A hónap ajánlata

Elfeledett gyümölcsök

 

 Az ősz a betakarítások, a szüret és gyümölcsszedés ideje. Vannak őshonos gyümölcseink melyek feledésbe merültek az idők folyamán, valamikor azonban nagyon is népszerűek voltak. Mik voltak ezek az őshonos, de mára már elfeledett gyümölcsök? Ismerkedjünk velük kicsit közelebbről!

 

A gyümölcs az ember ősi tápláléka. A gyümölcsök fogyasztása egyidős az emberiséggel, amelynek története a gyűjtögetés korában kezdődött. A gyümölcsök a legkedveltebb emberi táplálékokhoz tartoznak. Változatos a színük, alakjuk, kiváló az ízük és aromájuk. Az érett gyümölcs a legtermészetesebb táplálékok egyike, ezért méltán tartják a táplálékok királynőjének.
A köznyelv általában gyümölcsnek nevezi a növények édes és húsos termését. Régen az erdőben élő gyümölcsfák (vadalma, vadkörte, kökény, galagonya, berkenye, som) terméseit, gyűjtögették össze. Később az erdők gyümölcstermő részeit bekerítették, hogy a vadállomány kevésbé férhessen hozzá. Ezeket a bekerített erdőrészeket, vadkerteknek nevezték. (Soltvadkert, Érsekvadkert, de Almásfüzitő, Balatonalmádi, Dunaalmás is ilyen vadkertek nevét őrzi).

 

Berkenye

 

 

A házi berkenyét a gyümölcskertek mostohájaként is emlegetik. Ez az ehető berkenyefajta a Kárpát-medencében őshonos. Nagyon hasonló a madárberkenyéhez, de annál nagyobb gyümölcsű, értékesebb.
A házi berkenye középkori gyümölcsfajunk. Gyümölcse 2-3 cm átmérőjű, szeptember végén szedhető. Éretten fanyar, nem fogyasztható, de utóérlelve megbarnul, megpuhul és kellemes, édes-savanykás, különleges ízű. A gyümölcséből lekvárt, kompótot készítenek.

 

 

Fekete bodza

 

 

Ezt a növényt a legtöbben ismerik, a virágát sokszor előszeretettel gyűjtik is, hiszen nagyon finom szörp készíthető belőle. A termését azonban szinte mindig a növényen felejtik. Pedig szörp, leves, savanyúság és ecet is készíthető belőle. Régebben nagy megtiszteltetés volt, ha a bodzából készült pálinkával kínáltak valakit. A patikusok is nagy figyelmet szenteltek neki, ugyanis a bodzapálinka rozmaringgal vegyítve és reggel egy gyűszűnyi mennyiségben fogyasztva szívgyógyszerként funkcionált.

 

 

Borbolya

 

 

Leveleinek, sárga virágainak, lombhullás után is sokáig díszlő vöröses terméseinek dekoratív hatása miatt díszcserjeként ültetik. Betörések elleni védelemként is felhasználják, sűrű növése, fájdalmas, nehezen gyógyuló sebet ejtő tövisei miatt sövényként, és ablakok alá is telepítik.
Valaha sárga festékanyagot vontak ki szárából, gyökeréből és kérgéből.
A borbolyák számos fajának C-vitaminban gazdag, fanyarkás ízű termése ehető, aszalt gyümölcsként árulják, vagy éppen lekvárt készítenek belőle.

 

 

 

Som

 

 

 

A som (cornus) Magyarországon és egész Európában őshonos csonthéjas termésű növény. Az Észak-Alföldön igen gyakori, de vadon is terem szinte mindenhol az országban. A som már az ókorban is kedvelt gyümölcs volt, törzséből értékes fegyvernyelet készítettek. A középkorban kolostorok kertjeiben termesztették. A gyümölcs neve ótörök eredetű, sok földrajzi nevünk ebből ered (Somogy megye, Som község, Somhegy), de keresztnév is alakult ki belőle, a Soma. Gyümölcse hosszúkás szilvára emlékeztető, de méretében inkább a csipkebogyóra emlékeztet. Általában élénkpiros, savanykás, pikáns ízű, miután megcsípte az első dér, édesebbé válik.

 

 

 

 

 

 

 

Vérkörte

 

 

 

 

Gömbölyded, liláspirosra érő, nagyon szép, közepes méretű körte. Korán, már július közepén érik, húsa kevéssé leves, omlós, nagyon kellemes aromájú. Érdekessége, hogy a hús élénkrózsaszín árnyalatú, felszeletelve különleges látvány.

 

 

 

 

 

Kökény

 

 

A kökény a rózsafélék családjába tartozik. A szilva egyik rokona. Őshonos Európában. Hegyoldalak, erdőszélek, cserjések, napfényes erdők növénye. Az 1–4 m magasra is megnövő lombhullató cserje sötétszürke ágai hegyes tövisekben végződnek. Termése apró, kékesfekete, hamvas, csonthéjas. Szeptemberben érik. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul, fanyarságából veszít, és enyhén édes íze lesz.

 

 

 

Faeper

 

 

A fa Kínában őshonos, a selyemhernyó fő tápláléka volt. A középkorban hozták be az utazók Európába. Az eperfának két faja ismert, a fehér és a fekete eperfa. A fehér faeper íze egyszerűen édes, a fekete (mélyen sötétkék) faeper sokkal aromásabb. Piacokon nem nagyon találkozhatunk a gyümölcsével, melynek oka az is, hogy nem elálló gyümölcs, leszedés után néhány órán belül fel kell dolgozni. Viszont akár egy hónapig is folyamatosan érik. A fehér eperfa június-júliusban hozza mézédes termését. Ezt leginkább nyersen fogyasztják, de pálinkát is lehet belőle főzni.