A farsangi fánk

 

Frissen sül a farsangi fánk,
kívül piros, belül foszlik,
míg a vendég el nem oszlik.
S aki panasszal van bajba,
menjen a sóhivatalba !
József Attila: Étkek áradata- részlet

 

 

 

Az eredetileg hosszúkás alakú finomságot az ókori rómaiak és görögök is fogyasztották, egyes feljegyzések szerint mézzel vagy halszósszal ízesítve.

 

 

Ha a fánk eredetét szeretnénk felkutatni, egészen az ókori Egyiptomig jutunk vissza:

II. Ramszesz, egyiptomi fáraó (Kr.e. 1290 – 1224) sírjának domborművén már látható afféle „fritőz”, amelyben két rabszolga csiga alakú süteményeket készít.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A középkorban az arab szakácsok már élesztős tésztát sütöttek olajban, de még ekkor sem tettek bele cukrot, ám sütés után édes szirupba pottyantották, hogy azzal megszívja magát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fánk az 1400-as évek óta népszerű Európában. Ekkor a a nyers fánktésztát sós töltetlékkel ( gomba, hús és hasonlók) töltötték, és töltötten sütötték. A fánktészta eredetileg teljesen megegyezett a kalácstésztával, idővel aszalt gyümölcsökkel tökéletesítették, majd olajban sütöttek ki.

 

 

 

 

A fánk eredettörténetét franciák és németek egyaránt magukénak tekintik. Ugyanis két legenda is ismert a süteménnyel kapcsolatban.

 

Az egyik szerint a beignets nevű francia süteményt Marie Antoinette királyné ismerte meg, amikor egy farsangi álarcosbálról megszökve az egyik utcai mézeskalácsmestertől fánkot vásárolt. A mestert aztán magához hívatta, elkérte tőle a receptúrát, a királyi cukrász pedig finomított azon – így vált a lakomák és a nép kedvencévé a sütemény.

 

 

 

 

A bécsiek szerint a farsangi fánk „feltalálója” Cecilia Krapfen, aki idegességében egyes források szerint férjéhez, mások szerint egy vásárlóhoz akarta vágni az éppen formálódó tésztát, amely utat tévesztett, s a forró zsíradékban landolt.

 

 

 

Mátyás király udvarában a fánk már ismert volt. Beatrix, a király felesége hozta magával, és népszerűsítette, az itáliai karneválokról ismert édességet.

A források szerint Magyarországon a XIX. században terjedt el a fánk. Egyre több helyen lett szokássá, hogy
vízkereszttől - hamvazószerdáig tartó farsangkor az asztalra kerüljön.

A farsangi szokáshagyományokhoz tartozó farsangi fánk csábítóan finom édesség, élesztős, édes kelt tészta, amelyet bő olajban kisütünk, és a tökéletes eredmény érdekében baracklekvárral tesszük tökéletessé.

 

A legismertebb farsangi fánk, a szalagos. Nevét a barna fánkon körbefutó, a fánk tökéletességét bizonyító fehér csíkról kapja. A farsangi szalagos fánk általában vizespohár nagyságú, aranybarna színű, gömbölyded.

 

 

 

             szalagos fánk

 

Közkedvelt még a csöröge, vagy forgácsfánk, és a rózsafánk.
A Tiszántúlon hígra készítik a tésztát, nem is hagyják megkelni, hanem merőkanállal körkörösen belecsurgatják a forró olajba – különös alakzatok formálódnak belőle, amelyekből a hozzáértők még jósolni is tudnak, hiszen meglátják a jövőt benne.

 

 

                      csöröge

 

      

rózsafánk                                                                           cseh fánk (tarkedli)

Az eredeti szalagos farsangi fánk, továbbá a rózsafánk, a forgácsfánk (csöröge) cseh fánk(tarkedli) mind-mind a farsangi asztalok kedvelt csemegéje ma is.

Nem csak mi magyarok szeretjük ezt az édességet, a világ számos pontján imádnak, a nálunk kedvelt finomsághoz hasonlót.

 

 

 

Könnyen elkészíthető, édesen fűszeres kis fánkcsoda kelesztés nélkül. Csábereje apró méretében és a fánkocskát körülölelő édes szirupban van. Nevét is ez utóbbiról kapta: gulab jamun annyit tesz, mint virágvíz – a szirup ízesítéséhez rózsavizet, narancsvirágvizet használnak.

 

 

 

 

               Gulab (India)

 

 

 

Igazi kedvenc street food ez a spanyol nyelvterületen világszerte elterjedt hosszúkás fánkféle.

 

 

 

 

 

              Churro(Mexikó)

 

 

Mindenki ismeri a középen lyukas amerikai fánkot. Nem olyan levegős, mint a mi szalagosunk, kicsit nehezebb a tésztája, és a közepe lyukas.
Egy legenda szerint 1847. június 22-én egy amerikai hajó hatalmas viharba került, és a kormánykerék egy küllője átszúrta a nyers fánktésztát, amit később így sütöttek ki. Látták, hogy a lyukas fánk jó, és azóta így eszik.

 

 

                  Donut(USA)

Az izlandiak egyik kedvenc fánkja egy, a mi csörögénkéhez hasonló, de zsírosabb, morzsalékos állagú, érdekes formájú fánkocska, a tésztájában sok-sok natúr joghurttal.

 

 

                 Kleinur(Izland)

 

Ez a falatnyi fánkocska a franciák kedvence. De bármilyen lepkeszerű is a tésztája, azért csak olajban sült ez is, 3-4 darabnál többet ebből sem tanácsos megenni. Ez a csemege nem is a farsangi evőversenyekre készült: ebéd utáni desszertnek vagy egy csésze teához eszik a franciák is.

          Beignet(Franciaország)

 

 

Az olaszok is szeretik a fánkféléket, az övéik közül talán a bombolini a legismertebb. Az apró, a mi szalagosunknál sűrűbb, rugalmasabb fánkocska neve annyit tesz: bombácska.

 

 

 

 

        Bombolini(Olaszország)

 

A Zalabiát a Közel-Kelet több országa is a magáénak tudja. Sokfelé fogyasztják, nagyon sokféle formában. (kerekre, lyukacsos hosszúkásra, csigaszerűre sütik)
Különleges ízét az ánizstól kapja, ettől válik igazán keleties hangulatú édességgé.

 

           Zalabia(Közel-Kelet országai)