„Az én Kiszely nagyapám asztalos is vót, koporsós is vót. A Kossuth utca sarkán vót a Hirsli- féle ház [ma a háztartási bolt] , annak a helyin vót az én nagyapámnak a bótja.... Koporsós vót még Szabó Elek bácsi az Andrássy úton [ma a Blaha u.], meg Juhász Elek bácsi a Korona mellett. ...

Az anyagot kitették a napra, álligatták, szárigatták soká, hogy meg ne vetemedjen. Széles gang vót a műhely előtt, meg a raktár előtt, tele vót faanyaggal. Akkor mikor megszáradt, apám leszabdalta, a segédek meg csinálták megfele. Vót, mikor ötven koporsó is vót a padláson, bújócskát jácottunk, akkor egyik is, másik is belefeküdt a koporsóba, az egísz Király utca összes gyereke ott játszott, rengeteg gyerek.

Volt tölgyfa koporsó, valódi tölgyfa, legalább három centi vastag. Nehéz vót, szépek is vótak, magossak. Meg vót az ódala karcsúsítva, hat-hétcentis prém ment körű, annak a tetjire is ment a gömbölyű rész. ... Vót még érckoporsó, ezt Pestrű hozatták le. Ez vót fehírbe, sötétbarnába. Ez nagyon drága koporsó vót. Vótak tapétás koporsók: az alja festett vót – szürke, kík-, a teteje tapétás vót. Ez ócsóbb koporsó vót. Akinek semmi píze nem vót, azt a községháza temetette el. Hoztak egy papírt, hogy ki lehet adni, ami kell. Azt a temetést istennevesnek mondták. ...

Vót kétméteres, másfélméteres, akkor vót egy méter húszas, meg a pici kis koporsó, a csecsemőknek, az mindég világoskík vót. Az édesapa a hóna alá fogta a kis koporsót, úgy vitte ki a temetőbe.