popup Image