Új könyvek Helyi értékeink között

gergely agnes mozdonygyariGergely Ágnes 1933-ban született Endrődön. Tagja a Szépírók Társaságának és a PEN Club magyar tagozatának. 1998-ban tagjainak sorába választotta az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiája, 2000-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia. Többször képviselte a magyar irodalmat nemzetközi írótalálkozókon, konferenciákon, külföldi tanulmányutakon. Munkásságáért 2000-ben Kossuth-díjat kapott.
Gergely Ágnes új könyve az emlékezésé. De a visszatekintő elbeszélőt nem a múlt nagy eseményei és összefüggései érdeklik, hanem a részletek. Azok a kis apróságok, amelyből összeáll egy élet. Vagy ha nem is áll össze, de metszetet ad arról az időről, amelyben élni adatott neki. Pontosság, jóvátehetetlen múlt idő, életszeretet. Hiány és fájdalom.

 

 

 

fenakel judit gergely agnes patchwork

Fenákel Judit 1936-ban született Budapesten. Gyerekkorát Endrődön töltötte. Elemi iskoláit is itt járta ki. A második világháború után édesanyjával Szegedre költözött. Itt fejezte be az általános iskolát, és beiratkozott a tanítóképzőbe. A Tanárképző Főiskolán, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett diplomát. Legfontosabb műfaja a novella Figyelmét elsősorban a kiszolgáltatott kisemberek hétköznapjai, a kisvárosi lét világa kötötte le.
Fenákel Judit és Gergely Ágnes: a két kitűnő és népszerű írónő első unokatestvér. Nem először játszanak négykezest a magyar nyelv zongoráján. Közös emlékeik és tapasztalataik forrása Endrőd, ahol gyermekkorukat töltötték, s amelynek univerzális teljességét könyörtelenül elpusztította a történelem. Próza és vers egymást erősítve, kiegészítve ad híradást az elveszett világról.

 

gyomaendrodi labdarugas kronikaja

 

 

Babos László összeállította A Gyomaendrődi labdarúgás krónikáját. Emlékpontok: 1912-2012 a gyomai labdarúgás centenáriuma, 1920-2020 az endrődi labdarúgás centenáriuma, Gyoma és Endrőd sportszervezetei 40 éve egyesültek. Megtalálhatják a kötet Helyi értékeink között.

 

 

 

Kunkovács László a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész és etnofotográfus. A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja. 1942-ben született Endrődön. A hagyományos építészeti-, mesterségbeli- és szociokultúra fáradhatatlan kutatója. Két újabb kötetével gazdagodott Helyi értékeink gyűjteményünk

vilagjelek                      lojarganyos ontozomuvek