Gyomaendrőd 25 éve város – Várostörténeti vetélkedő

varostorteneti vetelkedoA várostörténeti vetélkedő anyaga honlapunkon. Adatbázis rovatunkba új anyagként került fel a várostörténeti vetélkedő.

25 évvel ezelőtt, 1989. március 1-ével nyilvánították várossá Gyomaendrődöt. A jubileum alkalmából a Határ Győző Városi Könyvtár várostörténeti vetélkedőt rendezett. A vetélkedő célja az volt, hogy a résztvevő diákok a felkészülés során ismerjék meg településünk múltját és jelenét. A vetélkedő 2013 októberében indult és május 23-án zárult, több fordulóban többféle feladatot kellett határidőre megoldani.

 

 

Városunk iskoláinak diákjai 4 fős csapatokban neveztek be a vetélkedőre. Már a csapatok nevének megválasztása is a vetélkedő része volt, olyan nevet kellett választani, ami utal Gyomára, Endrődre vagy Gyomaendrődre. Kilenc csapat nevezett, három korosztályban versengtek a diákok. (A feladatok korosztályonként változtak, a legtöbb feladat a legidősebb korosztályra várt.) A vetélkedő során feladatlapokat kellett kitölteni, szócikkeket kellett írni a BékésWikihez és interjúkat, bemutatókat kellett készíteni.

A vetélkedő eredményhirdetése 2014. május 23-án volt a Határ Győző Városi Könyvtárban. A szervezők nevében Dinyáné Bánfi Ibolya beszélt a vetélkedő céljáról, feladatairól, tapasztalatairól, majd a zsűri tagjai mondták el véleményüket. A zsűri tagjai Ladányi Gáborné, Megyeriné Csapó Ildikó, elnöke Dr. Szonda István voltak. Igen lelkiismeretesen dolgoztak, alaposan, körültekintően értékelték a csapatok munkáját. A végleges sorrend a maximális, elérhető pontszám és az elért pontszám százalékarányából alakult ki:

 

Helyezés

Csapat neve

Iskola

Korcsoport

Felkészítő pedagógus

1.

Árvaházi Suhancok

Kis Bálint Általános Iskola

5-6.o.

Forgácsné Gyetvai Krisztina   

2.

Körös-parti Topelecek

Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola

5-6.o.

Sütő Györgyi

Tóth Magdolna

3.

Hantoskerti Legények

Kner Imre Gimnázium és Kollégium

középiskola

Deliné Dobó Tünde

3.

Csoze Csajok

Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola

7-8.o.

Szedlák Réka

Vaszkóné Dinya Erzsébet

4.

Kis Bálint Unokái

Kis Bálint Általános Iskola

7-8.o.

Balla Károlyné

5.

Körösmenti Lánycsapat

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda                   

5-6.o.

Mészárosné Kiss Katalin

6.

A Tanú

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda

7-8.o.

Mészárosné Kiss Katalin

6.

HATÁRozottak

Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Szakképző Iskola és Kollégium

középiskola   

Kruchióné Hunya Adrienn

Ladányiné Rudner Anett

6.

Gyomaendrőd Gyermekei   

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda

5-6.o.

Mészárosné Kiss Katalin

 

A csapatok tagjai:

Árvaházi suhancok

Kis Bálint Általános Iskola

   5-6   

Deli Boglárka

Rák Dávid

Ladányi Sára

Tóth Ákos

Körösparti topelecek

Rózsahegyi Kálmán Ált. Isk.

5-6

Bencsik Adrián

Nemes Ágota

Szujó Cintia

Zanyik Elizabet

Körösmenti Lánycsapat

Szent Gellért Kat. Ált. Iskola

6

Gubucz Szilvia

Zsilinszky Erika

Nótári Erzsébet

Rómer Vanessza

   Gyomaendrőd gyermekei   

Szent Gellért Kat. Ált. Iskola

6

Pál Barbara

Csernyeczki Liliána   

Rau György

Megyeri Milán

Csoze Csajok

Rózsahegyi Kálmán Ált. Isk.

7-8

Dávid Emese

Lövei Zsuzsanna

Szertő Dorottya

Wéber Dorina

Kis Bálint unokái

Kis Bálint Ált. Iskola

7-8

Szonda Ábel

Mészáros Gábor

Kis Fruzsina

Tari Edit

A Tanú

Szent Gellért Kat. Ált. Isk.

7

Bene Boglárka

Rostás Ágnes

Rau Mariann

Iványi István

Hantoskerti legények

Kner Imre Gimnázium

11

Csapó Péter

Fekécs Gergely

Galambos Ákos

Tari Ferenc

HATÁRozottak

   Bethlen Gábor Szakképző Iskola   

9

Oláh Evelin

Czesznak Szabina

Molnár István

Tímár Katalin

 

Szócikkek

Interjúk

Bemutatók