2666

A pap, miközben sepregetett, egy darabig csak beszélt. A városról, a közép-amerikai emigránsok beszivárgásáról, arról a több száz mexikóiról, aki nap, mint nap idejön, hogy munkát kapjon az üzemekben, vagy épp megpróbál átszökni az észak-amerikai oldalra. Az embercsempészek üzelmeiről, a gyárakban fizetett éhbérről, arról, hogy mégis mennyire sóvárognak ez után az éh-bér után azok a szerencsétlenek, akik Querétaróból, Zacatecasból vagy épp Oaxacából jönnek. A kétségbeesett keresztények, mondta a pap különös kifejezés éppen egy pap szájából, akik egészen valószerűtlen módokon utaznak, olykor egyedül, olykor az egész családjukat magukkal hurcolva, míg el nem jutnak a határig, és csak akkor pihennek meg, vagy sírnak, imádkoznak, leisszák vagy bedrogozzák magukat, esetleg táncolnak, míg össze nem esnek.