Egy sorsfordító nyár és egy fiú. A fiú. A fiú, akitől biztonságot kaptam, és aki megdobogtatta a szívemet a mosolyával. És aki a fiára is ugyanígy mosolygott. Csókolóztunk a teraszlépcsőn, nevettünk, szerettünk - mélyen, teljes lelkünkből, őrülten. A szerelem azonban félre is vezethet, mert nem egyéb, mint egy láthatatlan, elszálló pillanat. Valahol a hamis imádat és a vegytiszta gyűlölet között ébredő törékeny kívánság, egyetlen óhajtás, azokban, akik hiányolják, vágynak rá, akik nem is számítanak rá. A szerelem kérlelhetetlen, még akkor is, amikor már gyűlöletté, megvetéssé vagy fájdalommá vált. Azt mondják, a szerelem gyógyít, de meg is törhet. Nekem elhihetitek. Én tudom.