Betlehemjárás Endrődön

 

vaszko_iren_betlehemes_jaras_150  

Újabb helytörténeti dokumentum kerül fel honlapunkra teljes terjedelmében. ( 2011 decemberében már olvashattunk részletet ebből a munkából.)

Vaszkó Irén tanárnő maga gyűjtötte és jegyezte le ezt az akkor még élő népszokást, a Betlehemjárást. A 80-as évek derekán felelevenített szokás az endrődi  Tájházban évente bemutatásra került.


Vaszkó Irén Dévaványán született 1922-ben. A nyugalmazott tanárnő hozta létre az Endrődi Tájházat és az ott kiállításra került gyűjteményt. Sokáig tagja volt a Városunk című újság szerkesztő bizottságának. Munkái: Endrődi szőttesek (kézirat), Betlehemes járás Endrődön (kézirat). 1994-ben Gyomaendrődért Emlékplakettet kapott, 1996-ban Gyomaendrőd Díszpolgára lett. Életfa kitüntetés birtokosa. 2001-ben a Kultúra Lovagja kitüntető címet kapta: „Tanári példamutatásáért, a néprajzi örökség megőrzéséért”

 

Irénke nénit nem a kitüntetései jellemzik leginkább, hanem szerény, barátságos, derűs személyisége, állhatatos, kitartó munkája. Tanárként diákjait a múlt megbecsülésére, az idősek tiszteletére nevelte. Egykori tanítványai ma is szeretettel, a legnagyobb tisztelettel emlegetik őt.

 

A népi kultúra megőrzése érdekében rengeteg tárgyi emléket gyűjtött össze.  Emellett a szellemi folklór, a helyi nyelv megőrzéséért is sokat tett, gyűjtötte az archaikus népi énekeket, imádságokat, táncokat.

 

A kép forrása: http://mek.niif.hu/02100/02152/html/07/img/07-ff-80.jpg