Bemutatkozott a könyvtár

Sok jó ember - jó helyen

 

konyvtar bemutatkozas2013. május 10-én délután 17 órakor kezdődött a könyvtár bemutatkozó programja.

Az első részben „Közbe vágott Pató Pál úr" címmel Mészáros Mihály színművész önállóestjét láthatták, hallhatták, aki az irodalmi humor gyöngyszemeit dalokkal, gitármuzsikával, vetített képekkel tette még hangulatosabbá.

A nagy sikerrel fogadott előadás után a látogatók megtekintették a Polgármesteri Hivatal épületét Várfi András polgármester és Csorba Csaba jegyző kíséretében. A program a könyvtárban folytatódott. Itt, a kötetlen baráti beszélgetés közben az érdeklődők megismerkedhettek a könyvtárral, a könyvtár honlapjával, külön figyelemmel a Digitalizált helytörténeti anyagokra.

 

Képek a galériában